(Van Gogh, vagy nincs Gogh egyre megy!)

 Javában zajlott a teremtés. A Teremtő végtelen lelkesedéssel vetette bele magát, a valóság megteremtésének mélyvízébe. Csillagrendszerek precízen beállítva az égen. Amott egy új faj, emitt furcsa szirmú virágok. Itt egy nap, ott egy hegy, amott meg egy ház.

Az ihlet, és a Teremtő vad táncot lejtettek.

Új színek, illatok, és szavak születtek. Mélységek, és magasságok. Az ég hol lila volt, hol kék.

A Teremtő pedig elégedetten, és festékes mosollyal arcán szemlélte alkotását.

Boldogan totyogott oda anyukájához, ki éppen palacsintát sütött a konyhában. Szavak nélküli szeretetteljes mosollyal mutatta be alkotását. Anyukája pedig elégedetten vette szemügyre.

A palacsinta kissé odakapott közben, de ez volt a legnagyobb áldozat, a valóság megalkotása során.

- Nagyszerű! - dicsérte őt az anyja.

Majd büszkén mágnesezte rá a teremtést, a konyha hűtőszekrényére.