Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Agranor krónikái 1. Fejezet

IV. rész

2017. szeptember 28. - Eberon

Az irgón és az őt követő kobold távozása után, Eregon nyugtalanul, szakállát simogatva mérlegelte a lehetőségeket. Ha az a kettő valóban Kar’bagh-nak dolgozik, akkor Iheont még azelőtt elkaphatják, hogy beszélne Lholával. Az alkalom kedvező, hisz külön-külön könnyebb célpontot jelentenek. És bár barátjának öt-hat közönséges támadó meg se kottyan, a vándor sejtette, hogy Olmar, a Kopó is a közelben van. Az ő ravaszsága pedig már többször is okozott fejfájást a két üldözöttnek. Ha ő állított csapdát, akkor akár két ellenfél is végzetes lehet az irgónra nézve.

Úgy döntött hát, az semmi esetre sem árt, ha tisztes távolból figyeli Iheont, amíg célját el nem éri, ésép bőrrel vissza nem tér. Egyébként sem hitte, hogy tervük zökkenőmentes lesz, és kilétüket végig titokban tudják tartani. Az persze kissé kellemetlenül érintette hiúsáságt, hogy érkezésük után pár órával már felfigyeltek rájuk.

„Úgy látszik, nem vagyok már a régi. Vagy talán az ellenség nem az…” – gondolta komor csalódottsággal.

Egyszerre eszébe jutott a tirhari kalandjuk, mikor a Kopóval szomszédos házban húzták meg magukat úgy, hogy a fejvadász egészen a távozásuk napjáig nem is sejtette, hogy merre lehetnek. A búcsúnál pedig, igen szépen sikerült kidekorálnia Olmar amúgy is csúf pofázmányát.

A kedves emlék nosztalgikus mosolytcsalt az arcára, s kissé jobb színben látta a világot. Majd megszöknek megint, és ezúttal – ha minden jól megy -, egy arasszal lejjebb vág majd eret Olmaron. E gondolattól végképp felderülve indult Iheon után, ám a jókedve hamar elpárolgott, mikor is az ivóban maradt kobold – szándékát látva –, az útját állta:

- Már nincs értelme! – mondta gonosz vigyorral – De ne aggódj, a barátodat is gondunkba vesszük, sőt a nőről is tudunk!

Eregon dühödt arccal, szempillantás alatt rántotta ki kardját, ám ekkor, vagy fél tucatnyian ugrottak rá és fogták le, mielőtt kárt tehetett volna a pimasz koboldban. Egy jókora ütést érzett tarkóján. Ettől egy időre megszédült, de eszméleténél maradt. Ezt követően, hárman gyorsan megkötözték, kihasználva a kótyagosságát. A többi haramia addig a bámész ivókat kezdte el kilökdösni az ajtón:

- Záróra, takarodjatok máshova!

- Ez itt Kar’bagh üzleti ügye, aki beleavatkozik az halott!

Senki sem mert ellenállni. Kar’bagh nevét egész Ozztagarban ismerték és félték. Tudták, haszontalan lenne bármit is tenni. Különben is, ki kockáztatná életét egy csavargóért, akit akkor látott először.

Eregon tehát magára maradt a rablókkal és Pipóval, akin látszott, hogy nem lepték meg az események, ám ugyanakkor rendkívül savanyú képpel tekintett a jelenetre:

- Sajnálom uram! – motyogta esdeklően – Megfenyegettek! Azt mondták, ha nem adom ki kegyelmeteket, megkínoznak, megnyomorítanak és kisemmiznek. Nem tehettem mást!

A vándor arcon köpte a fogadóst. Ha tehette volna, fegyver híján puszta kézzel folytotta volna meg, de a haramiák erősen tartották. A haragtól elszorult a torka, de ez nem tartott soká,  a düh hamar átadta helyét a félelemnek. Hatalmas bajba került, ám nem maga miatt aggódott, hanem Lholáért és Iheonért. Lebecsülte Olmart, és talán ez lesz az utolsó hibája.

- Vigyétek a pincébe! – szólt a kobold. Úgy tűnt, ő a banditák főnöke – Ezt a nyámnyilát meg zárjátok el valahova, mielőtt kiontom a belét! – mutatott vicsorogva Pipóra.

