Toll & Hamutál, "A szó elszáll, a szívás megmarad!"

Ebenguba

Ebenguba

Volt egyszer egy...

... azt ez lett belőle

2018. július 12. - Eberon

 

Mocskosul utálok elveszteni akármit. Legyen szó egy tollról, pénzről, vagy lakáskulcsról. Felnőtt életem során kétszer történt velem ilyesmi. Egyszer pénztárcát, egyszer egy tollat vesztettem el. (A pénztárca - vagy ózsdi szak-szlenggel szólva brifkó -, aztán meg is lett).

Odafigyelek a dolgaimra. Egészen máig.

Ma egy verset veszettem el. Mikor szembesültem e ténnyel csak meredtem magam elé. Nincs protokoll az ilyen helyzetre. Most komolyan, hány verset veszít el az emberiség egy év alatt? Legyünk nagyvonalúak, és mondjuk hogy százat.

"Elveszett versem keresem. A becsületes megtalálót kedvező leírásban részesítem!"

Egy lakáskulcs esetében például tudom mit kell tenni. "K" életezni, és "b"-szamázni. Kicsit toporzékolni, esetleg tarkón összekulcsolt kézzel magamba fojtani haragomat, hogy a hosszú évek során szépen rákká érlelődjön a szervezetemben.

 A hiszti végeztével zárat cseréltetni, de előbb lakatost, vagy jobb esetben pótkulcs tulajdonost hívni, a lakásba jutás végett.

Na de mi a lópikulát kezdjek akkor, amikor egy vers veszik el?

Persze nem volt a legjobb. Voltak hibái. Néhány szótag nem jött olyan jól ki egymással, mint ahogyan kellett volna. Néhány helyen a vesszők és pontok olyan véletlenszerűen feküdtek a sorok között, mint hétvégi, részeg, biciklis taták az árokban. A témája sem volt túlságosan új keletű. Talán még a nyelvi következetesség is hiányzott belőle. Valami hangról volt szó, ami a fejemben szól, és fikázza a verset, amit róla írok. Olykor a rímek is hiányoztak belőle, de az Istenit! Az enyém volt!

Nem. Nem papír alapú volt. Sajnos. Köszönöm technika, te csalfa, szifiliszes szajha! A nyomorult laptopomon volt, ami mit csinált? Hát volt pofája lemerülni! Tudom, tudom! Csak magamat okolhatom, mert ellustultam. Már nem viszem magammal mindenhova a füzetemet, tollamat és még pluszba még néhány tartalék tollat is. Helyette a semmivel sem könnyebb laptopot cipelem minden felé magammal. Ami azért jó, mert törékeny, áramigényes, nem bírja a vizet, de gyorsan lemerül. Ellenben a papír. Na, az bírja a gyűrődést!

Egyetlen előnye van a laptopnak, (ami szintén hátrány). Csak egyszer kell beleírni valamit. Mert ugye ha papírra vetem magvas és magasztos, olykor fennkölt gondolataim, az kézírásom miatt egyrészt olvashatatlan, másrészt a papírt nem tehetem fel az internetre. Na de! Még emlékszem azokra a régi, szép, békebeli, fekete-fehér időkre, amikor a papír alapról pötymörögtem szavaim a gépbe. Ilyenkor már egy javítást is eszközöltem egyből. Ollóztam, szerkesztettem, moderáltam, stilizáltam, sterilizáltam és konstelláltattam. (Meg még ilyen szép ősmagyar szavak.)

Lényeg a lényeg:

Volt egy versem.

Elvesztettem.

Cserébe halld panaszom.

Uff én szóltam,

Nyavalyogtam.

A technikát meg, megba...

Izé… Simogatom.

A bejegyzés trackback címe:

https://ebenguba.blog.hu/api/trackback/id/tr1414110193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása