Ülve a szobában, falakon vágyak. Csend-homályban lelkek hazajárnak. Kísért a tettek kísértete. Elhalt tettek kísérlete.   Ég közepén döglött hold is, Néma magánynak ványadt vágya. Fényt, reményt csak úgy kiolt. Csak vár magában, vár halálra.   Miért irtózunk a magánytól? Talán az ember…

Mára egy grandiózus, mélyenszántó, tömegeket megragadó eszmefuttatásra készültem. Aztán egy egyszerű emberi emóció az egész számításomat felrúgta. Fel! Méghozzá oly erővel, hogy jelenleg már távolodóban nézi a Hold sötét oldalát; suhanván tovább megállíthatatlan, 300ezer kilométer/másodperces…