A Szyr már a delelőpontja felé közeledett. Ozztagar[1] ünneplő gazdaságai fölött, a két léghajó folytatta harcát, az időközben feltámadt, langyos szélben. A kapitány parancsára, fél vitorlával folytatták az utat, és a fregatt, lassan bár, de közeledett.

Iheon és Eregon – hogy az időt valamivel elüsse –, segített a matrózoknak előhozni a légi harchoz szükséges minden, fegyvert a raktárból. Ezután, a hajó ósdi dárdavetőit készítették fel a harcra. A hatalmas, forgatható és dönthető, rögzített nyílpuskára emlékeztető szerkezetekből, összesen négy volt a Rétivércsén. Ezek közül az egyik megrongálódott az ágyúzásban, így azt nem lehetett forgatni. Először is, a fogaskerekeiket olajozták meg, majd a bőrből készült húrokat kenték be valami zsíros masszával. Aztán a próbalövések következtek. Eregont és Iheont is beosztották az egyikhez, mert a tüzérek fele elesett a kikötőben vívott csata során.

Az irgón volt a felelős az újratöltésért és a célra forgatásért. Eregon lett a tüzér. Ezen felül, az ő feladata volt a finom célzás és a függőleges dőlésszög beállítása. A fegyverek egyszerre két dárdát bírtak kilőni, ám többször is előfordult, hogy az egyik beragadt. Hiába, már nagyon régi darab volt mind a négy. A fregatt modern arzenáljához képest szinte kőbunkóként hatottak.

Még mindig több óra volt hátra a hegyekig, és a fregatt ágyúinak hatótávolságába kerültek. Ennek ellenére, Olmarék nem nyitottak tüzet.

- Ha nem lőnek, akkor a terv befuccsol! – jegyezte meg Haldur.

- Fél vitorlázat! Sebességet csökkents! – adta ki válaszként az utasítást Fuldo. Elsőtisztje erre a fejét csóválta, majd harsogva továbbította az utasítást. További fél óra telt el, mikor megszólaltak a fregatt ágyúi.

- Gyerünk, Ablin fiam, kezdjük meg a krajcolászást! – adta ki az utasítást a kormányosnak a kapitány. Ez tengerész nyelven a cikk-cakkozást jelentette, melyre akkor volt szükség, ha a hajónak szembeszélben kellett haladnia. Ez esetben azonban azért, hogy a fregattnak ne csak az orrban elhelyezett, üldöző ágyúi tüzelhessenek.

A Vércse méreteihez képest meglepően fürgén manőverezett akár csak a rovarokat kergető nyári fecskék. Ennek meg is lett az eredménye. Ezúttal a fregatt szél felőli oldalán dörrentek az ütegek. Öt golyó süvített feléjük. Abból – a krajcolásnak köszönhetően, - három célt tévesztett. A maradék kettő, épp hogy csak súrolta a Vércse farát. A gyors cikk-cakkozás tovább folytatódott, s a fregatt tüzérei buzgón durrogtattak, ám pontosságuk nem javult. Tovább nehezítette ellenfeleik dolgát, hogy néha-néha mind két hajó kapott egy alulról érkező légáramlatot, melynek hatására a magasságuk is nőtt. Olykor csupán egy könyöknyivel, máskor akár méterekkel is.

- Melegszik alattunk a levegő. – szólt Fuldo elégedetten - Végre, erre vártam, itt az ideje magasságot gyűjteni! Teljes vitorlázat, negyed fordulat! Irány délnyugat, fogjunk be minden arasznyi szelet, s úgy célozzuk meg a Sólyom-hegyeket!

A Vércse a kijelölt irányba fordult, vele szinkronban a fregatt is lomha fordulóba kezdett, most a teljes, szél felőli oldalát mutatta nekik. Az ágyúk pedig újra megszólaltak. A vitorlák kiengedése után, azonban a Vércse hirtelen meglódult, és még épp időben, ért ki a tűzvonalból. A fregatt ágyúkezelői folytatták az értelmetlen lövöldözést, de Fua Vércse, dacára a sérüléseinek, meglódult, és a feltámadt szél hatására, látványosan megkezdte a két hajó közti távolság növelését.

