Előszó

Ez a könyvnek álcázott valami egy paródia, a benne lévő szereplők nagy része kitalált. Persze, hogy nem én általam. Vannak olyanok, akik viszont nem. Ezeket az embereket én tisztelve becsülöm, és szeretem. Semmi bajom nincs velük úgy, hogy ne rohanjon senki feljelenteni!

Na kezdjük már a történe-t!

Bevezetés

Nem is olyan rég, nem is olyan messze…..

 Az egri csillagok háborúja

1. Gyűrűkúra

Javában dúl az uborkaszezon és a törökháború. A reggeli felkelők ún. magyarok, sorra vallanak kudarcot a rettegett, és kellőképp gonosz törökvezér, rádásul sittes lord Jumurjackson orvul, lehetőleg hátulról történő meggyilkolásában.

A gonosz Szaruón és Szarumén egyesült erői, Jumurjackó vezetésével Eger vára ellen vonul, melyet a hős Dobó Véder, a törökök aktuális verője védelmez.

Eközben kitudja honnan, előkerül az igazi Egy gyűrű, s – nyomában Szaruón Nazbul hordáival - elindul megsemmisülni. Nem magától, úgy viszik!

S ha még ez sem lenne elég, a gépek fellázadnak. Valahol a föld alatt, a kaptában pedig beindul a nemezis program…

 Prológus

Ennek a könyvnek az elsődleges – mondhatni egyetlen – célja, hogy a szerző megkapja az ötösét magyarból. De még is azért valamilyen szinten – habár lehetséges ez nem valósul meg kellőképp – az olvasó szórakoztatása is egy ilyen célszerű dolog kéne, hogy legyen.

Persze mondhatnám azt is, hogy az elsődleges cél, hogy az olvasó szórakozzon, de úgy is mindenki tudja, hogy ez nem így van.

Most jogosan merülhet fel az emberben, hogy mi a célja ennek a prológusnak, és mér' nem kezdődik már a történet?! Nos azért kedves olvasó, mert le kell süllyeded az én szintemre, ha érteni akarod ezt az agyrémet.

Két dolgot kötelességem megemlíteni a Prológusban:

1. Nem értem, hogy mi a különbség a bevezető az előszó és a prológus valamint az előjáték közt

2. Meg kell, hogy ismertessem veled a hobbitokat, akiket herótoknak hívnak a náluk nagyobb agytérfogattal rendelkező életformák. A hobbitok eredete a történelem egyik rejtélye, de ez kit érdekel! A lényeg a következő: Az olvasó mind a hobbit, mind a herót elnevezéssel találkozhat az olvasás során. A hobbitok nevéről és szokásairól Tolkien mester részletesen ír művében mely A gyűrűk ura címet viseli. A herót nevet, először Pondori időszámítás szerint, a másodkor 1301. évében használták először, a hobbitokra utalván természetesen a szó, sokkal régebbi eredetű, már az első korban használták az elf gyöngyhalászok. Részletesebb információ Elrond házának nagykönyvtárában, 132. Sor, 56. Polc, alulról a 4. Sor, jobbról a 2. könyv.

A másodkorban történt az első találkozás a hobbitok és az emberek között, mikor egy kisebb falka hobbit (kb. 100-150 egyed) Délfelé vándorolt, egészen Pondorig s ott telepedtek le.

Az 1301es tél volt a másodkor leghidegebb tele és a hobbitok, akik a föld alatt fészkeltek, a zergebaszó hideg miatt betúrták magukat egészen az emberek házának küszöbéig, akik ekkor még megértően megengedték nekik, hogy a küszöb előtt tartózkodjanak, és a kiáramló meleg levegő által növeljék a testhőmérsékletüket, s ne fagyjanak különböző végbéltermékekké.

A tél elmúltával aztán az emberek szelíden elküldték őket telkeikről, mert feltúrták a veteményes kerteket. A hobbitok viszont nem akartak megválni a kitűnő minőségű talajtól, és ír vándorcigányok módjára, foggal-körömmel küzdöttek, a telkeken való tartózkodás jogáért.

Az emberek pedig herótot kaptak tőlük, majd kiirtották a pondori hobbitok nagy részét.  

A herót név azonban végérvényesen rajtuk maradt.

 I. Fejezet

A gyűrű megtalálásáról

Mákos Frodó sajátos tekintettel, mondhatni bambán szemlélte nyereményét, egy ón gyűrűt.

