Békés

Csendben üli meg a füst, a falucskát.

Avarszagú őszlehelet telepedett rád.

A gondolat is lustán hömpölyög a fagyban.

Toll a papíron így szól: "Megakadtam!"

Eljött a november, az elmének csendje.

Nincs az a szó, mi tintát papírra csenne.

Tüzek a kályhákban parázzsá hamvadnak.

Nagy szavak a homályban, makacs hallgatnak.

Nem kiált a szív sem, a takaró alatt.

A lusta tekintetre is két szemhéj ragad.

Jó most a bágyadt, otthoni ölelés.

Jó az a szürke, fáradt semmittevés.

Jó, ahogyan ketyeg, múlik az óra.

Jó, hogy nincs az embernek mondanivalója.

Sárgállik a levél az utcalámpa fényben.

Deresedik a fű is, zúzmara kezében.

A tévé sem tombol, nem ontja a képet.

Az egész világ, a nyugalomba lépett.

Takaró erődben két tüdő, csak szuszog.

Odakint a hideg eső elered, és zuhog.

Oly jó most, hogy nincsen semmi csak a lét.

Oly jó, hogy a lábunk összefonódik épp.

Érezni a bőröd selymének a szagát.

Odakinn meg megállt, nem forog a világ.