Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Agranor krónikái 2. Fejezet

VI. rész

2017. november 18. - Eberon

Nem sokkal később, sor került a reggelire. Iheont nehezen sikerült csak felébreszteniük. Haldur jóslata azonban, a fokhagymás kolbászt illetően, beigazolódott.

Eregonék a kapitány asztalánál kaptak helyet, az elsőtiszt és a kormányos mellett. Reggelijük, a fent említett kolbászon kívül, sajtból, kenyérből és hagymából állt. Ellentétben a rummal, sörből és borból csak kevés volt a fedélzeten, ám az irgón nagy örömére, Fuldo megkínálta őket egy-egy pohár Laningeni[1] vörössel.

Közben a kapitány, név szerint bemutatta a másik asztalnál ülő legényeit:

- Az ott, Szolin és Efaror – mutatott két barna arcú, alacsony verunira – a legnagyobb viharban is úgy másznak az árbócokon vagy a köteleken, mintha az anyjuk odaszülte volna őket.

- Ők Erős Tnós és Éjirigó Nurt. A legrégebbi és legtapasztaltabb matrózaim. – Tnós egy csupa izom, rézbőrű, Négytestvér-szigeteki[2] ember volt. Egymaga három ember helyett tudott rakodni. Egy viharban egyszer, fél órán át tartott két matrózt, kiknek a biztonsági kötele elszakadt, és kis híján a mélybe zuhantak.

Éjirigó Nurt ravaszkás tekintetű, kandrai ember volt. Minden városban ismert néhány megbízható embert, aki segített elkerülni a kényes vámvizsgálatot. A hatóságok ismeretén kívül, ő rendelkezett a legtöbb alvilági kapcsolattal, s nem egyszer fordult már elő, hogy az ínység óráiban az ő kapcsolatai révén tettek szert új megbízásra. Esténként pedig, mikor már a rum jócskán a fejébe szállt, sokat fütyörészett. Fuldo állította, hogy még egy matrózt sem hallott ilyen szépen trillázni.

- Ők a tüzéreim, Sólyomszem Titur, Bajos Olla és Arg-Usheri’ushess, de az egyszerűség kedvéért, hívjátok csak Argnak – Sólyomszem és Olla maguknak való, mogorva legények voltak, Arg pedig, az emberszerűbb, zömök okra volt.

A kapitány bemutatta még Nopát, a törp hajószakácsot, és a két avari zsoldosát, Uldort és Hargot. Ők az olykor hevessé fajuló tárgyalások alatt szoktak vigyázni Fuldo épségére.

- Mindannyian értik a dolgukat. Ami pedig ebben a szakmában még ennél is fontosabb, megbízhatóak és fegyelmezettek! – összegezte büszkén a kapitány – Lassan már hat esztendeje szelem velük a fellegeket. A többiek is rendes fickók voltak, átok Kar’bagh kutyáira!

Hamarosan azt is megtudták, mi okozta a Rétivércse legénysége és a Tolvajok céhe közti ellenségeskedést:

- Minden csempész – ha el akarta kerülni a nem kívánt kérdezősködést –, a Kar’bagh által fenntartott kikötőkben dokkol. Ezeket a helyeket elkerülik a vámszedők és a hatóságok. Cserébe, a zsebükbe mindig kerül némi arany. Egy ideje azonban, Kar’bagh emberei dokkolási díjat kezdtek szedni a csempészektől. Egy alkalommal jómagam, és még két kapitány cimborám, megtagadtuk a fizetést, erre felgyújtották a hajókat, és a legénységüket kardélre hányták. Ha Lhola nem figyelmeztet a közelgő veszélyre, mi sem kerüljük el a többiek sorsát.

- Viszonzásul mindent megtettünk, hogy borsot törjünk annak a disznónak az orra alá! – vette át a szót Haldur – Néha elfogtunk egy-kettőt a hajói közül, és kifosztottuk őket. Múlt hónapban, Kandrában, két raktárát pakoltuk ki. Rengeteg hasznos holmit találtunk, melyeket jó áron tudtunk értékesíteni, főleg a sokat nélkülöző, de mára már cseppet sem szegény Alsóvárosiaknak.

- Azóta sajnos, nekünk is vérdíj van a fejünkön – bár jóval csekélyebb a tiéteknél -, s kerülnünk kell a legtöbb armoni várost. – folytatta ismét a kapitány – Ez mondanom sem kell, árt az üzletnek. Amióta a saját útjainkat járjuk, nem igen akad megbízás, így marad a Kar’bagh készletein való élősködés.