- Te caltál! – kiáltotta Güllem, miközben fölforgatta mindhárom poharat – Ninc egyik alatt szem a pirosz kő! Add vissza a drágaszágot!

Frodó utálta, ha rágalmazzák, még jobban ha jogosan. Most mind két eset fennállt. Ezért előhúzta, az ilyen kínos esetekre tartogatott, Smith & Wesson 387-es hatlövetű kéziágyúját, majd kecses mozdulattal a rágalmazóra fogta:

- Veszítettél, tehát ne reklamálj, sőt kotródj mer’ keresztül lőlek! – mondta nagy komolyan. A teremtmény szitkozódva eltakarodott.

- Na azé’! – bólintott elégedetten Frodó majd összeszedte az "Itt a piros, hol a piros, kérem vissza a pénzem, vagy hívom a rendőrséget" játék kellékeit: három fapoharat. (A játékhoz tartozott még egy piros kő is, de ez már vagy húsz perce a hobbit nadrágzsebében pihent.)

Miután végzett a pakolással, mágusbarátja háza felé vette útját, aki nem mellesleg orgazda is volt. Általában egy kis pénzért cserébe, neki szokta elpasszolni a játékon szerzett tárgyakat.

Az idő úgy hajnali öt körül járhatott. Éppen ideális volt a látogatásra, ugyanis a mágus, mint hamiskártyás dolgozott egy közeli kaszinóban - mely a tulajdonos feledékenysége révén nem volt bejelentve. Rózsaszín Gründolf – ez volt a mágus álneve – ilyentájt szokott végezni.

Rövid, két és félórás séta után megérkezett barátja szerény, mindössze 3500 négyzetméteres viskójához, melyhez egy 1200 négyzetméteres telek is tartozott.

Frodó meglátta a kocsibejárón a mágus fekete, Heriz'on Ford névre keresztelt musztángját, amint békésen legelészett. Tehát Gründolf már otthon tartózkodott.

A hobbit a kapuhoz ballagott, majd rövid keresgélés után ráakadt a kapucsengőre. A gomb megnyomása után, kihallatszott a szinfónikus zenekar dala, amiben Frodó Vivalditól a La Quatro stagioni, tavasz részletét ismerte fel. Pár perccel később, kaputelefonként használt szócsőben egy rekedt borízű hang mordult fel:

- Nem veszünk semmit, és kapsz három másodpercet hogy elhord a képed, vagy békává változtatlak! – fenyegetőzött Gründolf.

- Neked is jó reggelt Rózsaszín Gründolf! – köszönt bátran Frodó miután nadrágot cserélt.

- Bazze’ nem lehetek ilyen szerencsétlen, hogy ide evett a fene egy herótot! Méghozzá a legalattomosabb fajtából! – egy szemhunyásnyi idő múlva kinyílt az ajtó és egy hórihorgas, ősz varázsló jött ki rajta rózsaszín, kapucnival fölszerelt fürdőköpenyben, nyuszis mamuszban (szintén rózsaszín kiadás). A férfinak csak hosszú haja és szakálla volt fehér, még a szemébe is rózsaszín kontaklencsét helyezett, mert ugye a divat az divat. 

Járókeretével lassan elindult Frodó felé közben eképp motyogott:

- Hát sajnos ez sem az én napom…. Pedig olyan szépnek indult… - majd miután megtette az ajtó, és a kapu közötti tízméteres utat – mely vagy negyed órába tellett – eképp üdvözölte a hobbitot:

- Mi a büdös franc hozott erre, ahol a madár se várt?

- Majd benn’ itt még a falnak is füle van!

- Miből gondolod, hogy beengedlek? – kérdezte kihívóan Gründolf.

- Üzletelni jöttem.

- Kerülj beljebb drága barátom! Remélem jól utaztál! – váltott hangnemet, és stílust a mágus.

Kicsivel később már az ügyfelek számára kialakított fogadószobában ültek a kandalló előtt, s teás rumot szürcsölgettek, amiből a mágus, csak a teát felejtette ki.

- Azér’ kerestelek fel e korai órán, mert szert tettem egy nagyon különleges tárgyra! – kezdte beszámolóját a hobbit, de Gründolf már is beleszólt:

- Csak nem megint katonákkal játszottál és egy vállról indítható rakétát nyertél?! Már mondtam neked, hogy ez nem fegyverraktár, hanem orrgazda telep. Itt csak normális dolgokat veszek át!

- Nem, nem erről van szó, hanem…

- Akkor meg mit szereztél megint?