- Jól van, lőjetek csak! – kacagott a kapitány, mikor a harmadik sortűz is elzúgott mögöttük – Hadd szerencsétlenkedjenek csak az amatőr tüzéreik!

Vagy negyed órát tettek meg a szórványos tűzben, majd az egész abbamaradt.

- Fél vitorla! – mondta Fuldo nyugodt, mégis jól hallható hangon – Engedjük őket közelebb.

A délután jó része, ezzel a húzd meg, ereszd el játékkal telt. Már közeledett az alkony, mikor végre elég közel értek a hegyekhez. A Vércse, az üldözés vége felé, újból növelte az előnyét. Így a hegygerinceken megtörő légáramok segítségével, hamarabb kezdhette meg az emelkedést. Az üldözőik az utóbbi fél órában, folyamatosan tüzeltek, bár inkább kétségbeesetten, mintsem pontosan.

- Most, hogy itt vagyunk, mi a terv további része? – kérdezte Eregon Fuldot.

- Láttál már sasokat a levegőben vitorlázni? – kérdezett vissza a kapitány, majd a férfi biccentését követően folytatta – Akár a sasok, mi is kihasználjuk a felfelé áramló szeleket. Némi spirális körözéssel magasságot gyűjtünk, majd kilőjük a ballonjukat. Egy idő után, kiérünk a még épen maradt fegyverek hatásköréből, ugyanis függőleges irányba csak korlátozottan állíthatóak. Persze a fedélzeti ágyúknak néhány trükkel meg lehet növelni a szórását, de azok is csak néhány plusz métert adnak a dologhoz.

- Tíz fok jobbra! – hallatszott az újabb kapitányi parancs – Tüzérek, a helyetekre!

Eregonék a tatfedélzeten elhelyezkedő, baloldali dárdavetőhöz mentek, és elkezdték célra irányítani. Az első dárdák hegyét olajba mártották, majd a parancsra meggyújtották őket. A tűz nemcsak a kár fokozására szolgált, ugyanazt a büdös, erős és nehéz füstű olajat használták, melyhez Eregonnak reggel már volt szerencséje. A füst jelzi a dárda útvonalát, így a tüzérek láthatták, mennyire kell számolniuk a széllel, a hajótest imbolygásával és az egyéb, nehezítő körülményekkel.

- Dárdákat gyújts!

Iheon, a többi matrózhoz hasonlóan, meggyújtotta mindkét dárdát.

- Tűz!

Két-két égő lövedék távozott jellegzetes, pengő hang kíséretében. A dárdák azonban messze a fregatt alá estek.

- Fukar disznók, ne sajnáljátok azt az átkozott ívet! – kiáltotta Haldur megrovó hangon – Jó három méterrel a ballon fölé célozzatok, és ajánlom, hogy ezúttal sikerüljön, különben veletek töltöm meg azokat az átkozott szerkezeteket!

Míg az újratöltés zajlott, a Vércse lövéseire válaszoltak a fregatt ágyúi. Ezúttal is a jobb oldali ütegek szóltak, ám most kettővel kevesebb.

- Na, mi a fene? – Kapta fel a fejét az egyik matróz Eregonék mellett – Úgy néz ki, igaza lett az öregnek! Az ágyúik csődöt mondanak!

- Várjunk még ezzel a kijelentéssel! – mondta szigorúan az elsőtiszt– Tüzeljetek tovább, de ha ezúttal is mellé megy, akkor egy hegyet kérünk meg, hogy legyen az ellenségünk, azt talán még ti, reumás, vak lövészek is eltaláljátok!

Eregon biztos ami biztos, vagy négy méterrel célzott a ballon fölé, majd meghúzta a kioldó kart. A dárdák kecses ívben szálltak, és az egyik bele is fúródott a fregatt ballonjába. A másik azonban, lepattant az azt védő nemezborításról.

