Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Agranor krónikái 1. Fejezet

VIII. rész

2017. október 09. - Eberon

A kedves olvasó nyilván már nagyon hiányolta az írói kommentárt, vagy más néven előszóömlenyt. Jó hírem van! 

Megérkeztünk az első fejezet végéhez. Ezt a legtöbb könyv esetében, általában a második szokta követni. Jómagam is ennek a gyakorlatias praktikum híve vagyok, s a klasszikusok nyomába lépve a Kitérő című fejezettel fogom folytatni könyvem prezentálását.

Az első fejezet végénél már csupán egy gondolatot jegyeznék meg. Annak idején mikor ez elkészült, éreztem először azt, hogy a könyv - helyesebben annak története -, elkezdett egy számomra szimpatikus folyómederben kanyarogni. Benne a történések lusta pontyokként lubickoltak, vagy épp fürge keszegekként keltettek apró fodrokat, miközben a felszín fölött szálló rovarokra vadásztak. Egy dolog volt ezen eseményhalakban közös: végre nem árral szemben úsztak. Így végre meg volt rá az esély, hogy eljutnak a deltatorkolatig.

Egyszóval elégedetten és bizalommal kezdtem bele a második fejezetbe, ami olykor számomra is meglepő fordulatokat hozott. No de nem szaladok sem nagyon előre, sem pedig bele egy újabb folyós hasonlat mélységeibe.

Folytatódjék hát történet:

Kandra egyike annak a három városnak, melyek sértetlenül vészelték át a Garagor[1] pusztítását. Már ebből is látszik, hogy e települések építésekor a régmúlt idők építőmesterei, a valaha létezett leghatalmasabb tudás birtokában voltak

Jelen korok legjobb mérnökei, még most sem képesek leutánozni az akkori mesterek alkotásait, melyek büszkén hirdetik a régi emberek fényét és nagyságát, s büszkeséggel töltik el utódaik szívét, még e sötét esztendőkben is.

Narmor piramisai, Irgion bevehetetlen erődítményei, Kandra mágustornya, – mely a legmagasabb építmény a világon – és tökéletes kört formáló falai[2] előtt, még most is csak értetlenül állnak a törp és armoni mesterek; kelletlenül ismervén el a tényt: nemcsak hogy utánozhatatlanok ezen alkotások, hanem megépíthetetlenek, a rendelkezésre álló eszközök és elméleti számítások alapján.

Erről és hasonlókról mesélt Eregon barátjának, miközben a csatornák sötétjében haladtak éberen és harcra készen. A folyosók s kisebb termek valóságos labirintust alkottak a körváros alatt, melyekben a tájékozódás Iheon számára lehetetlennek tűnt. Eregon azonban nagyjából ismerte Alsóvárost. Eddig magabiztosan kalauzolta barátját a bűzös homályban.

Az elnevezést az irgón háború után kezdték el használni Kandra lakói, miután a csatornák megteltek az elszegényedett törvényen kívüliekkel s földönfutókkal. Később pedig azon bűnözők is csatlakoztak, kik a Kar’bagh által alapított, Tolvajok céhén kívül kívántak működni. Bár Iheon még így is furcsállta e hangzatos elnevezést, Eregon javasolta, várja ki a végét.

Vagy egy órája rótták a folyosókat, ám eddig egy teremtett lélekkel sem találkoztak. Az irgónt egyre jobban zavarta a légkör. Állandóan kardját markolászta és dörmögve szitkozódott. Útjuk hirtelen egy nagyobb csarnokba vezetett, hol a gyéren világító fáklyák fényében szembetalálkoztak az első, lenn lakó nyomorultakkal. Egy riadt tekintetű, félkezű törp, két csavargó külsejű ember, és egy alig tíz éves, csont sovány fiúcska. Mikor meglátták, hogy az érkezők, fegyvert viselnek, riadtan rebbentek szét, majd belevesztek a csarnokból nyíló járatok egyikébe. Eregon nem sokat törődött velük, bár egy pillanatra elfogta a szánalom – mint mindig, ha nálánál szerencsétlenebb sorsúakkal találkozott –, ám saját ügyükre kellett koncentrálniuk, és igyekezniük, hogy hajnalra elérjék céljukat.

- Remélem nem Kar’bagh-ot vagy a cinkosait rohantak értesíteni! – dörmögte Iheon.

