Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Szélben született szösszenet

Képek, tört-énekek

2019. április 08. - Eberon

Egy téli estén keletkezett vízió következik most, egy kevésbé elmés illusztrációval társítva. Szintén a félperces kollekcióból. 

Fagyos, északi szelek kisérték az átvonuló hó felhőket. A szűk, belvárosi utcák között ordítva rohangásztak a megvadult léghullámok.

Éjfél már elmúlt, mikor egy lépcsőház körfolyosójára, lámpafény borította világosságát. A szél érdeklődve futkározta körbe. Kíváncsi volt, fel bírja-e kapni a fénynyalábokat, el tudja e vinni őket valahova máshová. A házak kapualjaiba beszorult szeméttel, az őszi lomb maradványokkal még tudott mit kezdeni, de persze a fénybe már beletört a fejszéje.

A körfolyosó koszos csempéin, egy sötétségbe öltözött alak jelent meg. Babrált kicsit fürdőköpenye zsebében, majd cigarettára gyújtott. A szél, öngyújtója lángjával is kötekedett. Többszöri próbálkozás után, még is a cigaretta és az alak maradt fölül. A parázs felragyogott, s a lágy füst örvényeket vetve szaladt a lépcsőház különböző zugaiba. Megrezegtette a falon felfutó vadszőlő száraz ágait. Egy létra lógó fémláncába csapva, lágyan zörgő verekedésbe kezdett a szemekkel.

Az alak az eget bámulta, a pár négyzetméteres "ablakon" keresztül - mely egyetlen kis volt közte, és az ég között -, egy csillagot sem látott. Dolgukra igyekvő, talán fehér, de a városi lámpáktól narancssárgás színekben derengő felhők takarták el azt a négy csillagot, melyeket máskor látni szokott.

A légáram bele-belekapott köpenyébe, fellibbentve purintán, szürke alsógatyáját.

A lépcsőház nyugalmát hallgatva merengett. Szokatlan volt a csend, melyet tapasztalt. Sötéten ásító ablakok. Az utcáról sem szűrődött be semmi zaj, a lakók is csendesen töltötték ezen éji órát.

Még is voltak, új, számára eddig nem tapasztalt hangok. A tetőkön, mint ha valakik fémcsövekkel ütögették volna, a kémények dohos tégláit. Mint ha lobogó hajú szél-lények viaskodnának, a gang árnyai között. Sikítva acsarkodtak, mikor a másik a lábukra lépett, vagy nekik ütközött.  

Új hangok, neszek, zajok, ricsajok, csörömpölés…

"Hang-orkán" - gondolta az alak, mint egy magát szórakoztatva, e alsógatyájához hasonló puritán szófordulattal.

Aztán hirtelen, mint ha a város zajai után, gondolatait is kilopta volna a szél. Minden elcsendesedett.

Megpróbált alakokat, arcokat, és tevékenységeket képzelni a hangokhoz. Egyszerre teljesen másképp látta maga körül a levegőtől mozgatott világot.

A tetőkön apró, fekete, félmeztelen, háromszög alakú, (rókafej) maszkot viselő alakok jártak vad táncot. Botjaikat, és primitív pajzsaikat ütögetve, akár egy afrikai törzs tagjai, a hadba menetel előtt. Mellettük szorgos kezű mesteremberek farigcsálták a botokat, pattintották a cserepekből fabrikált nyílhegyeiket.

Szélasszonyok kergették rakoncátlan kölykeiket, a vasrácsok között. Lábatlanul lobogva, szemmel alig követhető gyorsasággal zajlott a fogócska. Ők fehér, foszlott rongyokban voltak, akár a szellemek, míg gyerekeik torzom-borzan lebegő szőrkupacok, akár a moncsicsik. Hajadon légleányok, próbálták újra, és újra fellibbenteni köpenyének szárait, a már többször említett, puritán alsógatya megtekintésének reményében.

"Pajkos, szele-burdi lányok."

A kevésbé virgonc kölyköket, pedig lassan, hintaként ringó öregek tartották szóval, egy-egy hosszúra nyúlt történettel, melyek kimért nyikorgások közepette hangzottak el.

Mind ez nem tartott soká. A cigaretta hamar leégett, az alak pedig betért lakásába, s nyugovóra hajtotta a fejét.

A zajos, szeles bagázs, pedig reggelre már sehol sem volt. Helyét átvették a város, már megszokott zajai. A szürkén derengő hajnalon, pedig újból megjelent az alak. Nyúzott képpel indult megforgatni az aznapi mókuskereket.

Már nem is igazán emlékezett az előző esti csődületre.

Álmával együtt, azokat is elvitte a szél.

 

 

Az oldódás

Képek, tört-énekek

A következő írás a szexuális tartalommal rendelkezik. Csak tizennyolc éven felüli lelkülettel rendelkező embereknek ajánlom! Prűdek, vallásosok, és monotonisták kerüljenek!

Ami a szexuális tartalomnál is meglepőbb lehet, ez nem a szokásos félperces. Ez már-már az ötven másodperc határait is feszegetheti! Kitartást a lustáknak! (Amúgy a szex az olvasásra is jó motiváló eszköz lehet!)

 

Az internetnek köszönhetően, a fiú rengeteg pornó videót látott már, s ebből fakadóan persze rengeteg női nemi szervet is. Most még is kissé zavart érdeklődéssel bámulta az előtte szétnyíló ajkakat.

Az orális szex sem volt idegen tőle, bár e videók java, a rendezői fantázia hiányában, főleg a férfiak - sokszor túlzásba vitt - kényeztetéséről szólt. Persze tisztában volt az előtte először feltárulkozó vidék kulcspontjaival, elméletben is felkészült a dologra, most hirtelen még is megérezte a témában való jártassága hiányát.