- Mondanám, ha nem ugatnál bele! Szóval egy fura alakkal játszottam, elnyertem már mindenét, amikor azt mondta, hogy legyen dupla vagy semmi és feltette a gyűrűjét természetesen elvesztette, de a gyűrűvel nem stimmelt valami. Invizibilissé teszi a viselőjét!

- Mivé? – nézett kérdezte a mágus igen ostoba képpel.

- Láthatatlanná. Úgy gondolom, hogy valamilyen lopott és nagyon értékes elf gyűrű lehet, de mivel a barátom vagy ezért százezer kanyiért neked adom!

- Nana! Előbb csak hadd lássam azt a gyűrűt! – Frodó átadta az ékszert. Gründolf alaposan szemügyre vette, forgatta nézegette, és mivel nem volt semmi értelmes gondolata így szólt:

- Hmm, hmm… - az ezt követő tizenöt perc azzal telt, hogy a hobbit a falon lévő olcsó és ízléstelen festményeket szemlélte. A varázsló pedig hümmögött.

- Hmm, hmm… - Gründolf hátradőlt karosszékében.

- Nos? – kérdezte türelmét vesztve Frodó – Mi a véleményed?

- Ezek a festmények túl galériaszerűvé teszik a szobát, inkább kipreparált fejekkel kéne telerakni nem gondolod? – kérdezte tárgyilagosan a varázsló.

- A gyűrűről mi a véleményed te marha! – bosszankodott a herót.

- Ja, hogy arról! Nos, azt kell mondanom, hogy igazad volt. Ez tényleg varázsgyűrű méghozzá az Egy gyűrű, melyet maga a sötét úr, Szaruón készített titkos recept alapján, ónból. Ebbe az ékszerbe tette minden gonoszságát és hatalmát.

- Akkor kétszázezer kanyit kérek érte! – mondta lelkesen Frodó.

- Ostoba! –intette le Gründolf a járókeretével – Hát nem érted ez az Egy gyűrű az uralkodó. Most már tisztán látom. Nézd a rajtalévő rovásokat!

- Rovások? Én azt hittem meg van karcolva! – mondta Frodó sajgó fejét markolászva.

- Hülye, ezen a gyűrűn élőlény nem ejthet karcolást! Nézd, itt a belsején asszondja „Méd in mordor, báj dö dárk lód.” És ha még ez sem lenne elég, a perdöntő bizonyíték is ott van rajta, de azt csak a tűz fedheti fel. Figyu! – azzal belehajította a gyűrűt a kandallójába. Egyenesen annak fröccsöntött műanyag műtüzébe.

- Bazze’! – szitkozódott miután rájött, hogy mit művelt, majd a herót cseppet sem illedelmes nyerítésére ügyet sem vetve, méltóságteljesen kikaparta a drágaságot a tűzből.

- Hová is tettem az öngyújtómat… - morfondírozott, miközben elkezdte kipakolni zsebeit.

Előkerült három pakli cinkelt kártya, egy félig döglött fehér nyúl, egy pénz csipesz, némi készpénz, egy uzi, két pár mosatlan állapotú zokni, egy kettéfűrészelt nő, a kettéfűrész, és még néhány ízléstelen tárgy. Ezt követően a mágus könyékig, majd derékig bújt saját zsebébe. Néhány gyermek fülébe nem való szitok után, önelégült "Hahát" hallatva előkerült, kezében a gyújtóval. Gyorsan visszatömködte zsebébe a többi tárgyat, majd diadalmasan fölkattintotta az öngyújtót.

- Katt! - mondta az és meggyulladt.

A gyűrűt óvatosan a láng fölé tartotta és várt. Vagy fél percen át lélegzet visszafojtva vártak. Ekkor Gründolf felszisszent, és kiejtette kezéből az átforrósodott gyűrűt.

Még vagy fél órát tököltek majd végre feltűnt az írás:

I love you cickom!

- I love you cickom?!? – kérdezte bambán a hobbit – A' meg mit jelent?

- Mordori nyelven íródott ezért van az, hogy a magadfajta alulművelt herót nem érti meg, de ne félj, mert ezért vagyok én a történetben, hogy az ilyen problémákat megoldjam! Ez a közös nyelven annyit tesz: szeretlek cickom!

- Cickom?