- Kétlem. – szólt Eregon, miután kiválasztott egy, a csarnokból nyíló folyosót, s továbbhaladtak – Itt senki sem szívleli Kar’bagh-ot, hisz sokan előle kényszerültek a föld alá. Épp ezért vagyunk itt nagyobb biztonságban, mint bárhol máshol a városban. A Tolvajok céhének minden tagja kétszer is meggondolja, mielőtt az Alsóvárosba indul vadászni, számos adósuk akad errefelé, azok közül pedig nem mind szalad el, mint az előbbiek. Sőt! Még a Gárda sem szokott lemerészkedni, hacsak nem egy századdal, és akkor sem biztos, hogy sokan térnek vissza a felszínre. Rejtett csapdák, trükkös ajtók, folyosók és járatok végeláthatatlan labirintusa vár az idetévedőkre. E helynek is, akár csak Kandra néhány más városrészének, külön szabályai és törvényei vannak. Mondanom sem kell, ezek teljesen függetlenek a felszíniektől.

- Akkor mi sem vagyunk kisebb veszélyben idelenn! Akár föl is mehetnénk! – vélte Iheon. Szemmel láthatóan, egyre jobban zavarta a folyosókon való bolyongás.

- A lentiek közül nem keres minket senki, és ez nagy előny. - mutatott rá barátja - Aki meg belénk köt, azt majd eltángáljuk. - tette még hozzá, Iheon hetvenkedő hangját utánozva.

Iheon dörmögött valamit az orra alatt Kar’bagh-ról, pálinkáról és az Alsóvárosról, de barátja nem figyelt. Válaszúthoz értek, és a vándor épp azon töprengett, merre induljanak tovább. Végül a jobboldali irányt választotta. Újabb eseménytelen gyaloglás következett, majd egy újabb csarnok. Itt a következő csapat lent lakóval találták magukat szembe:

- Hé! – kiáltotta egy tagbaszakadt, szakállas ember – Ha át akartok kelni a Csavargók csarnokán, hát vámot kell fizetnetek! Adjatok fél aranytallért és átkelhettek.

Két másik társa, - kik eddig egy foszladozóban lévő pokrócon feküdtek a földön -, kezükben furkósbotokat lóbálva, felsorakoztak mögötte.

Iheon már húzta volna elő kardját, de Eregon tiltó mozdulatot tett, majd erszényébe nyúlva kihalászott két tallért és a szakállas elé hajította.

- Többet adtam, mint kértél, ám cserébe útbaigazítást kérek. – szólt, miután az útonálló fölszedte a pénzeket. Az egy percig döbbenten meredt a nagylelkű idegenre, majd gyanakvó óvatossággal így szólt:

- Köszönöm uram! – hajolt meg – Hova tartotok? Ti is a törvény elől menekültök?

- Mondjuk úgy, hogy Kar’bagh törvénye elől. Átutazóban vagyunk. A délkeleti léghajókikötő felé tartunk. Ha jól emlékszem, akkor arrafelé kell menni. – mutatott az egyik folyosó irányába.

A szakállas e szavak hallatán elvigyorodott:

- Ha fél trappal többet akartok kutyagolni, akkor menjetek csak arra! Én azonban azt javaslom, hogy térjetek vissza az előző csarnokba, ott pedig forduljatok balra… – kezdte az útbaigazítást, majd folytatta vagy két percen át. Iheon már a harmadik fordulónál összezavarodott, s képtelen volt követni a koldus direkcióit. Barátjára pillantott, és megnyugodva látta, hogy az komoly arccal, bólogatva hallgatja a tájékoztatást, szemmel láthatólag nem okozott neki nehézséget a sok instrukció észben tartása.

Végül az eligazítás befejeződött. Eregon megköszönte, majd elindultak visszafelé, hogy a válaszútnál a csavargó utasításai szerint bal felé térjenek.

- Ha bajba kerülnétek odalenn, nyugodtan mondjátok, hogy Őrült Nuthor engedett át! – tette még hozzá a szakállas, miközben egyre a két aranyat forgatta ujjai között.

A vándor erre megfordult és köszönetképp egy tisztelgéshez hasonló kézmozdulatot tett.

- Minek fizettél nekik két aranyat, mikor pillanatok alatt elbántunk volna velük? – kérdezte rosszallóan Iheon, mikor már hallótávolságon kívülre értek.

- Mert ő jobban ismeri a csatornákat. És ahogyan azt gondoltam, tudott is egy rövidebb utat.