Kedvese ott feküdt előtte, az izgalomtól kissé szaporábban kapkodva a levegőt, fel-lehullámzó domborulatai ebben az állapotban még szebbek voltak.

Nem volt hátra más, belekezdett. Először kezeivel térképezte fel a lány ölét. Az érintésre először összerándult. A fiú agyában pedig egyből az a gondolat fogalmazódott meg, hogy érintése talán nem volt eléggé finom, s fájdalmat okozott neki. Bizonytalanság fogta el. Lopva kedvese arcára pillantott. Csukott szemmel, résnyire nyílt ajkakkal pihegett.

Még óvatosabban folytatta a simogatást. Közben belső combját kezdte csókolgatni. Igyekezett száz százalékban a lány reakcióira figyelni, ám e reakciók (még) idegenek voltak számára. Finoman közelített szájával az elérni kívánt terület felé. Közben egyik ujját finoman becsúsztatta. Erre a másik összerándult, s felszisszent.

Ismét elbizonytalanodott. A vágy, és a kétely tengerén hánykolódott, de győzött a vágy. Folytatta. Mohó mozdulatokkal kezdett újból a műveletbe, mire kedvese arrébb húzódott.

"Mi lehet a baj?"

Nem értette, de nem mert kérdezni. Soha sehol nem látta azt, hogy az orális szex közben a férfi kérdezgette volna a nőt. E helyzetben ezt érezte a legférfiatlanabb dolognak, amit elkövethet. Ugyanakkor félt is. Ha nem szedi össze magát, ha nem folytatja, a lány talán hamarosan azt mondja, inkább hagyják az egészet a fenébe.

Nem jó szerető, nem képes örömet okozni a neki. Ettől a gondolattól rettegett a legjobban. Barátai, - kik nála sokkal hamarabb tettek utakat a szexualitás, számukra ismeretlen kontinensén - sosem számoltak be ilyen problémákról.

"Biztos velem van a baj!"

Nem merte feladni. Egyre sürgetőbbnek érezte, hogy hallhassa azokat a nyögéseket, amiket ilyenkor a filmekben lehetett hallani.

Újból megpróbálta, de kedvese ismét mocorogni kezdett. A bizonytalanság ködje, pedig lassan elnyelte vágya seregeit. Ott feküdt előtte a lány. Kitárulkozva, befogadón, amire mindig is vágyott, de úgy érezte még sem tud mit kezdeni vele.

Ismételt próbálkozás, ezúttal az ujjait is segítségül hívva, igyekezett felidézni minden eddig látott filmet, eddig hallott beszámolót. A lány ismét mocorogni, és sziszegni kezdett, ám ezúttal nem hagyta abba.

"Egyszer csak jó lesz!"

Igyekezett váltogatni a tempót, mind a nyelvével, mind az ujja mozgásával, de semmi nem használt. Nem hogy a nyögések nem jöttek, de kedvese még jobban elhúzódott, majd hitelen fölkönyökölt fektében.

- Finoman! - kérte. Hangjában nem volt semmi türelmetlenség, vagy számonkérés. Ő még is úgy érezte, ez volt az utolsó húzása. Ha most sem fog menni, akkor nem kap már rá több esélyt.

A lány, pedig valahogy megérezte szárnyaszegett zuhanását. Két kezébe fogta fejét, majd mélyen a szemébe nézett. Bár neki sem volt sok tapasztalata, még is látta kedvese fokozódó kétségbe esését.

- Csak a nyelved hegyét használd! Óvatosan, mert nagyon érzékeny vagyok! - közölte, és egyetlen kedves mosolyával, szétoszlatta a fiú kétségeinek legjavát.

A mérhetetlen hála, mit ekkor érzet, ismét felnyergelte vágyainak gebévé lett paripáját.

Neki kezdett, a mondottak szerint. A lány, egy idő után ismét mozgatni kezdte csípőjét, de most a mozgás mellé halk, egyre erősödő sóhajok is párosultak. E sóhajok úgy hatottak, mint ha olajat öntöttek volna férfiassága tüzére. Lassan, de biztosan fokozta a tempót. A lány pedig nyelvének a ritmusára ringatta a csípőjét, édes táncba fordítva vágyuk eddig kiteljesedetlen totyogását.

A fiú magabiztossága, kedvese sóhajai hatására nőttön-nőtt. Ösztönös, szeretetet adni akarás vette át a kétely helyét. Hirtelen ötlettől vezérelve, újból útnak indította az egyik ujját, elkapva az egész aktusnak a ritmusát. Elégedett, mély sóhaj volt a reakció, mit számos, egyre hangosodó nyögés követett.

A fiú ekkor nem csak a lánnyal, hanem saját férfiasságával is összhangra lelt. A nyögések hirtelen dallammá váltak, ő pedig megrészegülve kedvese gyönyörétől, elkezdett egy dalt komponálni.  A világ legérzékenyebb hangszerét találta meg egyszerre a női testben. Megkezdte akkordjainak felfedezését, hogy aztán az egyik legédesebb szerzeményét alkossa meg belőlük.

A kétség, a bizonytalanság pedig, mint ha soha nem lettek volna. Eggyé forrtak, már csak a másik volt akkor, s ebben a bizonyosságban folytatták az együttlétüket.      

Vers a csillaghoz

Írnék néked szépet,

Valami őszintét.

Kedveset, mit égbe üti

Szerelemnek szegét.

Mesélnék egy világról,

Nyíló világ tenger.

Arról, mi van ha szert él,

Majd szert etet az ember.

Mesélnék egy gyermekről,

Ki mert nagyot álmodni.

Bizalommal sötétben

Gyertyalángot gyújtani.

