Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Agranor krónikái 1. Fejezet

VII. rész

2017. október 09. - Eberon

A Néma patkányhoz címzett, illegálisan működő, csempészkocsma ezen az estén is tele volt, mint ahogyan az mindig. Törzsközönségét azon bűnözők képezték, kik mind a hatóságokkal, mind Kar’bagh-gal összerúgták a port, így életük az egész város területén veszélyeztetve volt. Természetesen a legtöbb csempészt az életveszély nem tartotta vissza attól, hogy Kandrába jöjjön üzletelni, hisz itt volt a legnagyobb kereset a csempészáruk[1] után. Hogy a lebukás kockázatát a legelhanyagolhatóbb mértékig csökkentsék, a Néma patkányt (és a többi hasonló helyet) kéthavonta új helyszínre költöztették. Kandra tucatnyi rejtett zuggal, hatalmas kiterjedésű titkos és féltitkos földalatti járatrendszerrel, számtalan romos épülettel rendelkezett; így a fogadó tulajdonosának igazán nem volt nehéz dolga a választás terén. Azok, akiknek keresnivalójuk volt az ivóban, egymástól értesülhettek az új címről. Ezen – a törzsvendégek számára idegesítő – szokás miatt többen a Vándor patkány gúnynévvel illették a kocsmát.

A kocsma ezúttal, egy rendkívül romosnak és életveszélyesnek tűnő ház pincéjében kapott helyet, melyet még a koldusok is elkerültek. Állapota azonban korántsem volt olyan veszélyes. Trubodor kocsmáros néhány törp cimborája,  úgy erősítette meg az épületet, hogy az kívülről megtartsa rozoga mivoltát, átverve ezzel minden avatatlant. A pince bejáratánál két ajtónálló figyelte az érkezőket, egy ügyesen elrejtett, titkos helységen keresztül, ami közvetlen az ivó bejárata mellett kapott helyet. Két módja volt a bejutásnak: az illetőt vagy felismerte és beengedte az ajtónállók valamelyike, vagy az érkező ismerte a jelszót, melyet minden kérdés nélkül kellett elmondania az ajtó előtt. Lholát régről ismerték, így amint odaért, az ajtó egyből kitárult előtte.

Bentről pipafüst és pálinkaszag jellegzetes egyvelege áramlott ki. Belépett, majd a Vércse kapitányát keresve körülnézett a félhomályban. A „Néma” jelzőhöz híven, a legtöbb vendég fojtott hangon mormogott, vagy csendben ült. Se hangos szó, se vidám ének nem volt hallható. A másik furcsaság, melyen az először idetévedőnek egyből megakadt volna a szeme, hogy a legtöbbek igyekeztek arcukat eltakarni, különféle maszkokkal és kámzsákkal.

A nő végül megpillantotta Fuldot. Ő, a többiekkel ellentétben, hajadon fővel ült, egy a söntéshez közeli asztalnál.  Elmaradhatatlan első tisztjével, Haldurral pusmogva. Persze egyből kiszúrta Lholát, amint az belépett, ám mondanom sem kell itt, a lelkes köszöntést épp úgy mellőzik, mint az éneklést és hangos szót.

Több oka is volt az efféle viselkedési módnak. Egyrészt hagyomány, melyet – bármilyen furcsán is hangozzék – a csempészek vaskalapos szigorral óvtak. Másrészt, a kandrai alvilágnak épp úgy megvoltak a maga társadalmi rétegei, mint a becsületes életmódot folytatóknak, s ezek nem igazán szívesen keveredtek a többivel. A csempészek pedig mindig is úri népként tartották magukat számon. Ebből eredően kötelességüknek érezték, hogy példát statuáljanak a többi mihaszna söpredék számára. Ott volt továbbá a diszkréció, mellyel a törzsvendégek általában a saját és mások ügyeit kezelik. Ám a legfőbb indok mégiscsak az volt, hogy bármilyen gyanús zaj kiszűrődése felhívhatná Kar’bagh emberei vagy épp a Gárdisták nem kívánt figyelmét.

Lhola a söntéshez sétált, majd rumot kért. Fuldo néhány perc múlva szintén a pulthoz ballagott, és mintha maga elé dörmögne, így szólt:

- Ha jól sejtem, végül mégis megérkezett a várva várt illető.

- Igen, és mondanom sem kell, máris kezd forrósodni a lába alatt a talaj. Ha nem bánod kapitány, holnap veled tartanék, méghozzá harmadmagammal. – felelte Lhola, mintegy a rumos pohárnak motyogva.

