Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Agranor krónikái 3. Fejezet

I. rész

2017. november 30. - Eberon

fswffeeffeffefef.pngIII.

Kravór és Favaro

 

Törp-királyság, Hegyközi-hágó

Kn.u. E3.247y D245.

Újesztendő havának első napja

 

A Rétivércse lustán úszott az egyre gyülekező felhőszigetek között. A lágy délutáni szél erősebben és erősebben kapott a vitorlákba. Egy ideje akadt egy kísérőjük is, egy rétisas, kinek úgy tűnt, szintén délen akadt dolga.

- Szoros befutónk lesz! – jegyezte meg a kormányosnak Haldur, miközben a kapitány messzelátóján keresztül az eget kémlelte. Persze nem a sassal folytatott versenyre célzott.

 – A vihar estére megérkezik, minket pedig még vagy nyolcvan mérföld választ el Bergorintól.

Összecsukta a távcsövet, majd a fedélzeten lődörgő legénységre förmedt:

- Akasszátok meg azokat a nyavalyás alsó feszítőköteleket! Úgy lógnak, mint anyátok orra, mikor meglátta milyen mihaszna lustaságot hozott a világra!

Nurt, ha nem hagyod abba a léhűtést én esküszöm, rákötözlek a horgonyra s kilógatlak, hátha beléd vág egy kevésbé finnyás villám! Attól talán majd megjön a munkakedved! – a felső keresztrúdon ülő, önfeledten fütyörésző Éjirigó vigyorogva biccentett. A fütyülést ugyan nem hagyta abba, de azonnal ugrott s végezte a dolgát. Akárcsak a többi legény, beleértve Eregon és Iheon is. Mikor két nappal ezelőtt az Estellion kanyonjához, Smaragdfalú Niberinhez értek, Fuldo felkereste őket a fedélközben:

- Nos Eregon, elérkezett az idő. Ha még mindig segíteni akartok, most elfogadjuk.

Természetesen igent mondtak. Azóta az ő dolguk volt az előárbóc futókötélzetének kezelése, melyek a vitorlák állásáért feleltek. Erős Tnós és Éjirigó gyorsan megtanította őket a tudnivalókra. Mászni mindketten jól tudtak és a biztosító kötél, melyet állandóan viselniük kellett, megóvta őket a kétezer méteres zuhanástól, valamint annak kellemetlen következményeitől.

- Vannak mesék, miszerint egy-két matróz túlélte a léghajóból való kiesést. – felelte Erős Tnós mikor erről kérdezték.

- És te hiszel ezekben a mesékben? – kérdezte Eregon.

- Egy történet igaz. – felelte az vigyorogva – Egy kalózról, Ostoba Egtarról, a hígagyú okráról szól. Karrierjét csupa kudarc és rossz döntés jellemezte. Nála hülyébb - vagy hűségesebb, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie – csak a legénysége volt. Többször is volt úgy, hogy fegyvertelen kereskedők kényszerítették őket meghátrálásra. Egy másik alkalommal felbosszantottak egy sólymot, ami a Nagy-hegység fölött röpködött. Mondanom sem kell, a sólyom nem a közönséges egyedek, hanem az óriás sólymok családjába tartozott. Egy hajó és a fele legénység bánta a szárnyassal való kekeckedést.

Egy alkalommal Egtar túl nagy fába vágta a fejszéjét. Kapott egy fülest, hogy az ogarteni[1] kincstár tartalmának a felét Hegyvárba szállítja a Törp Királyi Légierő három fregattja. Egtarnem volt rest. Néhány cimboráját segítségül hívva, megtámadták az értékes rakományt szállító hajókat. Egtar és társai két naszádból, két szkúnerből és egy briggből álló flottát tudtak összeszedni. Talán ha más célpont után néznek, akkor elkerülik szomorú sorsukat, talán még zsákmányt is szereztek volna, de nem így történt. A három fregatt a nehézpáncélzaton kívül, hajónként hatvannégy ágyúval, fedélzetükön pedig két-kétszáz elit katonával úgy gázolt át az öt hajón, hogy karcolás sem esett rajtuk. A törp királyságban amúgy is szigorúan bánnak a bűnözőkkel, emiatt nincs is sok belőlük. Egtar és cimborái a legmerészebb és a leghülyébb kalózokként vonultak be az ország történelmébe, mert mondanom sem kell, históriájuk futótűzként terjedt el Délföldön.