Félve, picit remegve

Tartotta a lángot.

Vágyva nagyon boldogságra,

Mit könnyes szem nem látott.

Írnék néked bánatról,

Mit elnyelt a tó tükre.

Nádszálak közt bújt el,

Majd megpihent örökre.

Elbújt a bú nyárfák

Őszi lombja közé.

Majd égi lélek lenyúlt,

S megfogta a kezét.

Arcát simogatva,

Másik síkra hívta,

A bánat megörült,

A boldogságba hívva.

Írnék még majd neked.

Föld öleléséről.

Feketéből fakadt

Fák növéséről.

Teremtő tett teret,

A tértelen világba,

Így nőtt mégnagyobbra

Szerelmünk virága.

Írnék néked szavat.

Élő érzés hangját.

De minek visszhangoznék

Elefántból hangyát?

Köztünk is megszületett,

Az Isteni béke.

Legyen ezen írás

Záloga, emléke.

 

Istenség

Képek, tört-énekek

(Van Gogh, vagy nincs Gogh egyre megy!)

 Javában zajlott a teremtés. A Teremtő végtelen lelkesedéssel vetette bele magát, a valóság megteremtésének mélyvízébe. Csillagrendszerek precízen beállítva az égen. Amott egy új faj, emitt furcsa szirmú virágok. Itt egy nap, ott egy hegy, amott meg egy ház.

Az ihlet, és a Teremtő vad táncot lejtettek.

Új színek, illatok, és szavak születtek. Mélységek, és magasságok. Az ég hol lila volt, hol kék.

A Teremtő pedig elégedetten, és festékes mosollyal arcán szemlélte alkotását.

Boldogan totyogott oda anyukájához, ki éppen palacsintát sütött a konyhában. Szavak nélküli szeretetteljes mosollyal mutatta be alkotását. Anyukája pedig elégedetten vette szemügyre.

A palacsinta kissé odakapott közben, de ez volt a legnagyobb áldozat, a valóság megalkotása során.

- Nagyszerű! - dicsérte őt az anyja.

Majd büszkén mágnesezte rá a teremtést, a konyha hűtőszekrényére.

Kártevők

Képek, tört-énekek

Krumplibogarak szaladtak végig a mészárszéknek kikiáltott fadeszkán. Nem tudták, de az életükért küzdöttek. Szedték apró, ízeltlábaikat, de hol egy kalapács, hol egy szög, hol egy nagyító által felerősített fénynyaláb lett a vesztük. Egyesek kiragadtattak, majd lavór vízbe fulladtak. Mások tűzbe vettettek.

Nem a törökök jöttek, kik végezvén a katicabogarak hadával, most a Colorádó bogarak seregével kívántak leszámolni.

Nem.

Most a krumpli palánták ősanyja kelt fel ellenük. Egy harcos, nógrádi öregasszony uszította hóhér unokáit ellenük. Ők pedig gyermekségükben élvezettel figyelték a kárt-evők különböző pusztulási formáit.  

A krumpli palánták pedig lelkesen szemlélték a történéseket. Végre, egyszer igazság született.

Lélegzés

Képek, tört-énekek

Avarszag terítette be a falu utcáit. A gereblye jellegzetes, fémes karmolászása lepte el, az alkonytól fél-szürke udvart. Egy újabb adag diólevél került a lángokra. Gyors pattogásuk fuldoklássá vált, ahogy az avar elvette tőlük az éltető oxigént. A lángok még több füstöt könnyeztek. A levelek alól, áradó vízként csorgott ki a füst. Nedves gallyak sikítoztak a hőtől. Majd a lángok győztek. Recsegve, ropogva tört új utat magának a tűz. Barnás, feketés füstben köpte az ég felé, az eddig elnyelt, terhet.

Mint a fuldokló, aki a tüdejébe került vizet köhögi fel.

A lángok újra lélegeztek!  

A bátorság

Képek, tört-énekek

 A bátorság

 

Odakinn milliárd éves csillagfény lépett egy pocsolya tükrébe. Mikor szülőnapja elengedte, még se pocsolya, se föld, de Földbolygó sem létezett. Még is mire odaért, talán csak azért lett, föld, és eső, és pocsolya, hogy a fény beleléphessen.

Talán ez a párbeszéd zajlott le köztük:

- Útra kelek édesapám! - mondhatta, érákkal ezelőtt.

- Aztán hova, édes fiam?

- Oda, ami még nincs is! - közölte bátran, majd nekivágott az ismeretlennek.

 

 

Félpercesek

Képek, tört-énekek

Örkényi példára, magam is belevágok rövid, igen csak rövid novelláim bemutatásába. Ezek összessége akár a Képek, tört-énekek címet is viselhetné.

Ha írás helyett például festészettel keresném a kenyerem, az ezen írásokban szereplő pillanatokat kapnám ecsetvégre. A kenyérkeresés, persze költői túlzás. Soha eddig, egy árva petákot nem kaptam még senkitől, azért mert írok. Még is teszem, hátha egyszer hozzám vágnak egy árva petákot. 

Igyekszem továbbá versenyre kelni, az internet mémjeivel, és a felgyorsult információ áramlással. Hátha ez lesz az az ötlet, ami végleg a pokolra küldi az összes "cuki cicás képet"! Ideje, hogy az intellektus, és a kultúra trón fosztottá tegye e túl sokat zsarnokoskodó jelenségeket! 

Ezen felül a lusta, olvasni alig akaró embereknek is igyekszem kedvezni. Szívesen!

Amilyen rövidek a novellák, legyen ez a kis előzetes is olyan rövid!