- Számíthatunk vendégekre?

- Eléggé valószínű. – felelte némi töprengés után – Olmar, a Kopó és bandája igencsak szorosan lihegnek a sarkunkban. Nem fogok kertelni. Lehet, hogy már azzal is nagy veszélybe sodortalak, hogy idejöttem. És az is lehet, hogy ez a fuvar a hajódba, de akár az életedbe is kerülhet! Biztos, hogy vállalod?

- Kockázat mindig van. – legyintett nagyvonalúan - Viszont, ha sikerül a szökés, Kar’bagh-ot a guta üti meg. – mondta vágyakozó arccal.

- Igen. – fojtott vissza egy mosolyt a nő. Ugyan nem rendeztek ilyen fajta összehasonlítást, de a férfi egyike volt Kar'bagh legádázabb ellenségeinek. Valószínű ő gyűlölte a legjobban a bűnbárót, s szeretett volna borsot törni az orra alá a leginkább.

Fuldo egy percig maga elé meredve hallgatott, majd bólintott, mint akinek használható ötlete támadt:

- Nekünk ennyi elég. Különben is, jövök neked eggyel!

Lhola megkönnyebbülten sóhajtott fel. Kissé félt ugyanis, hogy az óvatos kapitány nem fog ekkora kockázatot vállalni. Ezt persze meg is értette volna. Fuldo és legénysége nem voltak harcosok. Végső esetben persze helyt álltak, de hogy az egész hajót a legénységgel, és az áruval együtt veszélybe sodorják, - mindezt pusztán szívességből -, az a legtöbb kapitány számára elképzelhetetlen lett volna.

Fuldo azonban nem hasonlított a többi kapitányra. Talán a katona múltja tette, talán mert úriembernek született. Az biztos hogy sokkal becsületesebb, ugyanakkor kockázatvállalóbb volt, mint a legtöbbek. Persze a döntő érv mégiscsak az lehetett, hogy Lhola két évvel ezelőtt megmentette a kapitány, valamint teljes legénysége életét. E tettével saját lelepleződését kockáztatta meg Kar’bagh szervezetében. Fuldo ezt sose felejtette el neki.

- Azt ajánlom, hogy horgonyszedésig Halduron kívül mostantól, mindig legyen veled két legényed, aki a hátadat figyeli! – figyelmeztette Lhola – Szerezzetek be egy-két nyílpuskát a meglévők mellé és kétszeres muníciót. Azon felül ez a mi élelem, és víz adagunkat is fedezi. A maradék pedig a viteldíj. – mondta, és arannyal bélelt erszényt adott át a söntés takarásában a kapitánynak, majd egy gyors vigyorral még hozzátette: - Ezt Kar’bagh küldi, annak a reményében, hogy az újonnan beszerzett fegyverek az ő embereit ritkítják majd!

Fuldo eltette az erszényt.

- Van még valami! A légikikötőt is megtámadhatják!

- Azt aligha.

- Miért vagy olyan biztos benne?

- Egy fregatt épp ma reggel dokkolt be mellénk, a fegyverrendszere korszerűsítése végett. – felelte a kapitány szerény mosollyal – Bár az őrsége minimális, azért az Armoni hadi lobogó szerintem elriasztja a legtöbb gengsztert a közelből. A sereggel senki nem akarja összerúgni a port. Még Kar’bagh sem olyan elszánt!

- Erre azért nem vennék mérget. – mondta Lhola és az érkező sötétmágusra gondolt – Az ötlet azonban elismerést érdemel! Azért a biztonság kedvéért legyetek éberek!

- Rendben. Hajnalban találkozunk! Addig is, sok szerencsét! – dörmögte a kapitány egy kurta biccentéssel, majd felállt, s indult is hogy elintézzen mindent.

Lhola elégedetten itta ki a poharát, majd távozott a söntésből. Még sok tenni való várt rá, és a hajnal közeledett.

 

[1] Csempészáruk: Ezen cikkek hosszas listáján, a különböző kábítószerektől kezdve - mint a Zsongató levél, vagy a Rik-rikk madár nyelve, a mágikus tárgyakon át - melyek az Ó időkből maradtak fenn -, egészen a tűzföldi termékekig, rengeteg dolog fel volt sorolva. (Utóbbiak a két éve kihirdetett embargó miatt kerültek a listára.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebenguba.blog.hu/api/trackback/id/tr9712930915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.