Miután elfogták őket, jót röhögtek rajtuk, ám a bűnük - kalózkodás, királyi vagyon elrablásának megkísérlése -, súlyos volt. Így Öregbirtoktól Hegyvárig szépen egyesével kidobálták a kalózokat a magasból. Egtar, a szerencsétlen, még a szörnyethalást is elbaltázta. Naná, hogy az Acél-folyó vizébe sikerült érkeznie, s bár rengeteg csontja eltört, valahogy a fulladást is elkerülte.

- És szerinted ez a história igaz? – kérdezte kétkedően az irgón.

- Biztosan tudom, hogy az. Egyrészről, mert ismerem Egtart. Nem tud úgy átmenni az utca túl felére, hogy ne történjen vele valami szerencsétlenség. Másrészről, láttam őt a zuhanás után. Maradjunk annyiban, hogy az emberi karok és lábak maguktól nem hajlanak olyan irányba, mint amilyenbe annak a szerencsétlennek a végtagjai.

- Én boldogabban halnék meg, mint hogy így éljek! – közölte Iheon, miután futólag lenézett az alattuk elterülő hegygerinceken.

A vitorlák csattogva feszültek, ahogy az egyre élénkülő szél beléjük kapott, a hajó pedig meglódult. Haldur utasítására most a sérült oldalárbócot is munkára fogták, melyet a matrózok előző nap úgy-ahogy megerősítettek. Azon a reggelen ugyanis az öreg kapitány - miután szokásos ellenőrző körútját elvégezte -, beleszagolt a levegőbe, majd komoran megjegyezte:

- Szép kis vihar készül. Holnap ilyenkor már csak ritkán látjuk a napot!

- Miből gondolod? – kérdezte Lhola, miután körbekémlelt.

- Régi háborús sérülés. – bökött a bal vállára – Egy nyilat kaptam bele, még az Irgón háború idején. Azóta valahányszor belenyilall a fájdalom, tudom, hogy változás következik. De ott van a levegőben is. Szagolj bele! Érezhető a tenger szaga. Bár alig észrevehetően, de ott van, megbújva a szélben. Ha pedig a Nagy-hegység fölött érzed a só szagát, akkor hamarosan vihar érkezik a keleti tengerek felől.

Estefelé, mikor maguk mögött hagyták az Estelliont és a Hegyközi-hágó[2]bércei közt folytatták az utat, megjelentek az első viharfelhők. Éjszaka pedig mennydörgések távoli moraját hozta fejéjük a keleti szél. Egy-egy villám cikázása is látszott a horizont mögött, a matrózok pedig nyugtalanul aludtak.

Eregonék ekkor a hajófenékben virrasztottak és terveiket szövögették.

- Nem lenne jobb Bergorinban kiszállni? – kérdezte Iheon – Onnan áthajózhatnánk Vegrodorba,[3] és Irgóniában egy darabig biztonságban lennénk!

- Nem. – vágta rá Lhola – Irgóniában polgárháború készül. A fehérhollók visszatérte szemükben a szabadság idejének elérkeztét jelenti. A klánok akkor is fel fognak lázadni az Armoni helytartó ellen, ha a várt támogatásuk késik, vagy egyáltalán nem érkezik meg.

- Miféle támogatást? – kérdezte Eregon rosszat sejtve.

- Új fegyverek: lőpor és puskák, pisztolyok és bombák. Ha igazak a szóbeszédek, a teshiek ágyúkat és léghajókat is szállítanak nekik Kar’bagh bandáján keresztül.

- Miért támogatnának minket a törpök egy függetlenségi harcban? – kérdezte csodálkozva Iheon.

- Tesh-sziget[4] túl értékes hely ahhoz, hogy még mindig a Törp-királyság kezén legyen. – felelte Lhola komoran – Szerintem Lokken csapatai már rég elfoglalták, csak épp a hírek nem értek még ide. Gondoljatok bele, Tesh hajógyárai és természeti kincsei kellenek Lokken újabb háborújához. Ha támogatja az irgónok lázadását, Armon meggyengül.