- Ez az! – rikkantotta lelkesen Iheon, az első találat láttán, bár az nem okozott látványosabb kárt. Szaporán újratöltött hát.

A fregatt egyre közelebb ért, és a találatok száma mindkét oldalon szaporodott. Az ellenséges hajó ballonján matrózok jelentek meg, hogy az égő dárdák okozta, kisebb tüzeket eloltsák. Ők remek célpontot kínáltak a Vércse íjászainak.

Már csak ötven méter választhatta el őket, mikor az igazi harc kezdetét vette. Több ágyúsortűz szaggatta fel a Vércse fedélzetét, hegyes faszilánkokat szórva szerteszét. Égő nyílvesszők tucatjai surrogtak, füstcsíkot húzva a levegőben. A gyújtóolaj jellegzetes bűze terjengett mindenütt. Kiáltások, faropogás és dörrenések töltötték be a levegőt. Hamarosan a Vércse legénységének is oltani kellett a tüzeket, nemcsak a ballonon, de a fedélzeten is. Fuldo taktikája azonban kezdett beválni. A magasságkülönbség egyre nagyobb lett a két hajó között, a Vorvorin javára.

- Még egy méter, és az ágyúk már csak a hajófenék festését fogják koptatni! – harsogta túl a kapitány hangja a küzdelem zaját – Tüzérek, csak a ballont lőjétek!

Eregon visszafordította dárdavetőjét a fregatt fedélzetéről. Szerette volna ugyanis, a fel-alá rohangáló Olmart, egy jól irányzott lövéssel a hajódeszkához szögezni, de kétszer is elvétette.

Már csak húsz méterre voltak egymástól a hajók, mikor üldözőjük már nem tudta használni a még szét nem olvadt lövegeit. A Vércse hajóteste ekkorra már azonos magasságban volt a fregatt ballonjával, így az íjászoknak már ki kellett hajolnia az oldalkorláton, ha lőni akartak. Eregonék ezalatt a dárdavetőkkel küszködtek. Az ő oldalukon, az orrfelépítményben lévő, másik fegyver idege elpattant, megsebesítve az egyik matrózt. Az övékben pedig, folyamatosan elakadt a második lövedék, így Iheon egyesével volt kénytelen adagolni dárdáikat. Akkor sem haladtak volna gyorsabban, ha fegyverük tökéletesen működik. A fregatt ballonját védő nemezborítás túl vastag volt, és azok a dárdák, amik egyáltalán belefúródtak, sem voltak képesek nagy kárt okozni benne. Ráadásul, az ellenség matrózai leöntötték vízzel, mely csak továbbgátolta az amúgy is csak pislákoló tüzek terjedését. Oldalanként egy vetővel, az örökkévalóságig is eltart, míg letessékelik az égről azt a nyomorult hajót.

- Valamit ki kéne találnunk, mert így soha nem lőjük le őket, az biztos! – csóválta a fejét Eregon, mikor megszámolta s megállapította, hogy már csak tíz dárdájuk van.

- Itt vannak ezek az olajos edények. Mi lenne, ha azokat meggyújtva, valahogy átlőnénk őket? Az csak meggyújtaná a ballont! – kérdezte Iheon, némi töprengés után.

- Jó ötlet, csak annyi a baj, hogy nincs mivel kilőni. – szólt Eregon lemondóan.

- Tűz van a fenékben, meggyulladt az olaj! – hallatszott lentről egy rettegő kiáltás.

Fuldo azonnal parancsokat kezdett osztogatni:

- Mindenki, akire nincs szükség fent, menjen a tüzet oltani! Mozgás, nehogy felgyulladjon az egész készlet, mert akkor igencsak rövidre sikerül az utunk!

Lhola és matrózok harmada, azonnal rohant lefelé.