- A legféltettebb kincset jelenti elfül. Ezt a szót Hannúhien elf király vezette be, ki nyelvújító volt. Így hívta a szerelmét, mert ebben a szóban - mely tulajdonképpen egy mozaik szó -, benne van minden, ami az elfeknek kedves. Szőr Hannúhien története szomorú, de vidám história. Arról szól, hogy ez az ostoba elf elköveti élete legnagyobb hibáját, szerelmes lesz. Méghozzá egy lányba.

- Fúj! - fújolt a herót, de a mágus négylábú közlekedő eszköze segítségével, ismét leintette. Eztán mint, ha mi se történt volna folytatta:

 - Ám ama elf hajadon sokáig nem viszonozta szerelmét. Végül a király meghalt, és a lány rájön, hogy bazze', ő is szerette a királyt, csak későn kapott észbe.

- Milyen szép… - érzelgett a hobbit.

- Na, de nem ez a lényeg! - torkolta le a mágus, Frodót és a teás rumot.

- Az ellenség mozgolódik keleten! Neked most el kell menned Ágriába - (Írói megjegyzés egy: Így nevezték régen Egret, vagy Egert, vagy Egeret, vagy mittudomén hagyjatok már békén!)

- De…

- A homály bekúszott a Megy-e határain!

- De…

- Az ellenség itt a kertek alatt van a ludaimmal együtt!

- De…

- Itt van a kutya eltemetve!

- De…

- Légy van a levesemben!

- De…

- Nincs semmi de! A gyűrű a tied – azzal hozzávágta Frodóhoz – Ne késlekedj, és jól jegyezd meg: az ellenségnek mindenütt vannak kémei és szolgái! Útitársakra is szükséged lesz! Vidd, akit jónak látsz, és el ne merd adni a gyűrűt, mert herélt nyúllá varázsollak! Ágriában találkozunk!

- De…

- Jó utat! – azzal a mágus lezárta a témát és kizárta a hobbit.

 -

 Frodó még aznap útra kelt három hűséges és rettenthetetlen hobbittal az oldalán. Utuk során szert tettek egy újabb társra, kit csak Aragond néven ismertek, később ő lett a vezetőjük és pár hét alatt el is érték a szomszédban lévő Ágriát.

II. Fejezet

A tanács

A felkelő nap aranyos ragyogásba vonta Ágria várát. Az egyik bástyán, egy barna köpönyeget viselő torzonborz alak állt, tekintete a távolba révedt.

Ő volt a hős Dobó Véder a legyőzhetetlen, a jetilovagrend mintaképe, a világos oldal alapköve, a sittes lordok réme, az aktuális törökverő, és az dicső egri várnak hős kapitánya. (Miután hős előde nyomtalanul eltűnt, de biztosíthatom a kedves olvasót, hogy Védernek ehhez semmi köze. Az úgy volt, midőn a hős előd meghallotta, hogy a hatalmas török és hordori had közeleg, a dicső kapitány egyszerre nem volt olyan bátor, és elmenekült. Ezt bánta volna a rosseb, csakhogy a teljes kincstárat is valahogy-hogy-nem magával ragadta, de nem jutott messzire, mert a merész várvédők utánamentek, és legendákba illően hátba támadták, majd visszahozták ama vagyont.)

A bástyán egy újabb alak bukkant fel. Első ránézésre egy kerekeken guruló hordónak tűnt. Másodszorra is. Mivel hogy az is volt.

- Fűűty, fűűűrűűty! – sípolt a hordó, aki egyébként a Csillagok háborújából koppintott asztrodroid volt, eléggé gyenge kivitelben. (Írói megjegyzés kettő: alacsony költségvetésű paródia a miénk, ezért Én kérek elnézést!) A hős Véder ijedtében nagyot ugrott, a földre vetette magát, és oposszummód halottnak próbált tűnni. Majd miután tisztázta, hogy nem egy török orvtámadás készül dicső személye ellen, és végre lokalizálta a hang forrását, ráreccsent a hordóra:

- Áh R1L! Már vártalak… Mit akarsz? – ezt egy félóráig tartó füttykoncert követte, melynek tartalmát – ha egyáltalán volt ilyen – csak az értette, aki megtanult fütty-ül ez volt a droidok nyelve.

- Szóval előkerült ama egy gyűrű –fordította magának a hallottakat Dobó – Ebben az esetbe' össze kell hívni egy tanácsot, hogy eldöntsük, mi legyen az sorsa!

A kapitány még néhány percig bambán meredt a semmibe majd elindult leveleket írni, hogy galambposta segítségével összetrombitálja a gyűrűtanácsot.