#elégacukicicásképekből

Az egri csillagok háborúja

Karrier kezdő paródia, a múlt ködéből

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy Én. (Egyén.) Ez az Én, ekkor még gimnazista volt, és bár a tanárok szerint sok esze volt, e mellett baromira lusta Én volt. A szülői pressziónak még is eleget kellett tenni, s valami elfogadható bizonyítványt alkotni, hogy a későbbiekben ez hasznos pedigrének bizonyulhasson. Volt egy utolsó sansza irodalomból, hogy ezt elkövethesse, s javíthasson 3-masról 4-esre. A helyesírás miatt az 5-ös teljesen lehetetlen volt.  ( A művet eredeti állapotában is hagytam, hogy még tanulságosabb legyen!)

E sansz egy fogalmazás volt, egyfajta év végi kreatív munka. Lehetőség az Én-hez hasonló nehéz eseteknek.

Gondolta gyorsan túl lesz rajta. Összeollózik majd egy valag más könyvből vett hülyeséget, belet teszi az egyéniségét és majd lesz valahogy.

Aztán lett is. Ahogy a filmben a Bélák, Én is túltolta fogalmazása kocsmáját, rá az elvárások pulóverére. Ekkor találkozott először az ihletettség állapotával, vagy fogalmával (?)

Az írásban sok név nem tőle származik. Plagizált. Mondhatják egyesek.  Az Én erre csak annyit válaszol más művek inspirálták.

Szót többet erre nem érdemes vesztegetni, beszéljenek azok inkább Én helyett!

 

Megjegyzés: A blog.hu-nak, mi szerint egy HQ kép már túl hosszúvá tenné a tartalmat ezzel a LQ képpel kívánok kellemes 1919-et! "Az író egyetlen ellensége a technika!" jeligére! (Komolyan, az írás sokkal kisebb kereszt a hátamon, mint a blogszerkesztés!)

 

Előszó

 

Ez a könyvnek álcázott valami egy paródia, a benne lévő szereplők nagy része kitalált. Persze, hogy nem én általam. Vannak olyanok, akik viszont nem. Ezeket az embereket én tisztelve becsülöm, és szeretem. Semmi bajom nincs velük úgy, hogy ne rohanjon senki feljelenteni!

Na kezdjük már a történe-t!

 

Bevezetés

 

Nem is olyan rég, nem is olyan messze…..

 Az egri csillagok háborúja

  1. Gyűrűkúra

Javában dúl az uborkaszezon és a törökháború. A reggeli felkelők ún. magyarok, sorra vallanak kudarcot a rettegett, és kellőképp gonosz törökvezér, rádásul sittes lord Jumurjackson orvul, lehetőleg hátulról történő meggyilkolásában.

A gonosz Szaruón és Szarumén egyesült erői, Jumurjackó vezetésével Eger vára ellen vonul, melyet a hős Dobó Véder, a törökök aktuális verője védelmez.

Eközben kitudja honnan, előkerül az igazi Egy gyűrű, s – nyomában Szaruón Nazbul hordáival - elindul megsemmisülni. Nem magától, úgy viszik!

S ha még ez sem lenne elég, a gépek fellázadnak. Valahol a föld alatt, a kaptában pedig beindul a nemezis program…

 

 Prológus

 

Ennek a könyvnek az elsődleges – mondhatni egyetlen – célja, hogy a szerző megkapja az ötösét magyarból. De még is azért valamilyen szinten – habár lehetséges ez nem valósul meg kellőképp – az olvasó szórakoztatása is egy ilyen célszerű dolog kéne, hogy legyen.

Persze mondhatnám azt is, hogy az elsődleges cél, hogy az olvasó szórakozzon, de úgy is mindenki tudja, hogy ez nem így van.

Most jogosan merülhet fel az emberben, hogy mi a célja ennek a prológusnak, és mér' nem kezdődik már a történet?! Nos azért kedves olvasó, mert le kell süllyeded az én szintemre, ha érteni akarod ezt az agyrémet.

Két dolgot kötelességem megemlíteni a Prológusban:

1. Nem értem, hogy mi a különbség a bevezető az előszó és a prológus valamint az előjáték közt

2. Meg kell, hogy ismertessem veled a hobbitokat, akiket herótoknak hívnak a náluk nagyobb agytérfogattal rendelkező életformák. A hobbitok eredete a történelem egyik rejtélye, de ez kit érdekel! A lényeg a következő: Az olvasó mind a hobbit, mind a herót elnevezéssel találkozhat az olvasás során. A hobbitok nevéről és szokásairól Tolkien mester részletesen ír művében mely A gyűrűk ura címet viseli. A herót nevet, először Pondori időszámítás szerint, a másodkor 1301. évében használták először, a hobbitokra utalván természetesen a szó, sokkal régebbi eredetű, már az első korban használták az elf gyöngyhalászok. Részletesebb információ Elrond házának nagykönyvtárában, 132. Sor, 56. Polc, alulról a 4. Sor, jobbról a 2. könyv.

A másodkorban történt az első találkozás a hobbitok és az emberek között, mikor egy kisebb falka hobbit (kb. 100-150 egyed) Délfelé vándorolt, egészen Pondorig s ott telepedtek le.

Az 1301es tél volt a másodkor leghidegebb tele és a hobbitok, akik a föld alatt fészkeltek, a zergebaszó hideg miatt betúrták magukat egészen az emberek házának küszöbéig, akik ekkor még megértően megengedték nekik, hogy a küszöb előtt tartózkodjanak, és a kiáramló meleg levegő által növeljék a testhőmérsékletüket, s ne fagyjanak különböző végbéltermékekké.

A tél elmúltával aztán az emberek szelíden elküldték őket telkeikről, mert feltúrták a veteményes kerteket. A hobbitok viszont nem akartak megválni a kitűnő minőségű talajtól, és ír vándorcigányok módjára, foggal-körömmel küzdöttek, a telkeken való tartózkodás jogáért.

