Beszéljünk picit, egy általunk természetesnek vett - s ebből adandóan igen csak alulértékelt - dologról, a napfényről. Tudomásom szerint, számos kisebb-nagyobb kultúrában volt - és van - jelen a napimádat, vagy napkultusz (esetleg napistenhit). Ugyanis kifundálták, hogy biza ez éltet bennünket.

Csak most gondoltam bele, hogy az arcomra sütő napfény, a forrástól annyi utat tesz meg, amennyit mi egész életünkben sem. (149 600 000 km-t)

A madárdal

Jelenlegi Szentimentális érzelmi állapotom, ezen a gondolatfolyamon lett révészkapitány, s komótos evezőlendítésekkel, pipával a szájában (olykor nagyokat köpve "ódalra") csordogál a folyó sodrásával. A víz hátán pedig, e fent említett égi sugár "tündölg". A kétoldali parti föveny zöld fák árnyékába bújik, s a lombok közt madárének kórusa hallatszik. Talán a napfényért hálálkodnak, mert ők is sejtik, amit mi.

Emberként, e madárnótát  képesek vagyunk kifejezni a számok, a racionalitás, a tudás és a hit(vallás) segítségével is. Valahogy talán mindenki érzi szükségét és elengedhetetlenségét, hisz egy esős őszi reggelen, csupa borongós arcot látsz a busz párabús ablakai között, s csak elvétve mosolygósat. Érezzük is a napfényt vagy hiányát kedélyállapotunkon is. Elmaradása, akár orvosi tüneteket is képes okozni, mint például az anglikán nyavalya, a D vitamin hiány. Konklúzióm: napelemmel működünk.

A tündér

Olvastam, egy tündér mondta egyszer: a napfény cseppfolyósított halmazállapota a méz. Ez a legtalálóbb gondolatok egyike, melyet valaha is hallottam köszönet az írónak (Böszörményi Gyulának) hogy rávilágított a napsugár számomra eddig ismeretlen aspektusára. Hiszen a fény táplálta illatos virágot, buzgón szüretelnek döngicsélő, sárga, alkimista méhecskék. Ennek pedig az eredménye a méz. És ez csak egy, a találó gondolatok, elmélkedések és agyszülemények sokaságából, melyek leírják milyen kellemes is tud lenni, közkedvelt csillagunk villódzása.

Hitem szerint

Ha bele gondolunk - P(i)rométeusz  óta - az emberiség élhet a tűzgyújtás jogával, s ki képes még erre? (Valljon a kedves olvasó! Hogy is volt gyerekkorában azzal a bogárral és nagyítóval?) Hát a napfény.

Türelmes és ínyenc dohányosokhoz szólok most, akiknek esetleg feltűnt hogy más íze van a cigifüstnek ha gyufáról gyújtjuk, és ha gázgyújtóról. (Más ha benzines gyújtóról, s megint ha tűzből kikotort ágról.) Figyelmébe ajánlom, a nagyítót! Az öt-tíz perces művelet után, egy újabb füstízt tapasztalhatunk meg!   

Egyre több közös van bennünk a fénnyel. Persze még az is lehet, hogy rész(ecské)ben, mi is abból állunk. Laikus tudásomat latba vetvén, ha jól tudom van egy olyan részecskénk is, hogy foton. Ezt a világmindenség egyik alkotóelemeként könyveltünk el.  

Lassan kezdem érteni ezeket a korábban említett napkultúrákat, hisz gondoljunk bele: istenük a Nap. És talán az egyik legjobb isten, mert úgy általában nem kér semmit, de ad. (Mit? Dióhéjban: életet.) Nem uszít senkit senkire, nincsenek szabályai, nem ítél hisz mindenkire egyformán süt. Nem akar figyelmet imák formájában, vagy azt hogy imádják. Néhányan még is ezt tették és tán ők a szerencsések, mert lehet a Nap is megérdemli a szeretetet, akár egy jó gondolat formájában is. A Nap csak van és jól teszi hogy van.

Azért a nyelvünk is hátán hordozza e nap-napfény-élet kapocs fontosságát, hisz sokszor kívánunk másnak jó napot. Aztán jó lesz a napjuk. Lehet, hogy azt akarjuk ez alatt érteni, hogy legyen sok napsütés, jó hangulat és általános derű? Persze az ég is ki derül és a fénytől vidámabbak derűsek leszünk. Számomra ez is a napfény tagadhatatlan fontosságát jelzi. Mellesleg a sötét ügyekre is fény derül.

S hogy miért merengek e dolgon oly össze-vissza kuszán, még is részletesen? Mert csak most jutottak eszembe, mert a szemembe kezemre sütött a nap.

Néhány pihentebb elmélkedéssel búcsúzok, melyeknek valamilyen köze van a fenti témához:

Nap, mint időegység, melynek hosszúságát az égitest körül való, "globális legyeskedésünk" szab meg.

Naplopó, aki csak a hasát sütteti a napon.

Napló, ahova az aznapi eseményeket jegyezzük.

Napközi, hol nap közben utódainkat tároljuk.

Nap egy magánhangzó csere és kilyukadunk nálunk, azaz a népnél.

A derűről és a derül-ről már volt szó.

A felhőtlen jókedv, mely a napsütést jelzi.

Apropó felhő: hő hatására emelkedő pára. (Kell hozzá a nap.)

A napfényben égő kék ég, miatt tán a tűz sem véletlenül ég.

Végül pedig egy kis rigmus: "Kékellő eget égető, tündöklő fényszövő."