Mákos Dávid Gergely a nógrádi hegyek közt szívta először tele levegővel tüdejét, hogy aztán egy kiadós ordítással szabaduljon meg az elhasznált oxigéntől. Gyermekként fiatal volt. Felnőttként, pedig öregebb.
"Szevasz, élet! Jó hogy kérded, mert véletlen létezem. Elég tán úgy élni téged, hogy közben csak lélegzem?" (Adjon Isten, 2011)
Élete huszonhét évének, második szakaszát különböző versek, novellák, dalszövegek, nagy-, és kisregények megalkotásával töltötte. Szívügye a magyar nyelv, és a benne rejlő értékek megőrzése. Ugyanakkor nem fél a kritikától, új szavak alkotásától, és a pókoktól. Utóbbiakat még akkor sem porszívózza fel, ha a nagyobb fajtához tartoznak.
"A pók, hogyha egyedül van, akkor csak pó. Miért szükséges így nevezni? Hogy ezzel is éreztessük magányának súlyát." (Egyedüllét, 2016)
Nyelvünk olyan új szavakat köszönhet neki, mint a záfkányozás - puha anyagú vászon, ujjakkal való összedörzsölése -, hömbölygés - ittas fellegek, hegyen való, tétova, felfelé történő haladása -, és a lávaforty - a fortyogó láva egyetlen, kis fröccsenése.
"Nagyon jó, csak nyelvtanilag pocsék!" - Fraller Ildikó, irodalom tanár 2007.
"Tetszik, csak a mosoly nem pontos j…" - Dávid anyukája 2004-2017.
"Érdekes, csak a vesszők vannak rossz helyen!" - Dávid bármelyik ismerőse, bármikor.
Ilyen és ehhez hasonló kritikákkal szokták műveit illetni, melyeknek irodalmi értéke kimagasló, nyelvtanilag pedig, úgy általában mindenkivel hadban állnak.
Stílusa könnyed, impresszív és nem fél használni igen csak egyéni humorát. Ugyanakkor a komolyság ajtaját sem rest nyitogatni.
Műveit e csatornán kívánja közkinccsé tenni. Jó szórakozást!