- Szóval a Külső kontinens kizárva. – mondta elkedvetlenedve Iheon.

- Akárcsak Armon és Verun városai, valamint népesebb környékei. A Tolvajok céhének mindenhol vannak besúgói. – bólogatott Eregon.

- Én már régóta nem Kar’bagh besúgói miatt aggódok. – szólt Lhola sötéten – Olyan helyet kell találnunk, ahol átvészelhetjük a telet, és ahol a mágusvadászok nem érzik meg a jelenléted.

- És ahol aranyból vannak a fák, a fű és a bokrok… - sóhajtott Eregon lemondóan.

- Én is Bükkföldre[5] gondoltam, de nem az Aranyerdőre, hanem inkább Csermely vidékre. Ha jól tudom, az északi tündérek ott töltik a teleket.

Iheon panaszosan felnyögött:

- A tündérek országába akartok menni? Én úgy hallottam, hogy aki oda belép, az halál fia, s hogy halandó még nem úszta meg élve az Őr-medencebéli látogatást! Még az első háború alatt felderítők és expedíciós csapatok tucatját küldtük oda, de vissza egy sem jött közülük.

- Ha ellenséges szándékkal lépsz a földjükre, akkor másra nem is nagyon számíthatsz. – vont vállat a nő – Viszont Eregon azon halandók közé tartozik, aki megjárta Bükkföld erdeit. – majd kedveséhez fordulva ezt kérdezte - Ért ott valami bántódás?

- Az erdőben összefutottam egy jókora feketemedvével. Megzavartam a málnásban, s erre olyan pofont kevert le, hogy órákig zúgott utána a fejem. Végül is kibékültünk, s most őt hordom suba gyanánt, amikor hidegre fordul az idő. – tréfálkozott – De a tündérektől nem kell tartanod, amíg velem vagy és nem teszel kárt az imádott erdeikben. Nem hiszem azonban, hogy ezúttal szívesen látnának minket. – folyatatta szavait Lholának címezve – Az erdei törzsek türelmét már az is kikezdi, ha más nép szülöttei kóvályognak fáik között. Cseppet sem gyarapítaná a vendégszeretetüket, ha a nyomunkban lihegő gyilkosokkal kergetőznénk a szent ligeteikben.

- Azt mondtad, hogy mikor ott jártál, összebarátkoztál néhányukkal.

- Így is van, de akkor egyedül voltam és nem üldöztek. A tündérek barátsága a shenek, azaz a kívülállók felé pedig csak annyit tesz, hogy nem lőnek kérdés nélkül, ha megpillantanak.

- Mit szólnátok a Délfoki-királysághoz[6]? – próbálta más úti célra terelni a szót Iheon - A tél arrafelé enyhe. A sziget belseje pedig számtalan apró falut rejt, mely szinte teljesen el van zárva a külvilágtól. Az egyikben talán meghúzhatnánk magunkat tavaszig.

- Három külvilági a szénemberek között? Túl nagy feltűnést keltenénk ezekben a falukban. Ráadásul sziget, ezért az elhagyása, valamint az odajutás bonyolultabb. Egy szigeten könnyen sarokba szoríthatnak. A fő probléma azonban mégis az, hogy Eregont előbb-utóbb megérzik és rátalálnak. Ezért olyan helyet kell keresni, ahol más Rynn forrás is van. Bükkföld szent erdeinél keresve se találhatunk jobb helyet sokkal tovább képesek elfedni a jelenlétét, mint más helyek. Ráadásul közel esik Angvórhoz, ami szintén előnyös.

- Nem sokra megyünk azzal, hogy közel van, ha nem engednek be! – mondta Eregon kissé bosszúsan. Lhola is tudhatta volna, hogy Bükkföldre nem lehet csak úgy bemasírozni, sem az Ezer Lépcső Hegyein keresztül, sem pedig a Bükki kapun át.

- Van más ötleted?

A férfi hallgatott.

- Azt, hogy hogyan jutunk be, azt majd kitaláljuk, ha odaértünk. – zárta le a vitát Lhola.