- Ezért jöttetek Kandrába? – kérdezte Iheon.

- Igen. – bólintott Fuldo – Gondoltuk, az Aratóünnep alatt, a tömegbe vegyülve, ismét kifosztunk néhány raktárt, ám ekkor kaptuk a megbízást Lholától.

A matrózok közben végeztek a reggelivel, és lassan elszállingóztak, ki-ki a maga dolgára. A kapitány azonban, még vendégeivel maradt.

- Amíg híján vagy a matrózoknak, szívesen segítünk, amiben csak tudunk! – ajánlkozott Eregon – Ez a legkevesebb, amivel ki tudjuk fejezni hálánkat.

- Köszönöm, hogy felajánlottad. – biccentett a Fuldo – Elfogadom a segítséget. Az út Bergorinba kedvező szél esetén négy napba telik, és a legénységnek nincs váltása. Most még nem baj, ha csak a felük van szolgálatban, de ha holnap elérjük az Estellion kanyont, akkor éjjel-nappal szükség lesz minden matrózra. Arrafelé a szelek vadak és szeszélyesek. Elég egy apró figyelmetlenség, és könnyen a kanyon falára kenődve végezhetjük, vagy lezuhanunk, és ha túléljük, a gyorssodrású, jeges víz csapkod majd minket, a mederben sűrűn található, borotvaéles sziklákhoz.

E szavak hallatán, Iheon arca, mintha máris zöldebbé vált volna:

- Nincs más út? –kérdezte reményvesztetten.

- De van. Csak az vagy kétszáz mérföldnyi kerülő. – felelte a kapitány – És az se biztonságosabb. A keleti partvidéken – ami fölött e másik út vezet -, hamarosan kezdődik a viharidény. Ilyenkor orkánok, víztölcsérek és sűrűn becsapó villámok kerülhetnek az utunkba, igencsak nagy gyakorisággal. Ha ott törött oldalárbóccal kap el minket egy erősebb zuhé, az majdnem egyenlő a pusztulással. Ne aggódj, én és a legényeim már ezerszer megjártuk az Estellion kanyont, értjük a dolgunk!

Iheon ettől nem lett nyugodtabb, de nem szólt többet.

- Bocsájtsatok meg. – mondta, majd felállt - Megnézem, hogy minden rendben zajlik e. – azzal elindult. Az ajtóban azonban, a fejéhez kapva megtorpant, és visszafordult:

- Jut eszembe, mit tegyünk azzal a sötét krún fattyúval, akit Iheon uraság foglyul ejtett? Én szívem szerint kihajítanám a hajóból. Az a mocsadék két jó emberemmel is végzett!

- Iheon? – fordult felé Eregon – A te foglyod, így neked kell dönteni a sorsáról.

- Nem idegenkednék annyira a kapitány javaslatától, ha nem harcolt volna olyan jól. –t öprengett az irgón – Az lenne a legjobb, ha meg tudnánk nyerni magunknak. Ritkán látni ilyen veszélyes ellenfelet!

- Dobjátok ki! – szólt Lhola dühösen – Ti nem ismeritek úgy, mint én! Akár fogoly, akár nem, amíg életben van, addig veszélyt jelent mindannyiunkra!

- Miért, kicsoda ő? – kérdezte Eregon. Megdöbbentette a nő szemében izzó harag. Csak ritkán látta ilyennek.

- Ő az, aki miatt majdnem meghaltál! Ő vezette az üldözőinket, mikor az Argonnál[3] elváltunk! Ő volt az, aki két nyilat eresztett beléd és végignézte, amint a meredélyről a tengerbe zuhansz! A Csendes Hatalom embere. Az első közülük, ki a nyomodba eredt, és a legveszélyesebb is, mert kiismerte szokásaidat és gyengéidet.

- Csendes hatalom? – kérdezte az irgón. Rajta kívül, mind a hárman tisztában voltak a szó jelentésével.

- Sok nevük van. – mondta Eregon halkan - Mágusvadászok, Árnyak Serege, Véres Tőrök Társasága…

Az egyik legősibb és legkegyetlenebb titkos rend, melynek tagjai, többek között a mágusok kiirtására esküdtek fel. A háború után, azonban felszámolták, vezetőit levadászták és megmaradt tagjai szétszéledtek.