A parancsokat gyorsan teljesítették. Eregon hamar a penész szagú, dohos pincében találta magát, sörös és boroshordók, valamint két őr társaságában. A többi visszatért a kocsmába, hogy ha már itt vannak, jól berúgjanak Pipó számlájára. Eregon még hallotta, amint a kobold elküldi az egyik haramiát, hogy jelentse a Kopónak, az első fogoly a helyén van.

Miután elcsendesedett a pince, s a vele maradt két ember az egyik boroshordó meglékelésén kezdett ügyködni, a vándor kétségbeesetten nézett körbe a félhomályban, hátha akad valami használható ötlete. Közben ismét elhatalmasodott rajta a tehetetlen düh, de minden erejét megfeszítve, próbált hideg fejjel gondolkodni, hisz tudta, csak így kerülhet ki a szorult helyzetből. Nagy szerencséje volt, hogy őreinek sikerült a hordónyitás, és nem fogták vissza magukat a fogyasztás terén. Alig telt el negyed óra, már mutatkoztak rajtuk a részegség jelei. Bármennyire is lefoglalta őket a potya ital, azért fél szemüket végig a foglyon tartották. Tudta, az ilyen disznók, akármennyire is részegek, van elég rutinjuk abban, hogy berúgva is képesek legyenek elvégezni feladatukat.

Az idő telt, a bor fogyott. A két őr unalmában azon kezdett elmélyülten filozofálni, hogy baj lenne-e ha kissé megkínoznák a foglyot. A filozofálás lassan veszekedéssé fajult.

- Azt mondták, hogy őrizzük, de azt nem, hogy nem játszhatunk el vele egy kicsit! – vicsorgott a testesebb alak – Teszem azt, kitoljuk az egyik szemét, neki mindegy, hisz kettő van belőle!

- Kar’bagh ezért elevenen égetne el, mindkettőnket! – kiabálta a másik – Rég okoztak neki ennyi kellemetlenséget, mint ez a disznó, biztos személyesen akarja megtorolni!

Egyre jobban belemerültek a vitába, és Eregon elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Hátrakötözött karját térdei alatt előre húzta, hogy a csekély fényviszonyok közepette szemügyre vehesse a csomót. Szoros volt, ám ugyanakkor eléggé egyszerűnek látszott. Csuklóit forgatva először szabadkézzel próbálta meg kioldani, de ez nem ment. Éppen valami éles tárgy után kezdett volna nézelődni, mikor a testesebb őr észrevette a ténykedését.

- Ezért mindkét szemed kitolom, te kutya! – üvöltötte, és kést rántva, kissé bizonytalan járással, megindult a fogoly felé.

Eregon megvárta, míg elég közel ér, és egy gyors mozdulattal elgáncsolta az imbolygó embert. Majd mikor hangos csattanással a földre került, villámgyors mozdulattal arcon rúgta és rávetette magát. Ekkor ért oda a másik, és hátulról elkapta a férfi torkát. Aztán egyből el is engedte. Felordított, majd vérző orrát kezdte markolászni. Eregon ugyanis teljes erőből hátralendítette fejét és támadója arcába vágta. Ettől kissé megszédült, de legalább megszabadult a banditától.

Egy pillanatnyi ideje volt, hogy fellélegezzen, mikor a földön fekvő bandita tőrével feléje döfött. Ügyesen kitért a penge elől, majd elkapta támadója csuklóját. Közben még kétszer sikerült megrúgnia. A második rúgástól ellenfele elejtette fegyverét. Eregon mohón kapott utána, és gyorsan elvágta a kötelet. A vérző orrú kardja ekkor sújtott le. Csak centikre kerülte el őt. A tőr ezt követően a támadó mellkasába repült, és az holtan rogyott össze.

A megrugdosott gonosztevő, eközben föltápászkodott, és társa halálát látván, menekülőre fogta a dolgot. Eregon utána vetette magát, és még épp az előtt kapta el a torkát, mielőtt az feltéphettevolna a pinceajtót, hogy segítségért kiáltson. A vándor egy gyors mozdulattal kitörte a nyakát, majd a két testet a helység legtávolabbi, egyben legsötétebb végébe húzta. Mikor ismét az ajtóhoz lépett, riadtan tapasztalta, hogy valaki jön lefelé a lépcsőn. Épp volt még annyi ideje, hogy a nyíló ajtó mögé ugorjon, mikor is belépett a kobold:

- Mi a fene folyik itt! – üvöltötte idegesen, mikor szeme megakadt a nyitott és félig üres hordón – Ti részeges disznók, mit csináltatok a fogollyal? – kérdezte, és elindult a két holttest felé. A vándor tudta, hogy a koboldok sokkal jobban látnak a sötétben, így szúrhatta ki egyből az őröket.