Eregon örült volna, ha osztozhat kedvese lelkesedésén. Egy vállrándítással belenyugodott hát.

A hajó lassan maga mögött hagyta a Hegyközi-hágó utolsó bérceit is. A szél már viharossá fokozódott, a vitorlák csattogtak, mintha ezer asszony egyszerre rázná ki lepedőit. Az árbócok keservesen nyekeregtek, a Vércse pedig vészesen imbolyogni kezdett.

- Nem lesz ez így jó! – csóválta a fejét a kormányállásban Ablin.

- Rögzítsetek mindent a fedélközben és a fenékben! Különben hamarosan rajtatok fogják ropni a táncot! – mennydörögte túl a szelet Haldur.

Eregonék Titurral a raktérbe siettek ellenőrizni, hogy a rakomány megfelelően van-e rögzítve. Néhány hordó elszabadult és most szabadon görögtek ide-oda. Iheont az egyik ledöntötte a lábáról, mikor el akarta kapni. Nagy nehezen összeszedték őket és rögzítettek mindent, majd visszasiettek a fedélzetre. Az eső közben megeredt.

- Magasságot csökkenteni! – kiáltotta Haldur.

Eregonék azonnal engedelmeskedtek. Az árbócok tövében összesen tíz, vörösre festett kötél volt a fához kötözve. Ezek mindegyike a ballon tetejéig vezetett, hol egy-egy biztonsági szelepet működtettek. Ha az ember jó erősen meghúzta, akkor a szelep kioldott és a Bixo távozott a ballonból. Ha a hajó elérte a kívánt magasságot, a kötelet elengedték és egy rugó segítségével a szelep visszacsukódott. (A magasság növeléséhez vagy a meleg levegő keltette felhajtó erőt vagy bixos tömlőket használtak. A ballon alján is volt egy szelep, melyből állati belekből készített cső lógott le. Ezt a csövet erősítették a bixos tömlőre, s mivel könnyebb volt a levegőnél, a gáz egyszerűen fölszállt a ballonba.)

Vagy negyed órán át tartották a köteleket, mikor Haldur elégnek ítélte. Tnós közben felmászott a ballonra és ellenőrizte, hogy a szelepek rendesen visszazáródtak-e.

- A hetes elromlott! – hallatszott a kiáltása.

- Titur, Éjirigó – kiáltotta az első tiszt – azonnal menjetek és javítsátok meg azt az istenverte szelepet!

A legények azonnal ugrottak. Közben előkerült Fuldo is, ki eddig kajütjében végzett számításokat az úti célt és a pontos helyzetüket illetően.

- Irány dél-délkelet! A szél eléggé eltérített minket, nem szeretném, ha ilyen cidriben betévednénk Nagy-hegység csúcsai közé.

- Ha nem csinálják meg a szelepet, akkor kisebb bajunk is nagyobb lesz a hegyeknél! – mondta sötéten Haldur.

Idegőrlő percek következtek. Az eső egyre sűrűbben hullott, zaja elnyomta a ballonon ügyködő matrózok kiáltásait. Végül a magasban megjelent Nurt és vigyorogva intett, jelezve elhárították a bajt.

- Szép munka! – dicsérte embereit Fuldo, miután lemásztak a fedélzetre – Itt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk a zuhanyt!

- És mégis, hogy szándékozod leelőzni a vihart? – kérdezte Eregon szkeptikusan.

- Varázslattal. – felelte a kapitány, mintha ez magától értetődő lett volna.

- Ha nem rejtegetsz egy mágust a zsebedben, akkor kétlem, hogy sikerülni fog! – szólalt meg Iheon.

A kapitány csak sejtelmesen vigyorgott, feltartotta ujját, jelezvén hogy várjanak, majd kajütjébe sietett. Eregon és az irgón kíváncsian várta, mi fog történni. Fuldo hamarosan visszatért kezében egy egyszerű faragású fadobozzal.

- Éjihonban szereztem be, egy tündér sámántól. – magyarázta az orrfelépítmény felé menet – Egy Ukku[7] madár karma van benne. Ez a világ leggyorsabb madara!

- Ez felettébb izgalmas, de hogy fog ez rajtunk segíteni? – érdeklődött Eregon.