- Mi történt? – fordult Fuldo az egyik legény felé, kinek a kárjelentések megtétele és a sebesültek elszállítása volt a feladata.

- Ágyútalálat érte a hajófeneket, átszakította a raktár falát. Egy hordót szétzúzott, és az olaj kifolyt. A fregattról pedig, egy íjász gyújtónyilat lőtt, a kiszakadt résen át, a kamrába.

- Jó nagy szerencse kell egy ilyen lövéshez! – dörmögte Haldur a fejét csóválva.

- Szerintem ez nem szerencse volt. – szólt Eregon komor arccal – Inkább Olmar. El kell ismernem, van olyan jó lövész, hogy képes legyen egy ilyen találatra.

Hosszú, idegőrlő percek teltek sorban, és a fenékből kiáltások és ordítozások hallatszottak. Végül, egy kormos képű matróz mászott elő a fenékbe vezető csapóajtóból, és elégedetten közölte:

- Sikerült megfékezni a tüzet, uram. A károk azonban súlyosak. Megsérült a hajógerinc és jó néhány fenékborda is a végét járja.

- Remek munka! A károkkal majd később foglalkozunk. – mondta a kapitány megkönnyebbülten. - Pakoljatok át onnan minden nehezebb felszerelést, az elülső tárolókba! Most már lőjük ki azt az átkozott fregattot!

- Fogy a lőszer! – kiáltotta Eregon, miközben Iheonnal lázasan ügyködtek valamin – Szerencsére, van egy tervünk, viszont közelebb kellene mennünk a fregatthoz, méghozzá olyan közel, amennyire csak lehet! Aztán felgyújtjuk a ballonjukat.

- Ha közel megyünk, bármilyen kisebb légáramlat egymásnak csaphatja a hajókat. Jó esetben, csak az oldalvitorlák törnek ripityára. Rossz esetben, az egész hajótest. Akkor pedig, mind sólyom eledelként végezzük az egyik gerincen. – közölte az elsőtiszt, kételkedő hangon – Már így is súlyos károkat szenvedtünk, de ha még nem lenne semmi baj, akkor is azt mondanám, ez könnyen végzetes lehet!

- Mi van, ha behúzzuk az oldalvitorlákat? – kérdezte Lhola, miközben serényen lőtte a fregatt fedélzetét.

- Őrültség! – előzte meg Fuldo válaszát Haldur – Így is nehéz manőverezni, de úgy olyanok lennénk, mint az elszabadult bixos tömlő! Ráadásul, vagy negyed órába telik, mire elkészülnénk vele!

- Sok választásunk nincsen! – szólt közbe Iheon is.

- Akkor kezdjünk neki azonnal! – mondta a kapitány, pontot téve a vita végére - Átveszem a kormányt! – majd Haldurhoz fordult, és rendre utasító hangon, belé fojtotta a további tiltakozást – Hallottad a parancsot, tedd a dolgodat!

Az beletörődően megcsóválta fejét, majd emelt hangon elismételte a kapitány utasítását:

- Oldalvitorlákat behúzni és rögzíteni! Nurt, Tnós, a csörlőkhöz, köteleket feszíts! Rögzítő peckeket kioldani! Készüljetek az oldalvitorlák bevonására!

A legénység értetlenkedő arccal teljesítette az utasítást. Először is, a négy hatalmas vitorlát kellett az oldalárbócokhoz rögzíteni. Ehhez, mindkét oldalon, három-három matróznak kellett kimászni úgy, hogy mindössze egyetlen, vékonyka taposókötél választotta el őket, a több száz méteres zuhanástól. Mindezt, a fregatt íjászainak kereszttüzében. (Természetesen, derekukon még ott feszültek a biztosító kötelek is, ám ha lezuhannak, az szinte garantált volt, hogy előbb végez velük egy nyílvessző, minthogy társaik visszahúzzák őket.)