Az emberek pedig herótot kaptak tőlük, majd kiirtották a pondori hobbitok nagy részét.  

A herót név azonban végérvényesen rajtuk maradt.

 

 I. Fejezet

A gyűrű megtalálásáról

 

Mákos Frodó sajátos tekintettel, mondhatni bambán szemlélte nyereményét, egy ón gyűrűt.

- Te caltál! – kiáltotta Güllem, miközben fölforgatta mindhárom poharat – Ninc egyik alatt szem a pirosz kő! Add vissza a drágaszágot!

Frodó utálta, ha rágalmazzák, még jobban ha jogosan. Most mind két eset fennállt. Ezért előhúzta, az ilyen kínos esetekre tartogatott, Smith & Wesson 387-es hatlövetű kéziágyúját, majd kecses mozdulattal a rágalmazóra fogta:

- Veszítettél, tehát ne reklamálj, sőt kotródj mer’ keresztül lőlek! – mondta nagy komolyan. A teremtmény szitkozódva eltakarodott.

- Na azé’! – bólintott elégedetten Frodó majd összeszedte az "Itt a piros, hol a piros, kérem vissza a pénzem, vagy hívom a rendőrséget" játék kellékeit: három fapoharat. (A játékhoz tartozott még egy piros kő is, de ez már vagy húsz perce a hobbit nadrágzsebében pihent.)

Miután végzett a pakolással, mágusbarátja háza felé vette útját, aki nem mellesleg orgazda is volt. Általában egy kis pénzért cserébe, neki szokta elpasszolni a játékon szerzett tárgyakat.

Az idő úgy hajnali öt körül járhatott. Éppen ideális volt a látogatásra, ugyanis a mágus, mint hamiskártyás dolgozott egy közeli kaszinóban - mely a tulajdonos feledékenysége révén nem volt bejelentve. Rózsaszín Gründolf – ez volt a mágus álneve – ilyentájt szokott végezni.

Rövid, két és félórás séta után megérkezett barátja szerény, mindössze 3500 négyzetméteres viskójához, melyhez egy 1200 négyzetméteres telek is tartozott.

Frodó meglátta a kocsibejárón a mágus fekete, Heriz'on Ford névre keresztelt musztángját, amint békésen legelészett. Tehát Gründolf már otthon tartózkodott.

A hobbit a kapuhoz ballagott, majd rövid keresgélés után ráakadt a kapucsengőre. A gomb megnyomása után, kihallatszott a szinfónikus zenekar dala, amiben Frodó Vivalditól a La Quatro stagioni, tavasz részletét ismerte fel. Pár perccel később, kaputelefonként használt szócsőben egy rekedt borízű hang mordult fel:

- Nem veszünk semmit, és kapsz három másodpercet hogy elhord a képed, vagy békává változtatlak! – fenyegetőzött Gründolf.

- Neked is jó reggelt Rózsaszín Gründolf! – köszönt bátran Frodó miután nadrágot cserélt.

- Bazze’ nem lehetek ilyen szerencsétlen, hogy ide evett a fene egy herótot! Méghozzá a legalattomosabb fajtából! – egy szemhunyásnyi idő múlva kinyílt az ajtó és egy hórihorgas, ősz varázsló jött ki rajta rózsaszín, kapucnival fölszerelt fürdőköpenyben, nyuszis mamuszban (szintén rózsaszín kiadás). A férfinak csak hosszú haja és szakálla volt fehér, még a szemébe is rózsaszín kontaklencsét helyezett, mert ugye a divat az divat. 

Járókeretével lassan elindult Frodó felé közben eképp motyogott:

- Hát sajnos ez sem az én napom…. Pedig olyan szépnek indult… - majd miután megtette az ajtó, és a kapu közötti tízméteres utat – mely vagy negyed órába tellett – eképp üdvözölte a hobbitot:

- Mi a büdös franc hozott erre, ahol a madár se várt?

- Majd benn’ itt még a falnak is füle van!

- Miből gondolod, hogy beengedlek? – kérdezte kihívóan Gründolf.

- Üzletelni jöttem.

- Kerülj beljebb drága barátom! Remélem jól utaztál! – váltott hangnemet, és stílust a mágus.

Kicsivel később már az ügyfelek számára kialakított fogadószobában ültek a kandalló előtt, s teás rumot szürcsölgettek, amiből a mágus, csak a teát felejtette ki.

- Azér’ kerestelek fel e korai órán, mert szert tettem egy nagyon különleges tárgyra! – kezdte beszámolóját a hobbit, de Gründolf már is beleszólt:

- Csak nem megint katonákkal játszottál és egy vállról indítható rakétát nyertél?! Már mondtam neked, hogy ez nem fegyverraktár, hanem orrgazda telep. Itt csak normális dolgokat veszek át!

- Nem, nem erről van szó, hanem…

- Akkor meg mit szereztél megint?

- Mondanám, ha nem ugatnál bele! Szóval egy fura alakkal játszottam, elnyertem már mindenét, amikor azt mondta, hogy legyen dupla vagy semmi és feltette a gyűrűjét természetesen elvesztette, de a gyűrűvel nem stimmelt valami. Invizibilissé teszi a viselőjét!

- Mivé? – nézett kérdezte a mágus igen ostoba képpel.

- Láthatatlanná. Úgy gondolom, hogy valamilyen lopott és nagyon értékes elf gyűrű lehet, de mivel a barátom vagy ezért százezer kanyiért neked adom!