A galamberegetésre délután került sor, melyhez az ebéd is nagyban hozzájárult, lencsés bab volt, káposztával…

 -

- Üdvözlök mindenkit a második, ,,Mi legyen a gyűrű sorsa tanácson’’… - kezdte Gründolf a beszédét. A varázsló lakosztálya fürdőszobájában állt a tükör előtt, és gyakorolta a grimaszokkal megspékelt szónoklatot. Épp a végéhez ért mikor kopogtattak. A mágus az ajtóhoz csoszogott, s kinyitotta.

Bormegissza Gergely állt előtte:

- Itt az idő uram! – szólt tisztelettudóan.

- No, akkor vezess fiam! – mondta Gründolf leereszkedően, s gyorsan magára kanyarította ünneplő köpenyét, egy sötétrózsaszín förtelmet, hupikék csillagokkal díszítve. Fölkapta a gyémántokkal kirakott aranyozott járókeretét, és követte Bormegisszát.

Vagy félórán át bolyongtak a vár különböző helységeiben, mire megtalálták a tanácstermet, mely történetesen Gründolf szobája mellett volt.

Miután kellőképp megverte, megrugdalta, sőt még egyszer le is vizelte vezetőjét, a mágus feldúltan bevonult a tanácsterembe ahol egy hatalmas, kerek asztal foglalt helyet. A bútordarabon többfajta tiltott szerencsejáték folyt egyszerre az tanács tagjai között.

A helységben legalább harmincan, de minimum öten tartózkodtak. A bent lévők közt jó néhány ismerős arccal találkozhatott az olvasó. Elsőnek itt volt mindjárt Frodó, de részt vett a tanácson Dobó Véder, és Aragond a kósza, aki vezette Frodót és három hobbit útitársát, kikről kiderült, hogy csak egyikük hobbit, a másik kettő hobbitnak álcázott jetilovag volt névszerint Ob-van Ken-ob és Odakyn Szkájokker.

- Barátaim! – kezdte beszédét Gründolf – Üdvözlök mindenkit a második ,,Mi legyen a gyűrű sorsa’’ tanácson. Köszönöm Véder nagyúrnak, hogy vendégül lát minket és üdvözlöm az emberek, - itt a három jelenlévő ember, plusz Aragond felé biccentett – a törpök –, most két szőrcsomóra nézett, amiből kezek és lábak lógtak ki.

- Az elfek –, egy hidrogénezett-szőke, szolárium által barnított, kigyúrt elf következett, (a két törpnek nevezett akármi kiköpött) – és a herótok képviselőit – most Frodóékra nézett és feléjük is biccentett.

- Frodó, a gyűrűt! – intett a hobbitnak ki mindenttudóan biccentett, és elővette a láncra fűzött ékszert, majd az asztalra hajította.

- Csing! – mondta a gyűrű.

Egy alacsony-magas, sovány-kövér, sztepcipős férfi emelkedett szólásra:

- Mi bizonyítja azt, hogy ez valóban az egy gyűrű?

- A bölcsek számos jelet találtak rajta, amelyet csak a tűz fed fel – közölte fennhéjázóan Gründolf - meg ott van az írás: „Méd in mordor báj dö dárk lord” – ahogy ezt mondta hangja baljóssá és távolivá vált. Nyomasztó, fekete köd ülte meg a szobát. Frodó fuldoklott a füsttől.

- Muszáj volt ezt? – kérdezte az elf, miközben Gründolf egyre bűzölgő füstbombáját igyekezett kirugdosni az ajtón.      

- Most nem ez a lényeg! – felelte méltóság teljesen a mágus - Döntenünk kell a gyűrű sorsa felől!

- Szerintem ostobaság volna rábízni, egy ilyen kommunista hímtagra, mint ez a herót – mondta alig leplezett ellenszenvvel a sztepcipős akit, csak Baromúrként ismertek.

- Úgy érted balfaszra? – ugrott talpra Aragond, miközben kardja tompábbik végét - értsd markolatát - markolászta.

- Figyelmeztetlek alattvaló, még egy sértés barátom felé, és megemlegeted!

- Hökk! Milyen alattvaló?!? – hökkent meg Baromúr.

- Aragond, a Pondori trón jogos örököse! Királyi vér folyik az ereiben. – emelkedett szólásra a hidrogénezett elf, kinek neve Letolás volt.  

- Akkor ez téged illet nem engem! – kiáltotta Frodó, és Aragondhoz vágta a gyűrűt.

