Egy régebbi mindig ez van. Elfelejtettem föltenni. Van ilyen!

 

Mindig ez van.

Tűzbe dobott patkányként visít a szív.

A lélek, egy nő szénbányájában robotol,

Aranyláncra kötve.

Csak az ostor simogatja.

Ez éhbére, és minden jussa.

 

Kék tüzű szem

Ad olykor ciánkapszulát a reménynek.

Gondosan mért, jól adagolt méreg.

A remény tőle élet-halál között lebeg,

Se elmenni, se maradni nem képes.

 

Hiúság suttog ólom töltött fülbe.

Orrfacsaró leheletnek, rothadó kénbűze

Kíséri hazug mondandóját.

Vakbuzgó dobhártyán, vad táltos dalként dobolnak

Hamiskás szavak.   

 

Minden, minden jel a rosszra mutatott.

A férfi még is rohant, önként ugrott a mélybe.

Valahonnan egy szirén hangját hallhatta.

Most sírján az ibolya és ő alatta.

Kukacos szerelem rágja maradványait.

Mert a nem viszonzott vonzalmon

néha csak a halál segít.