- De két aranyat! – mondta megint, mert még mindig nem akarta elhinni.

- Tekintsd ezt hosszabb távú befektetésnek! Majd meglátod, hogy nem volt hiábavaló az egész! – zárta le a vitát Eregon.

Az irgón ismét morgott valamit, de barátja ezúttal sem figyelt.

Újabb eseménytelen gyaloglás következett, ezúttal mind időben, mind távolságban a leghosszabb. Iheon már épp azon volt, hogy egy cifra káromkodással, hét nemzetre visszamenőleg elátkozza Kandra építőit, az Alsóváros lakóit, és általában minden armoni nyavalyást, mikor a járatnak egyszerre vége szakadt. A szitok pedig benne ragadt. Csupán egy döbbent nyögésre futotta neki.

Egy hatalmas csarnokba érkeztek, mely jó száz méter magas lehetett. És ki tudja, milyen hosszú. Túl vége ugyanis a homályba veszett. Középen egy fallal körülvett, szedett-vetett város állt. Körülötte még vizes árok is volt. Igaz, szennyvizes, de a funkcióját így is betöltötte. A csarnok zöldes derengésben úszott, amint a nedves és penészes falak enyhén visszatükrözték a város tüzeinek a fényét, és nem csak azt. A város körül fák és fű nőttek. Mindet körülvette valami megfoghatatlan derengés, mintha a növények világítottak volna.

- Üdvözöllek Alsóvárosban, koma! – szólt Eregon elégedetten, miután nyugtázta társa döbbenetét.

- Barátom… - kezdte Iheon, ám egy időre (ritka pillanat!) elakadt a szava – Most már értem, miért hívjátok Alsóvárosnak. Az armoniaknak ahogy látom, még a nyomorukban is megmarad a tartásuk és stílusuk. Lenyűgöző! Mik ezek a világító növények, valami boszorkányság?

- Korántsem! Ezek a növények az Unorol O’ Valurumból[3] valók! Név szerint a Hajnalfa, vagy ahogy a régiek hívják Nassar. Az pedig a Szyrfű. - mutatott egy türkiszesen derengő fűcsomóra - A legendák szerint számtalan egyéb, fényt árasztó növény is nőtt még a törpök ősi királyságában, ám mára csak ez a két fajta marad meg.

Tovább indultak. Gyorsan el is érték a városfalat, mely előtt kisebb tömeg verődött össze. Mikor odaértek, a csapatból kivált az a félkezű törp, ki előzőleg oly fejvesztetten menekült előlük. Most egyáltalán nem tűnt ijedtnek, harciasan nézte a közeledőket. Egyetlen kezében életlen, rozsdaette csatafejszét tartott, melynek már a hosszas nézése is képes, enyhe vérmérgezést okozni:

- Mifélék vagytok, mi? – kérdezte rekedtes, ám fenyegető hangon.

- Menekültek, akárcsak ti. – felelt Eregon nyugodtan – Kérlek, engedjetek be! Át kell kelnünk a városon.

- Menekültek, mi? – kérdezte egy zömök, torzonborz ember a törp mögül – A flancos ruháitok alapján, nekem inkább fejvadászoknak tűntök! Ha Dránorért jöttetek, felejtsétek el! Sosem adjuk ki Kar-bagh pribékeinek!

- Ki az a Dránor? – érdeklődött Iheon.

- A vezetőnk és barátunk. Neki köszönhetjük, hogy Kar’bagh emberei nem merészkednek többé ide, gyilkolni és fosztogatni! – felelte a törp.

- Épp ezért választottuk mi is ezt az útvonalat, át Alsóvároson keresztül. – mondta Eregon – Ha nem hisztek nekünk, hívjátok ide Őrült Nuthort. Ő engedett át minket a Csavargók csarnokán. Neki már tettekkel bizonyítottuk szavaink igazát.

Ez a kijelentés kissé elgondolkoztatta a törpöt.

- Rendben, hívjátok ide Őrü… - kezdte némi habozás után, ám valaki félbeszakította.

- Nem kell hívni, magamtól is jöttem! – szólt Nuthor, a vándorok háta mögül – Átengedhetitek őket, nem Kar’bagh emberei!

A csapat szemmel láthatóan bízott a férfi szavában. Kis morgolódás ugyan még hallatszott közülük, de hamar szétszéledtek.

- Úgy látom, meggyőződéseddé vált, hogy egy oldalon állunk. Megmondanád, hogy miért e bizalom? – érdeklődött Eregon, miután megköszönte a szakállas közbelépését.