- Legalábbis ezt a hírt terjesztik róluk, hogy az emberek megnyugodjanak. – mondta a nő sötéten – Az igazság azonban az, hogy teljesen sosem bírták felszámolni. Kar’bagh-nál hallottam róluk, bár maga a bűnbáró is keveset tudott: a rend egy tagja kereste fel és bízta meg őt, hét esztendővel ezelőtt. Akkor lépett a „szolgálatába” Zoldor is. (Az éjikrún valójában a rend által küldött megfigyelő és eligazító volt. Biztosra akartak menni, hogy Kar’bagh minden tőle telhetőt megtesz a siker érdekében.) A bűnbáró régóta kapcsolatban áll velük, és segítette őket már a háború alatt is, jóllehet, nem mindig önszántából.

- Tehát ők törnek az életemre? – kérdezte Eregon döbbenten.

- A rend csak az eszköz. De ők lehetnek az utolsó láncszem a megbízó és Kar’bagh között.

- Ez az éjikrún, Zoldor, ezek szerint ismerheti a megbízót! – vonta le a következtetést Iheon.

- Nem valószínű. Ha ismeri is, inkább előbb harapja le a nyelvét, minthogy elmondja.

- Azért én megkérdezem! – mondta Eregon határozottan és felállt – Kapitány, megtennéd, hogy a cellájához kísérsz?

Fuldo bólintva mutatta az utat. Iheon és Lhola követték őket.

- Hányan lehetnek most a rendben? – kérdezte menet közben Eregon.

- Tízen, százan, ezren… Senki sem tudja. – vonta meg a vállát a nő - De a befolyásuk - mint láthatod – hatalmas. Ott vannak mind a négy kontinensen, ha nem is közvetlen, de a besúgóik és csekélyebb hatalommal rendelkező megbízottjaik biztosan. Az erejükkel szemben pedig, még egy mágus is védtelen. Főleg, ha egyedül van. Sajnos azonban, van ennél rosszabb hír is.

- Ne kímélj!

- A tegnapi varázslatod. Az ereje jócskán meghaladta az eddigi két alkalmat.

- Ez miért baj?

- Gondolkozz, Eregon, ők mágus vadászok. Minél erősebb benned a Rynn, annál könnyebben találnak rád. Éhezik az élő Rynnt, ez vonzza őket. Persze, nem az olyanokat, mint Zoldor. Ő csak egy jól képzett gyilkos, de az, akit mágusként emlegettek, és utánad küldtek Kandrába, az a teremtmény már a lelkedet akarja, és érzi a jelenléted a Rynnben.

- Lélekvadászok[4]? – kérdezte Iheon hitetlenkedve – Az csak legenda, mellyel a dajkák ijesztgetik a rossz gyerekeket!

- Bárcsak az lenne… - csóválta fejét komoran a nő – Attól, hogy évszázadok óta nem látta őket senki, még nem jelenti azt, hogy eltűntek!

A tündért egy kisebb raktárhelységbe zárták. Előtte az egyik avari testőr, Uldor állt. Mikor meglátta az érkezőket, kihúzta magát.

- Minden rendben? – kérdezte Fuldo.

- Igen. – recsegte az avarikra jellemző morgó, csikorgó hangon - Meg se mozdult, mióta magához tért. Csak ül a sarokban és bámulja az ajtót.

- Eregon beszélni akar vele. Tartsd kéznél a kardod, és az első gyanús mozdulatra szúrd le!

Uldor komoran bólintott, majd kinyitotta az ajtót. Eregon intett a barátainak, várjanak kint, majd belépett a cellába. Zoldor az ajtóval szemben ült mereven és mozdulatlanul. Csupán tekintetét emelte a vándorra, majd arcán sokat sejtető, gonosz vigyor jelent meg.

- Kar’bagh embere vagy? – kérdezte, ám nem a közös, hanem az éjtündér nyelven. A fogoly szemében egy pillanatra a döbbenet látszott, ami érthető is volt, hisz kevés kívülálló ismeri az éjihoni nyelvet. E kérdést Eregon egyébként egy kis próbának szánta. Kíváncsi volt, a fogoly hazudni fog-e vagy az igazat mondja. A válasz tükrében szándékozta tovább folytatni a vallatást.

- A hatalom, melyet szolgálok, sokkalta nagyobb és ősibb egy közönséges haramiáénál. – közölte végül megvetően a közös nyelven, majd a vigyora még szélesebb lett – Hamarosan te is megismered az igazi erejét.