Fuldo válasz helyett kivette a fekete karmot, mely inkább emlékeztetett valami vénségesen vén fa göcsörtösen görbe ágára. Leszámítva azt, hogy szaruból volt. A kapitány egy erős mozdulattal a hajó korlátjába szúrta és… nem történt semmi.

Iheon mondani akart valamit, de hangját elnyomta egy a semmiből érkező, erőteljes rikoltás. A hajó orrárbóca előtt, hatalmas villanás kíséretében, egy kéken derengő madár terebélyes szellemalakja formálódott meg; mely a következő pillanatban az égbe szökkent és eltűnt a szemük elől.

- Kapaszkodni! – kiáltotta a kapitány.

Egy percre rá, a hajó hatalmas reccsenő hangot hallatott, majd olyan iramban lódult meg, hogy Eregonék hanyatt vágódtak.

 - Mi a kénköves ménkű ez? – kiáltotta Iheon, miközben nyögve feltápászkodott.

- A Vércse egyik trükkje. – kacsintott vidáman a kapitány – Az Ukkuk vagy más nevén Futókányák szellemei – ha a sámánok még életükben megszelídítik őket – sok segítséget nyújthatnak minden légi és tengeri hajónak. Egy kisebb vagyonomba került, de már meg sem tudom számolni, hányadszorra segít ki a nehéz helyzetből! Közben az eső egyre ritkult és az ég is fényesebb lett valamivel, amint a vihar széle felé száguldottak.

- Miért nem használtad ezt a trükköt, mikor Kandrából menekültünk? – kérdezte Iheon némileg rosszallóan.

- Mert ezrek látták és hallották volna Ozztagar szerte. Itt ötven mérföldes körzetben egy lélek sem lakik. Az pedig, egyikünknek sem hiányzik, hogy a Lashai mágusok is a nyomomba eredjenek. Ugyanis ha nem tudnád, minden varázserővel bíró tárgy birtoklása illegális. Azon kívül, a működtetéséhez olyan nagy erő kell, mely csak egy viharban van. Persze egy mágus bármikor képes lenne megidézni. Közben kiértek a viharból és a hajó visszalassult normális sebességre. A futókánya pedig egy rikoly kíséretében szertefoszlott.

Az ég továbbra is mennydörögve ontotta magából az esőt, a villámok fénye pedig megvilágította a szürkületi tájat, ám mindez messze mögöttük volt. Alattuk földek és majorságok feküdtek. Távolabb, a déli láthatár mögött pedig, már ott húzódtak a Nagy-hegység legkeletibb hegyei, az Obsidák[8], melyek közt útjuk célja volt valahol.

Az első tiszt parancsára a legénység megkezdte a dokkolásra való felkészülést. Ez javarészt a hajó névtáblájának átfestéséből és minden csempészetre utaló jel eltávolításából állt.

Eregon ezalatt felkereste Zoldort. A tündér azonban visszautasította ajánlatát. Nem szándékozott segíteni nekik.

- Akkor nincs más választásom, át kell adjalak az itteni hatóságoknak. – mondta a vándor csalódottan.

Az éjikrún csak gonoszul vigyorgott és nem válaszolt, így Eregon magára hagyta. A fedélzetre érve Fuldo történetének közepébe csöppent, mely azokról a kísértethajókról szól, melyek kapitányai túl magasra merészkedtek, és az ottani ritka levegő miatt megfulladtak.

- Nagy szerencsém volt, mikor rábukkantunk az egyikre. – mondta épp az öreg – Egy kereskedő hajó volt, a Horina. A hajónapló szerint egy alkalommal kalózok támadták meg, és mivel nem volt menekvés, a kapitánya úgy döntött, addig emelkednek, míg a kalózok már nem követik őket tovább. Mire lerázták üldözőiket, a legénység fele elájult vagy megkergült a légszomj miatt. Ezt követően nem bírták időben lehozni a hajót, így mind ott pusztultak.

Ősszel, mikor a hideg szelek fújnak, a bixo kihűl, így a léghajók is alacsonyabban szállnak. Ekképpen történt, hogy még a levegőhatár alatt sikerült átszállni és elhozni minden értéket a fedélzetről. Köztük a legnagyobb kincseket, a hajó okmányait.

