Nem jellemző rám, de ezúttal tényleg rövidre fogom a felvezetést.
Egyetlen dolgot azonban muszáj leírnom, hogy az utókor okuljon belőle, s ne essen ugyanabba a hiba verembe melybe én zuhantam bele. Elkövetem azt az ostobaságot, hogy az első két részletnél nem olvastam végig a kipakolandó szókupacokat. Valamiért a blog és a Word nem képes úgy értelmezni a "kontroll-cé kontroll-vé"-t ahogyan azt az ember elvárná. A két szövegtároló program közötti differencia pedig nyelvtanilag értelmezhetetlen összetett szavakat kreált.
Ez az egyik magyarázat. Persze ez csak egy teória. Én hiszem, hogy egy-két szavam életre kelt, és intim közelségre vágyván, a szóközt átugorva odasomfordált a mellette álló szexi kis szavacskákhoz. Szerelmük gyümölcse pedig az összetett, és sokszor érthetetlenül hosszú szógyermek lett.
Akárhogyan is történt, észrevettem - bár senki sem jelezte - és már is neki láttam a javításnak!
Csorogjon hát tovább medrében tündérmesém, folyóvize.
Tizenegy órát ütöttek a város harangjai, s az utcák megteltek zajjal: Csizmák csattanása a kövön, páncélok és fegyverek vasának csörgése. Az éjjeli őrségváltás ideje érkezett el, s a Gárda mindig gyorsan, pontosan, ám ugyanakkor rendkívül zajosan hajtotta végre e műveletet. Az irgónt ez otthonára, Ghonur városra emlékeztette, amint a macskaköves utcákat rótta céltudatosan, Kar’bagh ivója felé tartva. Már vagy három éve, hogy Eregon oldalán elindult, bejárni Dorgolin úttalan útjait, vadcsapásait és olyan ösvényeit, melyeket csak az erdő állatai és az ő vándor komája ismert. Közben pedig bujkáltak, fáztak, ám ugyanakkor sokat harcoltak. Ez kárpótolta őt minden más viszontagságért. Harcolni ugyanis imádott.
Iheon katonának született és az is volt, méghozzá a javából. Nem értett máshoz, nem is érdeklődött más foglalatosság iránt. Akárcsak népéből a legtöbb férfi, sokszor a nők közül is szép számmal, ő is ötéves kora óta a hadseregben nevelkedett. Ehhez mérten, a katonák életét élte. Ha szomjas volt ivott, ha belékötöttek verekedett; ha pedig asszonyi társaságra vágyott felkeresett egy bordélyházat. Annál nagyobb örömöt semmi se okozott neki, mint küzdeni, védekezni, támadni és figyelni az ellenség mozdulatait. Ott volt továbbá minden harcban a megmérettetés izgalma; hogy érdemes-e a következő nap megélésére. Ilyen volt Iheon, és általában minden irgón.
Kar’bagh kocsmája húszpercnyi útra volt az Aranykupától. Ahogyan közeledett, egyre több gyanús, cseppet sem barátságos küllemű alakkal találkozott.
Az elmúlt évtizedek háborúinak szenvedései mindenhol meglátszottak Dorgolin országaiban[1]. Az éhezés, a nincstelenség egyre többeket kényszerített a bűnözés útjára, s nem csak a városok, de az utak és erdők is megteltek csavargókkal, haramiákkal és mindenféle törvényen kívüli gazemberrel. Éjjelente tolvajok és betörők osontak sunyi képpel a városok utcáin; rablók és gyilkosok lestek a sikátorokban.