- Miért akartok megölni?

Zoldor erre felkacagott:

- Milyen ostoba kérdés ez? Mert azt parancsolták. A parancs visszhangja pedig egyre erősebbé válik. Egyre több fülbe jut el. Nap, mint nap, újabb pengék kelnek útra, hogy átmetsszék a torkodat!

- Mióta foglalkozik az Árnyak Serege olyan jelentéktelen célpontokkal, mint én?

- Királyok és közemberek... Mindkét fajtából sokakat tettem már el láb alól. A katona dolga a parancs teljesítése, a többi nem érdekel.

- Attól tartok, kudarcot vallottál. Még élek, és ha jól tudom, már nem először sikerül megúsznom a találkozásunkat. – gúnyolódott Eregon. Remélte, hogy sikerül kihoznia a sodrából és mérgében elkottyant valami fontos dolgot, de csalódnia kellett, az éjikrún csak vigyorgott.

- Amíg élek, nem vallhatok kudarcot. Mindig van egy újabb lehetőség.

- Hogy kerültél a Csendes hatalom szolgálatába?

- Ahogy mindenki más: Gyermekkoromban elraboltak, majd kiképeztek.

- Miért nem menekültél el?

A fogoly ismét felkacagott.

- Ostoba vagy, ha ilyet kérdezel! – közölte, és vigyora gyűlölködő grimaszba torzult - A Tren Oblag-ból nincs menekvés. Vagy ölsz nekik vagy ők ölnek meg téged. Különben meg, miért is tettem volna? Vadász vagyok, az egyike a legjobbaknak. Imádom a vér szagát, a rémületet az áldozatok szemében. A könyörgésük számomra édes dal, melyet napokon át tudnék hallgatni.

Eregont elfogta az undor, ám igyekezett nem mutatni. Egyelőre még ő volt fölényben, a fogoly még beszélt. Szenvtelenül faggatta hát tovább:

- Soha sem akartál szabad lenni, odamenni és azt tenni, amihez kedved van?

A tündér arcán látszott, hogy valami gorombaságot készül mondani, de valamiért a szavak mégsem hagyták el a száját.

- Nekem már mindegy, – csóválta a fejét fáradtan – ölök vagy meghalok.

A vándort megdöbbentette ez a pillanatnyi nyers őszinteség. Ösztönösen érezte ugyanis, hogy Zoldor igazat mond. Ráadásul ellenfele elárulta a gyengéjét: a szabadság iránti vágyat, mely ott él még most is a lelkében - akárcsak az összes többi éjikrúnéban - elpusztíthatatlanul és elnyomhatatlanul. Most már könnyű dolga lesz:

- Mit szólnál hozzá, ha én szabadságot ajánlanék neked?

- Úgy érted, legyek a te szolgád! – villant fel gúnyosan a lény szeme – Azt hiszed, tovább fogod húzni egy hónapnál? Miután végeztek veled, engem halálra kínoznának, és még a halál után sem hagynának nyugalmat. Tudod te, miket képesek művelni a lélekvadászok a megszerzett lelkekkel?

- Nem, de azt tudom, hogy lassan hét éve vagytok a nyomomban, és se neked, sem a társaidnak nem sikerült még megölnötök ez idáig! Ezen kívül nem kell szolgálnod. Oda mehetsz, ahova akarsz. Bár az eddigi tapasztalataim alapján, lehet velem nagyobb biztonságban lennél, mint azt elsőre gondolnád. – most ő eresztett meg egy gúnyos, majdhogynem kárörvendő vigyort – Hány kudarcodat nézik még el gazdáid? Mi lesz, ha elfogy a türelmük? Nem ugyanaz a sors vár rád, mintha szabadon szállnál szembe velük?

- Ha tényleg ilyen bolond vagy, akkor rajta, eressz el! – legyintett Zoldor bosszankodva – Remélem, gyorsan végzek veled.

- Te vagy bolond, ha nem ismered fel a lehetőséget! – szólt emelt hangon Eregon – Mi más választásod van? A halál? Engem nem fogsz megölni. Túlságosan is szeretek élni ahhoz, hogy egy magadfajta kis jöttment piperkőcnek hagyjam, hogy csak úgy végezhessen velem. Az eddig tapasztaltak alapján, amúgy is túl nagy falat vagyok neked.

Zoldor szeme dühödten villant.