- Nos nem egészen… - mondta a pondori – Mivel ez mágikus tárgy, jobb lenne, ha egy mágus viselné gondját, ki ért a szemfényvesztéshez, a nők (ketté)fűrészeléséhez, nem mellesleg kétszeres kopperfíld díjas, képzett illuzionista, na meg hasonlók! – azzal Gründolf járókeretére helyezte a láncot, a drágasággal együtt.

- Az elhangzottakban van némi igazság, mivel Saruón mágus volt, de a gyűrűkészítés iparát az elfek vitték tökélyre. – azzal Letolás nyakába akasztotta.

- Szerintem meg azé, aki megtalálta, sírjon, aki elvesztette! - idézett Letolás valami ismeretlen szerzeményből, s visszaadta Frodónak.

- Szóval eldőlt, hogy ki hordozza ama gyűrűt. Most már csak az a kérdés, hogy mi lészen a sorsa az tárgynak? – tette fel a kérdést Dobó kapitány. – Mert ha az ellen ideér, én bizony kiadom a gyűrűt hordozójával együtt, s az ellen megkíméli várunkat nagy örömében.

- A gyűrűnek el kell pusztulnia. – szögezte le Gründolf – De ne aggódj Frodó mert utadon elkísérnek majd pondor emberei.

- És a varázslók – vágott vissza Aragond.

- Na meg a törpök – egészítette ki a listát Letolás.

- És az elfek – kontrázott az egyik törp (neki a későbbiekben fog csak kiderülni a neve, ami egyébként Kübli.)

- Tehát Mordorba! – összegezte Véder. – Igen ám, de oda még a halmozottan fogyatékos trollok se merészkednek.

- Még a törpök se – erősítette meg Letolás.

- Ne okoskodj, te tudálékos bélgiliszta! – csattant fel az egyik törp, kinek most derül ki, hogy Kübli a neve.

- Ostoba aranytúró!

- Inkubátor szökevény!

- Kuss! - jegyezte meg Gründolf ordítva. – Frodó nem egyedül fog nekivágni a veszélyeknek - Jelentette ki a mágus.

- Igen! – Helyeselt Kübli – Vele tart majd a bátor Letolás is!

- Meg a hű Kübli! – Vágta rá Letolás.

- És a jó öreg Aragond – tódította Baromúr.

- Na és persze Gründolf, a Rózsaszín az összes címével együtt! – fűzte hozzá a hős Dobó.

- Valóban. – bólintott Véderre sandítva a mágus. Ha a pillantása ölni tudott volna Véder még ezer reinkarnálódás után is halva született volna.

-

A lenyugvó nap aranyos ragyogásba vonta Ágria büszke várát. A bástyán, mint reggel most is Véder kapitány, a hős bambult a messzeségbe.

A falon újabb két torzonborz alak bukkant fel:

- Kapitány! – kiáltotta az öregebbik. Véder szokása szerint kisebb szívinfarktus után, ismét megállapította, nem a törökök azok:

- Áh Ob-van! Már vártalak. – kezdte szokásos ijedtség leplezős mondókáját a kapitány – Feladatom van számotokra. Utazzatok tovább ama gyűrűhordozóval, és védelmezzétek az gyűrűt, még bé nem hull a Négyzet-hegy izzó gyomorszáján át, annak végzetes emésztőrendszerébe, és az enyészeté nem lészen majdan, vala izé... - azzal kérdőn kibámult a szövegből az íróra. Az meg csak intett, folytassátok.

- Uram bazze’ de hisz holnap lesz a jetilovagi torna, és azon nekünk ott kell lennünk!

- Sajnálom fiúk, de nem.

- Bazze’ öreg vagyok én már ehhez! – szitkozódott Ob-van majd leléptek.

Véder megvárta még a nap teljesen alá nem hull a horizont mögött, majd ő is bebotorkált a vaksötétben ama várba.

-

Másnap, a másnapos Aragond vezetésével – aki az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt rosszul látott, és azt is duplán - elindult a gyűrűkúrás csapat, hogy lehetetlen küldetését teljesítse….

 Ám ezzel még nincs vége

Az író mikor megálmodta e művet, sokkal terjedelmesebbnek álmodta, csak ezt egy hét alatt nem lehet megcsinálni, ezért kiválasztottam két viszonylag rövid fejezetet, s ezeket dolgoztam ki. A gyűrű megtalálása és a tanács közt is még van egy teljes fejezet s a tanács után mégsokabb. Pillanatnyilag ennyire futotta.

Folyt. köv(?)