Eregonék ezalatt, az egyik dárda végét fúrták át, és egy jó hosszú kötelet kötöztek a lyukba. Ezután, egy másik kötélre, több olajos edényt fűztek a fülükön keresztül. Majd Eregon egy harmadik kötelet csomózott a dereka köré, míg a másik végét a hajókorláthoz kötötte.

A matrózok végeztek a vitorlák bevonásával, most, a testhez képest derékszögben álló, oldalárbócok rögzítő peckeit távolították el, majd kötelek és csörlők segítségével a testhez húzták, s párhuzamos állásban rögzítették őket. Ez már gyorsan megvolt, s a művelet befejeződött. Ezzel egy időben, Eregonék is végeztek az előkészületekkel.

- Nos, mi a terved? – kérdezte Lhola kedveséhez sietve. Közben rosszallóan méregette a férfi dereka köré csomózott kötelet.

- Átlőjük a dárdát. A végén lévő kötél segítségével, átlendülök a fregattra, felmászok a ballonra, és hozzáerősítem az edényeket. – Lhola közbe akart vágni, de Eregon folytatta - Meggyújtom, majd szépen csüngök egy sort, miközben nézem, ahogy a fregatt zuhan. Remélem, számíthatok rá, hogy felhúztok, nem akarok még ide is visszamászni. Nem szeretném, ha mindent nekem kellene egyedül csinálnom. – a végét csak tréfának szánta, de Lhola nem enyhült meg.

- Szóval nyílvessző-gyűjtő körútra indulsz. – hangzott az éles bírálat – Vagy esetleg abban reménykedsz, hogy a fregatton eddigre már csak a vakok maradtak életben?

- Ha te fedezel, akkor nem esik bántódásom! – mondta sajátságos, magabiztos vigyorával, mely egyszerre volt pimasz, bosszantó, ugyanakkor szeretni való – Tudom, hogy számíthatok rád! – azzal megölelte az ellenkezni akaró kedvesét.

Lhola, mivel úgy se tudta soha lebeszélni Eregont az ilyen őrült tervekről, azt tette, amit ilyenkor mindig. Védte a hátsóját, és bízott a férfi hatalmas szerencséjében, mely eddig soha sem hagyta cserben. Nem is szerencse volt ez, inkább valamiféle oltalom, melyet az élete során igencsak kevés ember mondhat magáénak; s még kevesebben feszegették ennek határait ilyen gyakori rendszerességgel.

- Rendben – bólintott rá végül -, de igyekezz, mert már két napja talpon vagyok! Ilyenkor pedig előfordul, hogy hibázok! Jut szembe, - mondta, és cinkos kacsintás kíséretében, átnyújtott egy puskaporos gránátot – kis ajándék. Még Kar’bagh-tól hoztam neked, azt hiszem, jobbkor nem is adhatnám oda!

A férfi az előbbi sajátos arckifejezésével vette át az ajándékot, majd megcsókolta kedvesét.

- Nos, Eregon – kiáltotta Fuldo - én közel vittem a hajót, most te jössz! Íjászok, fedezzétek őt!

A vándor biccentett, majd kilőtte a dárdát, a Vércsétől már csak öt méterre lévő ballonra. Az surrogó hanggal húzta magával a kötelet. A lövedék célba ért, mélyen belefúródott a nemezbe. Alighanem, ez már a bőrből és vászonból készült gáztartó anyagot is áthasította, mely az  utolsó határ volt a bixo és a levegő között. Kipróbálta a kötelet, tartott. Kiállt a hajó korlátjára, lenézett a fregatt fedélzetére, majd, mintegy távozólag, biccentett Lhola és Iheon felé, aztán egy utolsó mély sóhajtás kíséretében, elrugaszkodott.

A Vércse összes íjásza egyszerre kezdett lőni, fedezékbe kényszerítve a fedélzeten nyüzsgő banditákat. Iheon eközben, az elpattant dárdavető húrjából rögtönzött egy nagyobb méretű csúzlit, a hajókorlát két farácsa közé. Abból aztán kisebb olajos edényeket lövöldözött a fregattra, miután meggyújtotta őket.

