Utolsó nap a színházban

Hol van a kár, s az mit okozott?

Hol a boldogság, mi tegnap érkezett, a hetes busszal?

Nem lukasztott jegyet.

Miért néma a kút, mely szép szavakat suttogott?

Most ásít csendesen. Poshadó lehelet.

Hol van a szív, mely kivágva is dobogott?

Ellopta egy kósza álom.

Hol a szél, mi messze vitte bánatát, majd visszahozta?

Neki sem kellett.

Hol van már a tavalyi hó, s annak dermedt közönye?

Zsákba tette, elvitte, egy kötött pólós medve.

Hol volt a dal, s a száj miről a dallam ugrott le?

Lakat alatt van kedv, mi megszülte,

De szoptatni őt, nem volt ideje.

Hova tűnt az elsuttogott szerelmes ígéret?

Apró porrá lett, tengernyi homokban.

Hová hűlt a vad szenvedély, mely hegyeket skalpolt,

És felhőruhát tépett kacér holdak fátyláról?

Bánatos szél vitte messze.

Hová tűnt a kósza álom, mely  a szívet lopta le aranytálcáról,

Maga mögött szarka tollat hagyva?

Nyomát sem lelem.

Pedig homoktenger cseppjeit kutatom, bőszen húzva apró csónakom evezőit.

Hová lett a vasmacska, mi irtózik a víztől?

Hová lettem én, mikor a habok alá buktam?

Áporodott szagú dűnék zúdultak rám.

Hiába kaptam levegőért. Homokkal ment tele szám.

Hová tűnt meztelen lelkem?

Bőrgúnyáját miért hagyta hátra, míg az álmot kutattam?

Hová tűnt a vég, mi oly kecsegtetően kínálta magát, akár az útszéli lány.

Mindene a teste, szegényes hozomány.

Hová lett a harmat?

Pőre lelkem szomját, azzal oltaná.

A harmatnektár mámorában, tündérekkel vigadna,

Ha legalább ők lennének valahol, de nem!

Eltűntek.

Nincsenek sehol.

Hol lehet a fény, mit az óra számok csentek el?

S a halál, ki állítólag az időre is figyel?

Bazdmeg, hol az Isten?

Szobája ajtaján a "Rögtön jövök!" tábla.

Az ajtó úgy maradt, még kulcsra sincsen zárva.

Helyén még az ördög sem ügyel, de ugyan mire?

Kérdem én, van neki egyáltalán helye?

Hová lett a minden, s kabátzsebe a semmi?

Az lehet, hogy nekem is el kellene menni…