- Berúgtok, oszt kidőltök? Na, majd adok én nektek! – mondta, ám egyszerre meglátta a földön a vért – Mi a…? – kezdte, de egy kéz ragadta torkon, méghozzá oly acélos szorítással, hogy nem tudott szólni többé.

- Egy hangos szó vagy hirtelen mozdulat, és olyan aprólékosan darabollak fel, hogy nincs az a kín a világon, melyet ne kívánnál majd inkább magadnak! – sziszegte a férfi fenyegetően, és az idő közben újból megszerzett bökőt jól láthatóan a lény szeme elé tartotta – Hány cinkosod van odafönn? - A szorítás kissé lazult, épp csak annyira, hogy a kobold kinyöghesse:

- Kettő.

- Hányan mentek Iheon után?

- Hatan.

- Hol van Olmar?

- Nem tudom, még nem érkezett meg.

- Ne merj hazudni! – reccsent rá, majd jól megrázta a tehetetlen koboldot – Hol van a Kopó?

- Esküszöm, hogy…

Egy roppanás, és a kobold élettelenül zuhant a földre. Persze, a vándor elhitte, amit mondott. Ám nem hagyhatta életben. Már rég megtanulta, hogy nem érdemes megkímélni ellenségei életét, mégsem szeretett másokat eltenni lábalól. A koboldéhoz hasonló sors várt a fönti banditákra is.

A pince ajtajában megtalálta kardját, íját és egyéb elkobzott holmiijait, melyeket megkötözése előtt vettek el tőle. A két őrrel ezután gyerekjáték volt végezni. Az egyik hátába kapta társa tőrét, a másikat egy nyílvessző röpítette át a túlvilágra. Ezt követően sietve a szobájába rohant, hogy gyorsan összedobálja a legszükségesebb felszereléseket. Már indult is Iheon után, de ekkor eszébe jutott Pipó, akit a konyha szűk kis kamrájába zártak be a támadók.

Kinyitotta a kamrát, s a fogadós rémült tekintetével találta magát szembe:

- Eregon uram… - nyögte, de szava elhalt, mikor a férfi haragtól izzó szemébe nézett.

- Mondj egy jó okot, amiért életben kéne hagyjalak! – mondta utálkozva – Csak egyet, Pipó! Én megmentettem az életedet, emlékszel? És mit kértem cserébe?

A fogadós mondani akart valamit, de Eregon félbeszakította:

- Mit kértem cserébe? – ordította magából kikelve. Általában nem szokta hagyni, hogy az érzelmek így elragadják, de a fogadós árulása mindennél jobban fájt neki – Semmit! Ma is világosan megüzentem, ha félsz, hogy bajod lehet belőle, ne segíts! Csak a pofádat kellett volna tartanod!

- Bocsáss meg uram, kényszerítettek… - kezdte Pipó, de elhallgatott. Szemében látszott a beletörődés, de ugyanakkor a megbánás és az önutálat. Készen állt a halálra.

- Igazad van. – mondta egy nehéz sóhaj után - Ölj meg, nem vagyok méltó az életre!

Eregon meg is tette volna. A bosszú tüze szinte égette a gyomrát, ám lassan újból kezdte visszanyerni higgadtságát. Nem ölhetett meg egy fegyvertelen embert. Ezzel egy időben eszébe jutottak barátai, és hogy fogytán az ideje. Egy percet sem érdemel ez a mocskos áruló a drága idejükből.

- Nem öllek meg. – mondta végül, és elindult az ajtó felé – Ha van lelked, akkor nagyobb büntetés lesz neked, hogy életben hagylak. Ezen felül, biztos vagyok benne, hogy Kar’bagh kegyetlenül bosszút fog állni rajtad a kudarc miatt. Valószínű, megkínoznak és elkergetnek a városból. Koldusként fogsz élni. Végül, épp az lesz majd a jussod, amit akkor kaptál volna, ha nem segítesz nekik. Számomra mostantól halott vagy! – mondta, azzal kilépett az ajtón.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebenguba.blog.hu/api/trackback/id/tr112557431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.