„Végre, kezd kizökkenni a nyugalmából” – jegyezte meg magában Eregon, s nyugodtabban folytatta:

- Nevezhetsz bolondnak azért, mert tisztelem az életet és – ha csak a szükség nem kívánja meg – nem ölök fölöslegesen.

- Akkor meg mit kezdenék melletted? Csak az öléshez és a vadászathoz értek!

- Ha nem tudnád, a világban háború készül. Én és a barátaim pedig már évek óta hadban állunk. Ott van az irgón barátom, - bökött az ajtóban álló, feszülten figyelő Iheonra - Szerinted a békés megöregedés reményében tart velem? Használj fel engem, mint csalétek. Használd a tudásod és tehetséged. Végezzünk együtt a gyilkosokkal. Ha elfogytak, akkor biztonságban leszel, és ami még fontosabb, szabad is!

Zoldor szemében a düh mellett, mintha némi bizonytalanság is látszódott volna.

- Négy-öt nap múlva kikötünk. Addig lesz időd tanakodni. Ha inkább a halálba akarsz rohanni, megteheted, de hidd el túl fiatal vagy még hozzá!

Azzal válaszra sem várva megfordult és távozott. Egyelőre többet nem tehetett, mint hogy elgondolkodtatta a foglyot. Ajtóban álló barátai egyetlen szót sem mulasztottak el a beszélgetésből. Iheon arcán tiszteletteljes vigyor ült, míg Lhola gondterhelten meredt maga elé. Elindultak felfelé a fedélzetre vezető lépcsőn.

- Remekül beszéltél koma! – lelkendezett az irgón – Hogy láttad, hajlik a jó szóra?

- Nem tudom. – vallotta be őszintén Eregon – Mindenesetre elgondolkodott azon, amit mondtam. Már ez is valami. – ezután Lholához fordult, tudta, neki is megvan a véleménye az esetről.

- Elment az eszed! – csattant fel az dühösen – Még hogy tartson velünk! Az első adandó alkalommal kést szúrna a torkodba!

- Lehet. – hagyta rá a vándor – Ugyanakkor éjtikrún, ezt ne feledd.

- Na és akkor?

- Szabad népek. Sem a bezártságot nem viselik jól, sem azt, ha mások mondják meg nekik, hogy mit tegyenek. Ezenfelül fiatal még, alig lehet harminc esztendős. A lelkét még nem rontotta meg annyira a sötétség, ez látszik a szemében.

- Mit tudsz te a sötétségről? – kiáltotta ingerülten Lhola – Belenézni a szeretted szemébe, és látni, hogy nem néz már vissza rád semmi, csak a feneketlen, gyűlölettel teli űr! Harcolni vele, tudván, vagy te végzel vele vagy ő. A romlottság olyan dolgokat képes művelni a lélekkel, melyeket fel se bírsz fogni! – azzal faképnél hagyta őket, mielőtt a döbbenettől felocsúdhattak volna.  

- Hát őt meg mi lelte? – kérdezte Iheon elkerekedett szemekkel.

- Félt engem. – válaszolta Eregon csendesen.

- Ettől még nem kellene ennyire kiborulnia!

- Nem ismered a történetét. Gyere, igyunk valamit! – azzal elindultak, hogy rumot kerítsenek.

Negyed órával később az orrban álltak, rumot kortyolgatva. (Iheon arcán minden kortynál enyhe fintor jelent meg.) Alattuk már a Madaras láp feküdt, középen az Estellion deltával. Tiszta, ragyogó napsütésben gazdag délután volt, enyhe széllel. Iheon ingét ledobva süttette hasát a simogató napfényben, Eregon maga elé meredve kortyolgatta italát. Majd társa unszolására belekezdett meséjébe.

- Ez még azelőtt történt, hogy Lhola és én találkoztunk volna. Az irgón háború kitörésének évfordulóján, miután az irgón sereg kifosztotta és felégette faluját, Lhola beállt a szabad harcosok közé. Nem sokra rá, találkozott egy mágussal. Az egyike volt azoknak, akik a Lashai rend parancsa ellenére, csatlakoztak a veruni csapatokhoz, hogy az irgónok ellen vonuljanak.

- Syragor és Lokken társaira gondolsz? – hüledezett Iheon – Ezek szerint ismerte Syragort?