- Nana! Előbb csak hadd lássam azt a gyűrűt! – Frodó átadta az ékszert. Gründolf alaposan szemügyre vette, forgatta nézegette, és mivel nem volt semmi értelmes gondolata így szólt:

- Hmm, hmm… - az ezt követő tizenöt perc azzal telt, hogy a hobbit a falon lévő olcsó és ízléstelen festményeket szemlélte. A varázsló pedig hümmögött.

- Hmm, hmm… - Gründolf hátradőlt karosszékében.

- Nos? – kérdezte türelmét vesztve Frodó – Mi a véleményed?

- Ezek a festmények túl galériaszerűvé teszik a szobát, inkább kipreparált fejekkel kéne telerakni nem gondolod? – kérdezte tárgyilagosan a varázsló.

- A gyűrűről mi a véleményed te marha! – bosszankodott a herót.

- Ja, hogy arról! Nos, azt kell mondanom, hogy igazad volt. Ez tényleg varázsgyűrű méghozzá az Egy gyűrű, melyet maga a sötét úr, Szaruón készített titkos recept alapján, ónból. Ebbe az ékszerbe tette minden gonoszságát és hatalmát.

- Akkor kétszázezer kanyit kérek érte! – mondta lelkesen Frodó.

- Ostoba! –intette le Gründolf a járókeretével – Hát nem érted ez az Egy gyűrű az uralkodó. Most már tisztán látom. Nézd a rajtalévő rovásokat!

- Rovások? Én azt hittem meg van karcolva! – mondta Frodó sajgó fejét markolászva.

- Hülye, ezen a gyűrűn élőlény nem ejthet karcolást! Nézd, itt a belsején asszondja „Méd in mordor, báj dö dárk lód.” És ha még ez sem lenne elég, a perdöntő bizonyíték is ott van rajta, de azt csak a tűz fedheti fel. Figyu! – azzal belehajította a gyűrűt a kandallójába. Egyenesen annak fröccsöntött műanyag műtüzébe.

- Bazze’! – szitkozódott miután rájött, hogy mit művelt, majd a herót cseppet sem illedelmes nyerítésére ügyet sem vetve, méltóságteljesen kikaparta a drágaságot a tűzből.

- Hová is tettem az öngyújtómat… - morfondírozott, miközben elkezdte kipakolni zsebeit.

Előkerült három pakli cinkelt kártya, egy félig döglött fehér nyúl, egy pénz csipesz, némi készpénz, egy uzi, két pár mosatlan állapotú zokni, egy kettéfűrészelt nő, a kettéfűrész, és még néhány ízléstelen tárgy. Ezt követően a mágus könyékig, majd derékig bújt saját zsebébe. Néhány gyermek fülébe nem való szitok után, önelégült "Hahát" hallatva előkerült, kezében a gyújtóval. Gyorsan visszatömködte zsebébe a többi tárgyat, majd diadalmasan fölkattintotta az öngyújtót.

- Katt! - mondta az és meggyulladt.

A gyűrűt óvatosan a láng fölé tartotta és várt. Vagy fél percen át lélegzet visszafojtva vártak. Ekkor Gründolf felszisszent, és kiejtette kezéből az átforrósodott gyűrűt.

Még vagy fél órát tököltek majd végre feltűnt az írás:

 

I love you cickom!

 

- I love you cickom?!? – kérdezte bambán a hobbit – A' meg mit jelent?

- Mordori nyelven íródott ezért van az, hogy a magadfajta alulművelt herót nem érti meg, de ne félj, mert ezért vagyok én a történetben, hogy az ilyen problémákat megoldjam! Ez a közös nyelven annyit tesz: szeretlek cickom!

- Cickom?

- A legféltettebb kincset jelenti elfül. Ezt a szót Hannúhien elf király vezette be, ki nyelvújító volt. Így hívta a szerelmét, mert ebben a szóban - mely tulajdonképpen egy mozaik szó -, benne van minden, ami az elfeknek kedves. Szőr Hannúhien története szomorú, de vidám história. Arról szól, hogy ez az ostoba elf elköveti élete legnagyobb hibáját, szerelmes lesz. Méghozzá egy lányba.

- Fúj! - fújolt a herót, de a mágus négylábú közlekedő eszköze segítségével, ismét leintette. Eztán mint, ha mi se történt volna folytatta:

 - Ám ama elf hajadon sokáig nem viszonozta szerelmét. Végül a király meghalt, és a lány rájön, hogy bazze', ő is szerette a királyt, csak későn kapott észbe.

- Milyen szép… - érzelgett a hobbit.

- Na, de nem ez a lényeg! - torkolta le a mágus, Frodót és a teás rumot.

- Az ellenség mozgolódik keleten! Neked most el kell menned Ágriába - (Írói megjegyzés egy: Így nevezték régen Egret, vagy Egert, vagy Egeret, vagy mittudomén hagyjatok már békén!)

- De…

- A homály bekúszott a Megy-e határain!

- De…

- Az ellenség itt a kertek alatt van a ludaimmal együtt!

- De…

- Itt van a kutya eltemetve!

- De…

- Légy van a levesemben!

- De…

- Nincs semmi de! A gyűrű a tied – azzal hozzávágta Frodóhoz – Ne késlekedj, és jól jegyezd meg: az ellenségnek mindenütt vannak kémei és szolgái! Útitársakra is szükséged lesz! Vidd, akit jónak látsz, és el ne merd adni a gyűrűt, mert herélt nyúllá varázsollak! Ágriában találkozunk!

- De…

- Jó utat! – azzal a mágus lezárta a témát és kizárta a hobbit.

 -

 Frodó még aznap útra kelt három hűséges és rettenthetetlen hobbittal az oldalán. Utuk során szert tettek egy újabb társra, kit csak Aragond néven ismertek, később ő lett a vezetőjük és pár hét alatt el is érték a szomszédban lévő Ágriát.