Azóta minden kockázatosabb kikötésnél megejtjük a névcserét.

Iheon elismerően füttyentett, majd Eregonhoz fordulva az éjtündér felől érdeklődött.

- Nem sikerült meggyőznöm. – felelte a vándor csalódott arccal.

Lhola a hír hallatán szemmel láthatólag felvidult:

- Akkor mi legyen a sorsa? – kérdezte.

- Nem akarom megölni. – jelentette ki határozottan - Adjuk át a törp hatóságoknak. Ők majd elbírálják tetteit.

Fuldon látszott, hogy nincs elragadtatva a tervtől, de nem osztotta meg velük javaslatait, inkább így szólt:

- Lassan megérkezünk Hágóvárba, már látszik a Fekete kő várának tornya! – mutatott az Obsidák irányába – Az lenne a legokosabb, ha nem mutatkoznátok a fedélzeten, míg újból útra nem kelünk.

- Úgy lesz. – mondta Lhola.

- Van valami különleges kívánságotok a városból? A matrózaim készséggel elhozzák nektek.

Eregon és Lhola várakozóan néztek az irgónra, ki már három napja borért sóhajtozott, miután rövid úton felvedelték Éjirigó minden tartalékát. Iheon azonban csak a fejét rázta. Majd társai csodálkozó tekintetét látva, vigyorogva ezt mondta:

- Már megkértem Nurt komát, hogy szerezzen be minden, a további nyugodt utazáshoz szükséges folyadékot.

Ez részéről igencsak finom megfogalmazás volt. Nurt egy ideje már kerülte újdonsült ivócimboráját, aki napjában többször is a lelkére kötötte: legalább két hordóval hozzon a legjobb borból.

Hágóvár egyre közelebb került. Már látszódott a légikikötő fekete kőből rakott, karcsú tornya és a nagyobb épületek teteje. Közben Eregonék csekély lelkesedéssel vonultak le a hajófenékbe, ahol az elkövetkező napokat fogják majd tölteni.

- Gyerünk, lusta banda, mintha élnétek! – hallatszott fentről Haldur kiáltozása – Oldal vitorlákat negyed állásba, Nurt, Titur a szelepekhez! Magasságot csökkents, dokkolásra felkészülni!

Füttyjelekkel, kiáltásokkal és csigák nyikorgásának hangjával lett tele a fedélzet, mely kavalkádhoz Hágóvár harangjai is csatlakoztak hamarosan. Éppen ötöt ütöttek, mikor a Rétivércséből lett Horin dokkolt a kikötőben.

____________________________________________________________________________________

[1]Ogarten: Öregbirtok. A törp királyság délföldi tartományának székhelye.

[2] Hegyközi-hágó: Az Estellion kanyon és Szürke-vidék közti egyetlen „léghajózható” átjáró. A Nagy-hegység többi részén a csúcsok fölött már nagyon kevés az oxigén, s ezért igen kockázatos arrafelé megkísérelni a keleti partok felé való átutazást.

[3]Vegrodor: Külső kontinens, Távoli-föld. Irgóniának otthont adó, Dorgolintól keletre fekvő földrész. Déli vidékei enyhe, mediterrán éghajlatúak, míg északi tájai magasan fekvő, zord, fagyos helyek.

[4]Tesh: a világ északnyugati szegletében fekvő, természeti kincsekben kimagaslóan gazdagbányasziget. Főleg mediterrán, (kreántörpök) és avarik lakják.

[5]Bükkföld: Az Őrhegység közepén található, nagy kiterjedésű medence (Őrmeder), hol a tündérek országa fekszik.

[6] Délfoki-királyság: A Délfoki szigeteket és több kisebb szigetet magába foglaló állam, hol elsősorban fekete bőrű szénemberek és avarik élnek.

[7]Ukku: Éjihon egyik legismertebb madárfajtája. Nevezik még Futókányának, vagy  Szélfogónak.

[8]Obsidák: Sötét-hegyek. E bércek nagyrészt obszidiánból állnak.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebenguba.blog.hu/api/trackback/id/tr5213407565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.