Az ellenségnek, mindezek ellenére, volt ideje Eregont is célba venni. Jó néhány nyílvessző röppent feléje, miközben egyre feljebb mászott. Az út utolsó harmadánál, már nagyrészt takarta a ballon, így valamivel nagyobb biztonságban tudhatta magát. Jól megizzadt, mire elérte a dárdát, felhúzta rá magát, majd lovagló ülésben, úgy-ahogy kényelembe helyezte magát. Apró, sziszegő hangot hallott, ami arra utalt, hogy találata ezúttal a ballont is átlyukasztotta. Ezt követően, nagyobb nemezdarabokat hasított ki késével a borításból, és olajat locsolt mindenhova, majd nagy nehezen begyömöszölte a bombát is a nemez alá.

Már csak meg kellett volna gyújtani, de megdöbbenve tapasztalta, hogy tűzszerszámai nincsenek nála. Aztán beugrott neki, hogy a kikötő tornyában bekövetkezett robbanás után veszítette el őket.

„Na, most jól nézek ki!” - gondolta bosszúsan. Ekkor, mintha csak bajait akarná fokozni, egy golyó fütyült el mellette, felhorzsolva bal karján a bőrt. Lenézett és Olmart pillantotta meg a mélyben, amint rászegezi pisztolyait. Teljesen kimászott a fregatt oldalárbócára, hogy lelőhesse. Más haramiák a kapaszkodóhálón igyekeztek elérni őt, ám ezeket a Vércse íjászai és Lhola gyorsan eltántorították szándékuktól. 

 „Az anyád egy inges mindenét, te rámenős disznó!” – szitkozódott magában tehetetlenül jókívánságait a Kopónak címezve.

A hegyek gerincén megtörő szél, egyre magasabbra emelte a két hajót. S valahonnan messziről, egy sólyom rikoltása vert visszhangot a bércek közt. Eregon fejében egymást kergették a vadabbnál-vadabb gondolatok. Volt még egyetlen, halovány reménye, mely talán kijavíthatja a balul elsült tervet. Bár csak kezdetleges módon, de képes volt a mágusok hatalmát adó erő, a Rynn használatára. Tüzet tudott idézni, ha szorult helyzetbe került.

E képessége most igazán kapóra jött, bár ezt inkább ösztönből tette, sem mint tudatosan. Ráadásul, nem is nagyon emlékezett rá, hogy mit érzett, tett vagy mondott akkor, mikor a Nagy-hegységben elkapta egy hóvihar, és majdnem halálra fagyott. Az a kevéske fa, amit magával vitt, nem akart meggyulladni, hiába szórta bőszen tűzköveiből a szikrákat. Már éppen kezdett felkészülni a fagyhalálra, mikor azt látta, a kis farakás egyre nagyobb lánggal lobog. (Később kiderült, hogy a tűz, szinte alig égette meg a fát, ennek ellenére, elegendő hőt adott az egész éjszaka átvészeléséhez.)

A második alkalommal, télvíz idején, az Öt-tó földjén járt, hol ilyenkor mindig rengeteg csapadék esik. Akkor, a nedves tüzelő, az ördögnek sem akart meggyulladni, pedig még ponyvát is feszített a rakás fölé, hogy azzal védje azt az esőtől. Dühödten hajította el a tűzszerszámot, majd mikor kissé lehiggadt, úgy döntött, tesz még egy utolsó próbát, és elindult, hogy az eldobott tárgyakat összeszedje. Mikor visszafelé haladt, meglepve tapasztalta, hogy a farakás magától lángra kapott.

Most, minden idegszálát megfeszítve, koncentrált a gránát kanócára és a körülötte szétlocsolt olajra. Megpróbálta elképzeli, ahogyan ég, és a lángok csak terjednek és terjednek...

- Igyekezz Eregon! – hallotta Fuldo kiáltását a Vércséről – Ha nem térünk ki időben, nekimegyünk a hegynek!