- Sem a gárda, sem a fejvadászok nem fizetnek vámot. – válaszolt az, fogatlan vigyorával – Ők csak kardot rántanak és nekünk rontanak. – folytatta, s jelentőségteljesen Iheonra nézett.

Az vállat vont:

- Katona vagyok, nem diplomata.

- Még szerencse, hogy a barátodnak több sütnivalója van. – mondta, majd Eregonhoz fordult – Ha szeretnéd uram, szívesen körbevezetlek a városban. Meglátod majd, a hely korántsem annyira szörnyű, mint amilyen hírét keltjük!

- Köszönöm, máskor szívesen élnék a felkínált lehetőséggel, de sajnos az időnk nem engedi. Félek, már így is késésben vagyunk.

- Akkor elvezetlek titeket a leggyorsabb úton! Most járt le az őrszolgálatom, és amúgy is, könnyebb errefelé a közlekedés, ha ismerős van az oldalatokon. Így elkerülhető egy csomó kötekedő faggatózás és egyéb kellemetlenség. – ajánlkozott Nuthor – Különben is, szeretnék egyet s mást megtudni a fent zajló eseményekről. A hírek sajnos nehezen jutnak le idáig.

Eregon elfogadta a szolgálatot, s elindultak át a városon. Közben pedig az odafenn és a nagyvilágban zajló eseményekről mesélt.

Iheon álmélkodva forgatta a fejét, amint az utcákat rótták. Bár a házak nagy része kidőlt-bedőlt kalyibaként hatott, volt egy-két olyan is, melyeknek emelete volt, s kevésbé tűnt rozogának. Ahogyan a város közepe felé haladtak, már egy-egy kőház is előbukkant, melyeket az irgón igencsak takarosnak, már-már lakhatónak ítélt. Nem is beszélve a várról, amit a katonai szabályok precíz betartásával építhettek, javarészt szintén kőből.

Nuthor közben arról mesélt, hogy Dránor - kit évekkel ezelőtt a lentiek vezérükké választottak -, hogyan próbált javítani az itt élők helyzetén.

- Annak előtte, mindenki csak magának élt. Egymást öltük és fosztottuk ki. Ám Dránor felnyitotta a szemünket, megmutatta milyen erő rejlik egy közösségben. Összefogta az embereket, majd együtt elkezdtük építeni Alsóvárost. A veteránok segítségével pedig megalapítottuk a Voltak seregét, akik Alsóvárost, annak útjait és csarnokait őrzik. Tolvajaink éjjelente felszöknek a felszínre, s ha tehetik - főleg Kar’bagh-tól vagy a cinkosaitól –, élelmet, szerszámokat, fegyvert és egyéb hasznos dolgokat lopkodnak, majd Dránor igazságosan szétosztja őket.

Nem kerülte el Eregonék figyelmét, hogy Nuthor, akárhányszor említi vezérük nevét, mindig nagy tisztelettel, sőt szeretettel beszél róla. Hamar kiderült az is, hogy Dránor egykor katonatiszt volt még az Irgón háborúnak idején, ám Irgion ostrománál elvesztette a fél lábát.

- Miután harcképtelenné vált, koldusbotra jutott, és - hajléka nem lévén - a csatornákban húzta meg magát. - folytatta Nuthor - Látván, hogy Kar’bagh milyen útra viszi egykori bajtársait, - valamint, hogy aki nem hajlandó neki dolgozni, azt hamar elnyeli a föld -, úgy döntött, felveszi a harcot a bűnbáróval. Hosszú évek keserves munkájával, sikerült összefogni azon volt bajtársait, kik nem akartak Kar’bagh erkölcstelen banditái közé tartozni. – ekkor, hogy megvetését nyomatékosítsa, látványosan köpött egyet - Hamarosan szövetségeseket is találtunk a felszínen. A Filisztroni és a koldus-kerti nincstelenek szintén nekünk segítenek, főleg hírek szerzésével.

Ekképpen történt meg Alsóváros lakóinak összefogása. Mára már eredményesen tudjuk visszaverni Kar’bagh és a Gárda minden támadását. Bár utóbbiak, eddig még csak kétszer vetődtek errefelé, akkor is hamar meggyőztük őket arról, hogy jobb a békesség. – fejezte be történetét Nuthor.