 

II. Fejezet

A tanács

 

A felkelő nap aranyos ragyogásba vonta Ágria várát. Az egyik bástyán, egy barna köpönyeget viselő torzonborz alak állt, tekintete a távolba révedt.

Ő volt a hős Dobó Véder a legyőzhetetlen, a jetilovagrend mintaképe, a világos oldal alapköve, a sittes lordok réme, az aktuális törökverő, és az dicső egri várnak hős kapitánya. (Miután hős előde nyomtalanul eltűnt, de biztosíthatom a kedves olvasót, hogy Védernek ehhez semmi köze. Az úgy volt, midőn a hős előd meghallotta, hogy a hatalmas török és hordori had közeleg, a dicső kapitány egyszerre nem volt olyan bátor, és elmenekült. Ezt bánta volna a rosseb, csakhogy a teljes kincstárat is valahogy-hogy-nem magával ragadta, de nem jutott messzire, mert a merész várvédők utánamentek, és legendákba illően hátba támadták, majd visszahozták ama vagyont.)

A bástyán egy újabb alak bukkant fel. Első ránézésre egy kerekeken guruló hordónak tűnt. Másodszorra is. Mivel hogy az is volt.

- Fűűty, fűűűrűűty! – sípolt a hordó, aki egyébként a Csillagok háborújából koppintott asztrodroid volt, eléggé gyenge kivitelben. (Írói megjegyzés kettő: alacsony költségvetésű paródia a miénk, ezért Én kérek elnézést!) A hős Véder ijedtében nagyot ugrott, a földre vetette magát, és oposszummód halottnak próbált tűnni. Majd miután tisztázta, hogy nem egy török orvtámadás készül dicső személye ellen, és végre lokalizálta a hang forrását, ráreccsent a hordóra:

- Áh R1L! Már vártalak… Mit akarsz? – ezt egy félóráig tartó füttykoncert követte, melynek tartalmát – ha egyáltalán volt ilyen – csak az értette, aki megtanult fütty-ül ez volt a droidok nyelve.

- Szóval előkerült ama egy gyűrű –fordította magának a hallottakat Dobó – Ebben az esetbe' össze kell hívni egy tanácsot, hogy eldöntsük, mi legyen az sorsa!

A kapitány még néhány percig bambán meredt a semmibe majd elindult leveleket írni, hogy galambposta segítségével összetrombitálja a gyűrűtanácsot.

A galamberegetésre délután került sor, melyhez az ebéd is nagyban hozzájárult, lencsés bab volt, káposztával…

 -

- Üdvözlök mindenkit a második, ,,Mi legyen a gyűrű sorsa tanácson’’… - kezdte Gründolf a beszédét. A varázsló lakosztálya fürdőszobájában állt a tükör előtt, és gyakorolta a grimaszokkal megspékelt szónoklatot. Épp a végéhez ért mikor kopogtattak. A mágus az ajtóhoz csoszogott, s kinyitotta.

Bormegissza Gergely állt előtte:

- Itt az idő uram! – szólt tisztelettudóan.

- No, akkor vezess fiam! – mondta Gründolf leereszkedően, s gyorsan magára kanyarította ünneplő köpenyét, egy sötétrózsaszín förtelmet, hupikék csillagokkal díszítve. Fölkapta a gyémántokkal kirakott aranyozott járókeretét, és követte Bormegisszát.

Vagy félórán át bolyongtak a vár különböző helységeiben, mire megtalálták a tanácstermet, mely történetesen Gründolf szobája mellett volt.

Miután kellőképp megverte, megrugdalta, sőt még egyszer le is vizelte vezetőjét, a mágus feldúltan bevonult a tanácsterembe ahol egy hatalmas, kerek asztal foglalt helyet. A bútordarabon többfajta tiltott szerencsejáték folyt egyszerre az tanács tagjai között.

A helységben legalább harmincan, de minimum öten tartózkodtak. A bent lévők közt jó néhány ismerős arccal találkozhatott az olvasó. Elsőnek itt volt mindjárt Frodó, de részt vett a tanácson Dobó Véder, és Aragond a kósza, aki vezette Frodót és három hobbit útitársát, kikről kiderült, hogy csak egyikük hobbit, a másik kettő hobbitnak álcázott jetilovag volt névszerint Ob-van Ken-ob és Odakyn Szkájokker.

- Barátaim! – kezdte beszédét Gründolf – Üdvözlök mindenkit a második ,,Mi legyen a gyűrű sorsa’’ tanácson. Köszönöm Véder nagyúrnak, hogy vendégül lát minket és üdvözlöm az emberek, - itt a három jelenlévő ember, plusz Aragond felé biccentett – a törpök –, most két szőrcsomóra nézett, amiből kezek és lábak lógtak ki.

- Az elfek –, egy hidrogénezett-szőke, szolárium által barnított, kigyúrt elf következett, (a két törpnek nevezett akármi kiköpött) – és a herótok képviselőit – most Frodóékra nézett és feléjük is biccentett.

- Frodó, a gyűrűt! – intett a hobbitnak ki mindenttudóan biccentett, és elővette a láncra fűzött ékszert, majd az asztalra hajította.

- Csing! – mondta a gyűrű.

Egy alacsony-magas, sovány-kövér, sztepcipős férfi emelkedett szólásra:

- Mi bizonyítja azt, hogy ez valóban az egy gyűrű?

- A bölcsek számos jelet találtak rajta, amelyet csak a tűz fed fel – közölte fennhéjázóan Gründolf - meg ott van az írás: „Méd in mordor báj dö dárk lord” – ahogy ezt mondta hangja baljóssá és távolivá vált. Nyomasztó, fekete köd ülte meg a szobát. Frodó fuldoklott a füsttől.

