Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Egy fél-disztópikus jövőről (Folytatás)

III. rész (Az írás műfaját Disztó István személye határozza meg)

2017. május 31. - Eberon

A következő írás képtelen lesz. Persze csak képletesen. Nem mint ha elvesztettem volna képkeresési képességemet. Csupán nem találtam olyan képeket, melyeket elképzeltem hozzá. 

Most hogy kijátszottam magam, ott folytatom ahol abba maradt:

 

Vissza az osztály ajtaján kilépő 023310-es nebulóhoz

Biztosak vagyunk benne, hogy a történtek után az olvasót már csak egyetlen kérdés érdekli. Emiatt forgolódik álmatlanul éjszakánként, felejti el megetetni a kutyáját, hagyja órákra gyerekét a tűző napon álló a kocsijában, vagy morfondírozó arccal lép ki  a tehervonat elé. "Miért akar egy intelligens, szeretni való fiatal, szörnyű körülmények között felfordulni?"

Nekünk pedig a kérdés megválaszolása helyett, meg kell (legy)intenünk az írásunkat kíváncsian bújók fejét, mert nem jöttek még rá maguktól. Mi az ami miatt egy férfi - akár idős, akár ifjú, nem számít mely kor szülötte, mely rassz vagy kaszt tagja -, képes habozás nélkül feláldozni magát?

Hát persze, hogy a nő. Mi másért is lenne érdemes?

Még e modern, civilizált (és persze dicső) korban is működik ezen furcsa ösztön, mely az egykor létező primitív, intuitív (és kevésbé dicső) állatvilág hím egyedeit is időnként véres, s nem egyszer halálos összecsapásokra sarkallta; egy ellenkező nemű példány miatt. Akkor mit szóljanak a racionalitással, és az érzelmekkel megáldott okosabb állatok, melyek olykor embernek is nevezik magukat?

Tudom mily gondolat jelent meg most az olvasó fejében, s már is hősünk védelmére kell keljek:

NEM!

 Nem egy tizennégy éves végtelen depressziója által motiváltan, nem a világot utálva, s nem is egy másik férfit szerető, csalfa némber miatt döntött a pusztulás mellett. És nem Shakespeari: Ha már nem él hát én se éljek egy percet sem, mert keserű minden lélegzet, s fáj minden egyes pislantás, mert a pillanatnyi sötétségben, minduntalan a az Ő szép ám élettelen arcát látja…  

Oly szép ez az arc, akár a fenti szóvirág…

Visszatérve számozott hősünk szerelmi életére, egy egészen átlagos, még is kedves kapcsolatra, melynek hajója a lány szemtelenségének jéghegyén kapott léket. A lány (880086, mely ezen világban ritka szép név is lehetne) pimaszsága messzemenően túltett a 023310-esén. Azonféle vakmerő bakfis volt, ki a halálos veszély dacára is az "ami a szívemen, az a számon is", elvet követve, igen rövid úton az egyik víz hiánykezelő intézmény állandó, és örökös tagja lett. És még ott is feleselt őreivel. Bárki aki beszélt vele néhány mondatot őszintén elcsodálkozott azon a puszta tényen, hogy ilyen sokáig életben maradt; és nem csapták agyon szülei közvetlen azután, hogy megtanult beszélni.    

Hím hősünk mindennél jobban imádta a 88086-os ezen tulajdonságát. Ezért is szeretett bele véglegesen, s mint nemsokára láthatjuk halálosan.

Miután néhány hete a 880086-os egy EZ-3KYL-i állomáshoz hasonló objektumban ébredt, kedvese mindent elkövetett, hogy követhesse a nőt, még ha ez - nagy valószínűséggel - tiszavirág életet is eredményez. Nem is beszélve arról, hogy igen csak kevés eséllyel kerülhetnek majd egy azon telepre. Ezekből ugyanis több ezer volt Naprendszer szerte, s már kísérleti jelleggel egy, a legközelebbi csillagrendszer szívében is.

A 023310-es részese akart lenni a folyamatnak, mely során elveszíti fogyasztói jogait, hátha közben megtudhat valamit a nőről.

Mivel azonban ez most sem jött össze, úgy határozott sokkal radikálisabb eszközökhöz folyamodik. Megsürgeti a leminősítési procedúrának a göröngyös, és aszfaltozatlan úton haladó, bürokratikus, csiga vontatta szekerét.

Embert fog ölni.

Az írói szabadság korlátait feszegetve, jelen sorok olvasása közben a jövőbe repítjük az olvasót. Mondhatni, vágtunk egyet a könyv képkockáin.

Helyszín: egy, a kinti sugárzásnak ellenálló vasbeton épület, liftjében találjuk magunkat a 023310-essel és áldozatával, akit épp most döfött szíven egy hagymavágó késsel. (E termék hű példája a fogyasztói jólétnek és a Konglomeráció dicső mivoltának.)

Ezen épületek vasbetonfala több, mint fél méter vastag, rideg szürke határ. A bent lakókat választotta el, a néhány óra alatt beálló sugárbetegség okozta elhalálozástól. Kívülről több száz emelet magas, ablaktalan betonkockának tűntek volna ezen építmények, ám az imént említettük mi történik azokkal, akik a látványukat odakintről akarják megcsodálni.

Hogy mi van a gyilkossággal?

Türelem hamarosan arra is rátérek!

A bejegyzés trackback címe:

https://ebenguba.blog.hu/api/trackback/id/tr8112555329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.