Közben kiértek az Alsóvárosból, és ismét a folyosókon s kisebb termeken haladtak át, ezúttal azonban jóval gyorsabban. Nuthor ezalatt ismét Eregonékat faggatta a világban történt eseményekről, mivel a föld alá csak nehezen jutottak le a hírek:

- Igaz, hogy a tűzföldi Máguskirály[4] ismét háborúra készül?

- Beszélik. – felelte kitérően a vándor – De ezek többnyire csak mendemondák és szóbeszédek, melyeknek az igazságtartalma igen csekély. Lokken persze bármikor megtámadhatja a keletet ez igaz. Egy dolog azonban tagadhatatlan, méghozzá az, hogy valami készülőben van. Talán tényleg egy új háború. Vannak különös jelek, amik e változást hivatottak megerősíteni. Vegrodor melegebb déli vidékein ismét felbukkantak a fehér hollók, melyekről úgy tartották századokkal ezelőtt kihaltak. A legendák szerint mindig valami nagy változás előhírnökei. Legutóbb a Nagy Katasztrófa előtt látták őket… A gazdák és földművesek az időjárásra és annak egyre növekvő szeszélyességeire panaszkodnak. Az egyik héten aszály és szárazság pusztít, a másikon pedig egy havi csapadék zúdul le özönvíz formájában. Két hónapja mikor Tirhar városban Iheonnal kikötöttünk havazott, majd másnap jégverés jött és azt kánikula követte. Remélem e történések végre valami kedvező esemény bekövetkeztét jelentik. Már igazán ráférne a világra, de félek ez pont a Máguskirály miatt lehetetlen.

- Dránor azt szokta mondogatni, hogy valami már régóta nincs rendben, s ez ellen a Rynn „tenni fog valamit”.  - bólintott a szakállas – Ő is csak reméli, hogy nem egy újabb kataklizma előszelei fújnak.

Útjuk lassan a végéhez közeledett. Egy utolsó teremben, miután megmutatta nekik a folyosót a Légi dokk felé, Nuthor elbúcsúzott tőlük. Eregon, bár maga is híján volt az aranynak, még egy tallérral hálálta meg a férfi segítségét.

- Köszönöm uram! – hajolt meg hálás tekintettel Nuthor – Ha újból az Alsóvárosba vezetne utatok, keressetek fel! Talán jobban meg tudom majd hálálni bőkezűségeteket, mint most!

Miután útjaik elváltak, Eregonék gyorsan a folyosó végén találták magukat, honnan már csak egy létra választotta el őket a felszíntől. Mikor a csatornafedelet félrelökve kimásztak, a Szyr első sugara épp akkor világította meg a légikikötő hatalmas tornyának tetejét. A közelben pedig egy kakas köszöntötte az új napot.

 

 

 

[1]Garagor: A nagy katasztrófa, mely tizenkét napon át tartott, s Agranor két nagy korszakát választja el. Bekövetkezte óta egyre több ember veszíti el a varázslás képességét és távolodik el a Rynntől, (mely a világ lelke, és a mágusok hatalmának forrása.)

[2]Kandra falai: nem elég, hogy a körforma egy esetleges ostrom során, jóval több találat erejét képes elnyelni, mielőtt leomlik, képes önmagát hetek leforgása alatt kijavítani. A kő, melyből épült (és aminek azóta se akadtak a lelőhelyére) egyszerre rendelkezik a szilárd szikla és az élő növény tulajdonságaival.

[3] Unorol O’ Valurum: A földalatti királyság, mely a Keletföld két hatalmas hegységrendszere, a Vízhang- és a Nagy-hegység alatt húzódik. Egykoron a törpök népe birtokolta, de az Éjihoni koboldokkal folytatott évszázados háborújuk alatt, az ellenségük elfoglalta és a felszínre űzte gazdáit. Nem is beszélve a Nagy Katasztrófáról, mely életveszélyessé tette a Valurum legnagyobb részét.

[4] Máguskirály: A Második világégést lezáró kandrai csata után, Lokken visszatért Tűzföldre, s felvette a máguskirály címet, melyet az Ó idők uralkodói használtak. E név - akárcsak régen -, most is azt jelzi, hogy az uralkodó megingathatatlan tejhatalommal bír népe fölött. A régi jelentés még további jelzőket is tartalmazott, mint bölcs, igazságos és becsületes. Ám ez Lokken esetében nem mondható el.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebenguba.blog.hu/api/trackback/id/tr8012930923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.