Néha az ember rendet rak az írásai között, abban a bizonyos fiókban.

Hangsúlyozom, néha!

Ilyen nagytakarítások folyamán az ember néhány kudarcra ítélt művel és egy-két kimagaslóan jóval is szembe találja magát. Van még egy kategória, melyre én a "köszépszar" elnevezést használom. Ezek a se ilyen, se olyan, de legtöbbször befejezetlen írások. Azért nem készültek el mert a gondolat, hangulat, vagy bármi nemű ihlető impulzus elmúlt a folyamat során.

A most következő vers számomra igen kedves. Ugyanakkor arra is lehet következtetni belőle, milyen gyakran válogatom át az írásaimat...

Párba fogom állítani, mert a címe - Május kettő - nem a dátumot jelzi, hanem azt, hogy ez bizony egy utód. Méghozzá a Május (egy) utódja. Különbség kettejük között csupán annyi, hogy az első e néven dalszöveggé cseperedett érett korára. Vele szemben a második, versként folytatja majd földi pályafutását.

(E kép csupán illusztráció! Az én fiókom feketébb, és kevésbé üres.)

Május

Beköszönt a május. Illatos vízió.

Kikeletben bájos, volánkék víziló.

Cigifüst homájos gondolat körkép.

Másnapoktól álmos penész törmelék.

Egy reményem a napon

Az árnyékhideg sör.

Hőszomjas az alkalom

A szárazság gyötör.

Pincekocsma hűse,

És a hideg szesz.

Hogy az éjszakámat fűtse,

Mert este szerelem lesz!

Rám égette képét egy esti tündérlány.

Homokban a lépte, másnap halovány.

Íjjam húrja feszes. Mellettem segítőm.

Orra nyomot keres a harmatos lepedőn.

Pincekocsma hűse,

És a hideg szesz.

Hogy az éjszakámat fűtse,

Mert este szerelem lesz.

 A bárpultnál, mit kértem,

Már csak reám vár.

Szép nő mellett a képen

Párás söröspohár.

Vad képzelet szalad. Pőrén áll a bál.

A józan cérna szakad, s magány ordibál.

Ha jól érzed magad, folytatja a hold.

Új szerepbe ragad az, ki bűnös volt.

Május kettő

Esőverte utcák. Szél letépte szirmok.

Eljött újra május. Megszólal az írnok.

Madárdalból megszőtt, idill vízió.

A toll is boldog, serceg. Hirdeti: írni jó!

 Soká voltam néma. Meddő gödörben

Ültem, sírtam, fáztam, s már nem reméltem.

Nem nyúlt felém Isten, se vigasz, se múzsa.

Úgy hittem azt mondják: "Menjél te a búsba!"

Alkoholba öltem, lelkem szebb felét.

De rondább akkor így szólt: "Legyen már elég!"

Nincsen lány, se ihlet. A toll még is serceg.

Nincsen vár, se fehér ló. És nem vagyok herceg.

Nincsen már több söröm, csak a május bája.

Zöldmosolya, hangja, friss zápor gúnyája.

Vándor bocskor lábon, lyukak közt ki bámul,

A világra vigyorog, belőle a lábujj.

Szakadt gúnya feszül. Bajusz megpödörve.

Kézen fogva tavasz, elmegyünk örökre.

Utunk szegélyezik, fehér gyümölcsfák.

Smaragd dalú madárének, illatorgonák.