- Nem. Ez a mágus egyedül harcolt keleten, messze a többitől. Egymásba szerettek, és bár háború volt, ők boldogok voltak. Egy darabig minden jól is ment. Néped egyre kijjebb szorult Keletföldről, és a szerelmük csak mélyült. Mikor aztán Dorgolin felszabadult, Lhola könyörgött a mágusnak, hagyja ott a rendet és telepedjenek le valahol. A férfi azonban hajthatatlan volt. El akart menni, hogy részt vegyen az Irgónia elleni invázióban, és Syragor és Lokken is erre kérték minden társukat. Így hát elment. Ott volt Ghonur ostrománál, és a Vargaroni mészárlásban[5], majd Irgion ostrománál is.

- Jómagam is részt vettem abban a heccben! Azok boldog szép idők! – kurjantotta lelkendezve Iheon – Naponta két-három csatát is vívtunk! Látnod kellett volna koma! Ahogyan az első császári sereg ötezer katonája megrohamozza a partraszállókat a Kutyák partjánál. Ameddig a szem ellátott, Dorgolini hajók értek partot, és csak úgy ömlöttek elő belőlük a katonák. Legalább ötvenezren lehettek, mégis úgy vágtuk át a soraikon, akár a forró kés a vajon.

- Biztos jó lehetett… - mondta Eregon kevés meggyőződéssel.

 – A történet lényege, hogy mikor Lhola újból találkozott kedvesével, rá kellett döbbenjen, a háborúban látottak megváltoztatták. Hiába próbálta maradásra bírni, ő a távozni készülő Syragorékkal tartott, ki tudja hová, összetörve ezzel Lhola szívét.

Ezek után már csak egyszer találkoztak, mikor a Második nagy háború kitört. Akkor már nem lehetett segíteni rajta. Syragor és Lokken gonoszsága Lhola kedvesére is átragadt, és Lholának meg kellett ölnie a férfit. Ha nem teszi, akkor az végez vele.

Iheon döbbenten ült fel.

- Te jó ég! Soha sem hittem volna, hogy ilyen gonoszságok is léteznek!

- Szerencsés vagy! Ha Lokken és Syragor sötétségük csúcsán lépett volna a Külső kontinens földjére, lehet, néped mára épp olyan legenda lenne, mint a lélekvadászok.

- Na és mi volt a neve?

- Lhola kedvesének?

- Igen.

- Sosem mondta.

Ezután sokáig hallgattak. Majd Iheon szólalt meg. Arca szokatlanul komoly volt:

- Menj, beszélj Lholával! Vigasztald és szeresd őt! Én pedig esküszöm neked és neki, nem hagyom, hogy még egyszer elveszítse a kedvesét, bármibe is kerül!

E szavak hallatán Eregon akaratlanul is elmosolyodott. Szó nélkül felállt, és jobb tenyerét szívére helyezte, majd meghajolt, pontosan úgy, ahogyan az irgónok fejezik ki a hálát és megbecsülést. Eztán sarkon fordult és elindult, hogy megkeresse Lholát.

______________________________________________________________________________________

[1]Laningen: Lapos-föld. Armon északi tartománya. Nagyrészt síkságok, alföldek és dombok tarkítják. Három nevezetessége a finom bora, tüzes asszonyai és gyors lovai.

[2]Négytestvér-szigetek: Az Éjihon mellett fekvő, trópusi szigetcsoport. Éjtündérek és rézemberek (rézbőrű vad embernépség) lakják. Nevét a négy uralkodó testvérről kapta, kik a Rynn adta hatalmukkal, igazságosan kormányozták szigetet. Az ő történetük – mint sok másik, melyben a Rynn is szerepet játszik – végül tragédiába torkollott. Ám a lakók sokáig emlékeztek az aranykorra, melyet ők hoztak el, s tiszteletből nem csak a szigetcsoportot, de a szigetek városait is a testvérekről nevezték el.

[3]Agron: Meredekpart. Törp-föld keleti, magasan fekvő, sziklás partvidéke.

[4] Lélekvadász: (más néven lélekzabáló) A sötétség egyik legvisszataszítóbb teremtménye. Még a halála után sem hagy nyugtot az áldozatnak, lelkét magához bilincseli, gyötri és a felszabaduló fájdalomból táplálkozik és erősödik, még végül a rab lelket teljesen fel nem emészti.

[5] Vargaroni mészárlás: Az irgón háború második felében, irgón földön lezajlott ütközet, melyben a honvédők létszámhátrányuk ellenére, jelentős vereséget mértek a támadó Armoni és Veruni csapatokra.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebenguba.blog.hu/api/trackback/id/tr2313308565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.