- Muszáj volt ezt? – kérdezte az elf, miközben Gründolf egyre bűzölgő füstbombáját igyekezett kirugdosni az ajtón.      

- Most nem ez a lényeg! – felelte méltóság teljesen a mágus - Döntenünk kell a gyűrű sorsa felől!

- Szerintem ostobaság volna rábízni, egy ilyen kommunista hímtagra, mint ez a herót – mondta alig leplezett ellenszenvvel a sztepcipős akit, csak Baromúrként ismertek.

- Úgy érted balfaszra? – ugrott talpra Aragond, miközben kardja tompábbik végét - értsd markolatát - markolászta.

- Figyelmeztetlek alattvaló, még egy sértés barátom felé, és megemlegeted!

- Hökk! Milyen alattvaló?!? – hökkent meg Baromúr.

- Aragond, a Pondori trón jogos örököse! Királyi vér folyik az ereiben. – emelkedett szólásra a hidrogénezett elf, kinek neve Letolás volt.  

- Akkor ez téged illet nem engem! – kiáltotta Frodó, és Aragondhoz vágta a gyűrűt.

- Nos nem egészen… - mondta a pondori – Mivel ez mágikus tárgy, jobb lenne, ha egy mágus viselné gondját, ki ért a szemfényvesztéshez, a nők (ketté)fűrészeléséhez, nem mellesleg kétszeres kopperfíld díjas, képzett illuzionista, na meg hasonlók! – azzal Gründolf járókeretére helyezte a láncot, a drágasággal együtt.

- Az elhangzottakban van némi igazság, mivel Saruón mágus volt, de a gyűrűkészítés iparát az elfek vitték tökélyre. – azzal Letolás nyakába akasztotta.

- Szerintem meg azé, aki megtalálta, sírjon, aki elvesztette! - idézett Letolás valami ismeretlen szerzeményből, s visszaadta Frodónak.

- Szóval eldőlt, hogy ki hordozza ama gyűrűt. Most már csak az a kérdés, hogy mi lészen a sorsa az tárgynak? – tette fel a kérdést Dobó kapitány. – Mert ha az ellen ideér, én bizony kiadom a gyűrűt hordozójával együtt, s az ellen megkíméli várunkat nagy örömében.

- A gyűrűnek el kell pusztulnia. – szögezte le Gründolf – De ne aggódj Frodó mert utadon elkísérnek majd pondor emberei.

- És a varázslók – vágott vissza Aragond.

- Na meg a törpök – egészítette ki a listát Letolás.

- És az elfek – kontrázott az egyik törp (neki a későbbiekben fog csak kiderülni a neve, ami egyébként Kübli.)

- Tehát Mordorba! – összegezte Véder. – Igen ám, de oda még a halmozottan fogyatékos trollok se merészkednek.

- Még a törpök se – erősítette meg Letolás.

- Ne okoskodj, te tudálékos bélgiliszta! – csattant fel az egyik törp, kinek most derül ki, hogy Kübli a neve.

- Ostoba aranytúró!

- Inkubátor szökevény!

- Kuss! - jegyezte meg Gründolf ordítva. – Frodó nem egyedül fog nekivágni a veszélyeknek - Jelentette ki a mágus.

- Igen! – Helyeselt Kübli – Vele tart majd a bátor Letolás is!

- Meg a hű Kübli! – Vágta rá Letolás.

- És a jó öreg Aragond – tódította Baromúr.

- Na és persze Gründolf, a Rózsaszín az összes címével együtt! – fűzte hozzá a hős Dobó.

- Valóban. – bólintott Véderre sandítva a mágus. Ha a pillantása ölni tudott volna Véder még ezer reinkarnálódás után is halva született volna.

-

A lenyugvó nap aranyos ragyogásba vonta Ágria büszke várát. A bástyán, mint reggel most is Véder kapitány, a hős bambult a messzeségbe.

A falon újabb két torzonborz alak bukkant fel:

- Kapitány! – kiáltotta az öregebbik. Véder szokása szerint kisebb szívinfarktus után, ismét megállapította, nem a törökök azok:

- Áh Ob-van! Már vártalak. – kezdte szokásos ijedtség leplezős mondókáját a kapitány – Feladatom van számotokra. Utazzatok tovább ama gyűrűhordozóval, és védelmezzétek az gyűrűt, még bé nem hull a Négyzet-hegy izzó gyomorszáján át, annak végzetes emésztőrendszerébe, és az enyészeté nem lészen majdan, vala izé... - azzal kérdőn kibámult a szövegből az íróra. Az meg csak intett, folytassátok.

- Uram bazze’ de hisz holnap lesz a jetilovagi torna, és azon nekünk ott kell lennünk!

- Sajnálom fiúk, de nem.

- Bazze’ öreg vagyok én már ehhez! – szitkozódott Ob-van majd leléptek.

Véder megvárta még a nap teljesen alá nem hull a horizont mögött, majd ő is bebotorkált a vaksötétben ama várba.

-

Másnap, a másnapos Aragond vezetésével – aki az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt rosszul látott, és azt is duplán - elindult a gyűrűkúrás csapat, hogy lehetetlen küldetését teljesítse….

 

 Ám ezzel még nincs vége

 

Az író mikor megálmodta e művet, sokkal terjedelmesebbnek álmodta, csak ezt egy hét alatt nem lehet megcsinálni, ezért kiválasztottam két viszonylag rövid fejezetet, s ezeket dolgoztam ki. A gyűrű megtalálása és a tanács közt is még van egy teljes fejezet s a tanács után mégsokabb. Pillanatnyilag ennyire futotta.

Folyt. köv(?)