Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Április 30.

Októberrel szembe

2016. október 27. - Eberon

Előkotortam és elkezdtem bepötyögni, az ősréginek éppenséggel nem nevezhető, de egy dekáddal arrébb készült munkáimat. Ezek közös gyűjteményét: Toll és Hamutál, avagy "A szó elszáll, a szívás megmarad!" névvel illettem akkor. 

(Igen lehet hogy egyeseknek ez már ismerős valahonnan. Akinek meg nem, annak ajánlok még több engem!)

Fent említett szerzemények - köbö - 14-18 éves koromban íródtak, s csak enyhén cizelláltam őket. Íme az első.

Miért ez?

Mert tartalma - a stílussal ellentétben - teljesen inaktuális. Utóbbi viszont remek példája az "akkor és most" prezentálásának, s végül is ezt akartam érzékeltetni, a mostani hanghallatással.

Mi ez?

Nem novella, de nem is napló. Nevezzük papírra írt blogbejegyzésnek.

(Ezúttal képtelenül tárom az alábbi tartalmat az olvasó elé, képzelje el belőle azt, amit szeretne!)

Április 30.

 

A májusi meleg és a közelgő nyár, hirtelen köszönt be Budapest poros utcái közé. A megdöbbenések időszaka ez.

Az ember megdöbben, hogy bizony eltelt egy újabb tél. Újabb esztendőbe léptünk és ekkorra már, a legtöbben az évszámot helyesen írják. Majd miután ezt megtették, egy percre döbbenten merednek a papírra, az idő múlásán töprengve. Megdöbbenünk az időjárás szeszélyein, melyet a nem rég leköszönt április utóhatásainak tudunk be. És megdöbbenünk a saját reakcióinkon, melyeket e változékony légkör okoz.

Az ilyen apró felfedezések, azonban kevés ideig tartanak, hisz szívünk együtt ver a városéval. Vörösvérsejtekként rohanunk az utca-artériákban, sziszifuszi ügyintézést mímelve. Az idő közben továbbrohan fejünk felett, s a tavaszt felváltja a nyár meleg lihegése. Május az átmenet, a kapu hónap, mely a hőt már nyárként ontja, de éjszakáiban és esőiben megmarad kacérnak, akár Áprilisnak a lánya. Pajkosan, vigyorogva zúdít felhőszakadást fejünkre, hogy utána tettét megbánva, szégyenlősen napfénnyel szárítson és engesztelő meleg szele, feledteti velünk a hideg vacogást.

Az emberben persze, az évszakok közti változások, mindig csak utólag tudatosulnak. Ekkor így szólunk:

- Hogy elszaladt ez a tavasz is! De majd jön a nyár és az hosszú lesz. – (majd a nyár is elszaladt…)

Április utolsó napján, az ember mély letargiába süllyedve várja, a közelgő hosszú hétvége érkezését. Lassú, hő ittas gondolatai a jelen helyett, inkább a pihenést ringják körbe, akár a házi legyek a csillárt, nyáridőben. A borús ég még tovább fokozza az általános „semmi kedvem” érzést, megrozsdásítva az idő vasfogát, mely így csak lassú, pépesített falatokban képes felzabálni a perceket.

Mint ha még a nap is úgy döntött volna, hogy szabadságot vesz ki erre a semmilyen napra, melyet jobb valahol vidéken tölteni az illatos fasorok között, mint a poros, kipufogófüstös városban.

Persze a május ki nem mondott ígéretei, valahogyan átformálják Pest képét is, kiemelve a szépséget, háttérbe szorítva a negatívumokat.

Az ember gondolatai pedig, az utcákhoz hasonlóan változnak. Egy-egy helyen feltorlódnak akár a forgalom, délután a körúton. Máshol pedig szabad parkolóhelyet találva sokáig pihennek, figyelve az ürességet. Közös bennük talán csak annyi van, hogy mind tovaröppennek, ahogyan az enyhe szellő felkapja őket. Egyikük se marad soká a fejben, vagy raktározódik el a memória nagy, polcos szekrényében.

A bejegyzés trackback címe:

https://ebenguba.blog.hu/api/trackback/id/tr3811843917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.