A tűz még mindig nem akart meggyulladni, mikor Olmar egy újabb golyója zúgott el mellette, csupán centikre kerülve el őt. Ettől aztán végleg dühbe gurult. Nem elég, hogy golyók süvítenek körötte, még odaátról sürgetik.  Mostanra ráadásul az a nyavalyás dárda is rendesen feltörte az ülepét. Mégis hogy a fenébe koncentrálhatna ennyi zavaró körülmény között? Ekkor különös érzés kerítette hatalmába, mely egyszerre volt idegen, ám még sem volt teljesen ismeretlen. A tűz képe egyre erősebben lobogott lelki szemei előtt. Közben az érzés erősödött. Egyszerre valami megmagyarázhatatlan béke járta át. Körülötte a csata káosza, az ég és az alant elterülő táj, egyszerre furcsán nyugodttá, s egyúttal átláthatóvá vált. Minden eseményt egyszerre látott történni, semmi sem kerülte el a figyelmét. Ha akarta, egyesével megszámlálhatta volna a levegőben suhanó nyílvesszőket, mielőtt azok elérik céljukat. Egyszerre megérezte az emberek érzéseit. Haragot, félelmet és reményt, fájdalmat...

 Nehéz volt elfordítania a figyelmét a mindenről, hogy a tűzre koncentráljon. Mert ez a mindent befogadó és érző tudatállapot, csábította a felfedezésre, de most dolga volt. Figyelmét a kanócra összpontosította. A tűz, melyet eddig csak elképzelt, hirtelen eltűnt a fejéből. A képzelet képet öltött a valóságban, Valahogyan áthelyeződött oda..

Az állapot és az érzés egyszerre elmúlt, végtelen fáradtságnak adva át a helyét. Ennek ellenére, elégedetten és kissé ijedten nézett végig a körülötte, majd’ mindenütt lángoló ballonon. Ezt most jól megcsinálta.

- Eregon! – hallotta Iheon hangját odaátról. Erre észbe kapott, és oldalra dőlve egyszerűen lecsúszott a dárdáról. A fregatton eddigre kitört a pánik. Zuhanás közben látta a ballon biztonsági szelepeit[3] kétségbeesetten rángató matrózokat, remélvén, hogy időben tudják még csökkenteni a magasságot, mielőtt a bixo végleg kiszökik. Látta a fedélzeten fel-alá rohangáló embereket, és egyszerre megakadt a tekintete Olmaron, amint kezében valami vászonfélével, a hajó korlátján áll, majd leveti magát. A vászon szétnyílt, és valamelyest csökkentette a zuhanása sebességét. Ekkor egy látványosabb dolog terelte magára a férfi figyelmét. A bomba felrobbant, és a kitóduló bixotól az egész ballon összeszottyadt, majd az egyszeriben árván maradt hajótest zuhanni kezdett.

Eregon egyre távolabbról figyelte a körülötte zajló eseményeket, a fáradtság ólomként nehezedett szemeire. Még érezte, amint derekán megfeszül a kötél, s barátai elkezdik felhúzni, aztán megadta magát a kimerültségnek.

___________________________________________________________________________ 

[1]Ozztagar: Királybirtok. Armon ország leggazdagabb, legtermékenyebb vidéke.

[2]Oldalárbóc: a hajó két oldalából kiálló, mozgatható, hosszú rudak, melyek az oldalvitorlákat tartják. (Az oldalvitorlák a hajó sebességének kétharmadát adják, leginkább halak oldalsó uszonyára hasonlítanak.)

[3] Biztonsági szelep(ek): a ballonok tetején elhelyezkedő, kötéllel nyitható, rugós szelep(ek). Vészhelyzet esetén, a léghajók ezzel bírnak kényszerleszállást vagy drasztikus magasságcsökkentést végrehajtani. E művelet azonban, viszonylag hosszadalmas. (A landolás, egy ötszáz méteres magasságban repülő bricska esetén, minimum húsz percet vesz igénybe.)