Eleinte persze, a Gárda - épp úgy, mint minden más város őrei -, sikeresen vette fel a küzdelmet a bűnözés ellen. Az országok vezetői mindent megtettek népük fájdalmainak enyhítése érdekében. Ám akkor felbukkant Kar’bagh és a többi hozzá hasonló, de nálánál jóval pitiánerebb bűnbáró, kiket a fent említett, hamar egyetlen bűnszövetkezetbe kovácsolt. Ezután, rövid idő alatt, nemcsak Kandra, de más városok gonosztevői is csatlakoztak hozzá, majd összehangoltan vették át a hatalmat az alvilág felett. A bűnbárók pedig, Kar’bagh-gal az élen, királyokként élték mocskos, de gondtalan életüket. Aki Kar’bagh vagy szervezete útjába állt, azt pénzzel, zsarolással és láb alól való eltétellell szemhunyásnyi idő alatt eltávolították. Pletykálták róla, hogy magas körökben, tán még a királyi tanácsban is vannak megfizetett emberei.
Bűnszövetkezete az Irgón háború után kezdte meg a működését. Kihasználván a hazatérő veteránok munkanélküliségét, felbérelte őket, s több mint százfős magánsereget szervezett, kiket oly busásan pénzelt, hogy azok örök hűséget fogadtak neki. Mikor Syragor és Lokken háborúja kitört, Kar’bagh bandája már a hangzatos „Tolvajok céhe” nevet viselte, és mint minden más céh, igyekezett, hogy Ozztagar összes bűnözője vagy őt szolgálja, vagy zsoldosai kardja által fejezze be tevékenységét egyszer, s mindenkorra.
Ily hatalmas ellenség kívánta Eregon és Iheon pusztulását kérlelhetetlenül és mohón. Iheon tisztában volt mindezzel, Eregon ezerszer elmesélteneki; nem csak ezt, de azt is, hogy mit ne csináljon ha már egyszer az ivóba ért. (Mondanom sem kell e listán csupa olyan dolog szerepelt, mely az irgónok létének alapköve, jellemük főforrása.) Ám ezen instrukciók cseppet sem tudták letörni, szinte apaszthatatlan jókedvét. „Kar’bagh is csak ember. A kard épp úgy kettévágja, mint a többit” – gondolta. Közben fütyörészve bandukolt és fel-feltekintgetett Meroph[2] kékesen derengő sarlójára, mely előtt egy hullócsillag suhant el. Ezt kedvező előjelnek tekintette.
A kocsmába érve először is egy pint fenyőpálinkát rendelt, majd az kortyolgatva méregetni kezdte az ivóközönséget. Ezen estén, a város és a vidék legsötétebb arcú gonosztevői gyűltek össze a tágas, italszagú pincében. Az egyik homályos sarokban rosszarcú törpök és okrák vitatkoztak valamin, hevesen és hangosan. Tőlük kétasztalnyira, egy megtermett, félszemű hegyi ember és egy ravasz tekintetű éjikrún kortyolta borát némán, de néha-néha, mintha felé sandítottak volna. Tekintete akarva akaratlan is feléjük vándorolt, hisz egy éjtündér eléggé ritka látvány errefelé. A többi asztalnál egy-két fehérkobold, vagy kéttucatnyi gyilkos, útonálló, valamint egyéb, feltételezhetően hasonló, törvényellenes területeken tevékenykedő egyén. Az ivó falain tompa fényű gyertyák világítottak. Ahogyan lángjuk táncolt, a fény elvétve ráesett egy-egy barnás foltra, mely gyaníthatóan megszáradt vér nyoma volt. A lelakott, egyszerű faragású berendezési tárgyak és az asztalok, székek rögzítettsége arra engedett következtetni, hogy a verekedések épp oly mindennapos vendégek errefelé, mint az azt űző banditák.
A korsóval végezvén a söntéshez sétált. Közben néhány törpöt és okrát arrébb kellett taszítania, ugyanis a két társaság vitája tettlegességig fajult. A berendezés szemrevételezése után, Iheon következtetései helytállónak bizonyultak, mert alig akadt, ki figyelemre méltatta volna a zajongókat. Csak a kocsmáros szólt egyszer, alig hallható, közönyös hangon, hogy húzzák el a belüket.
- Egy Lhola nevű nővel szeretnék beszélni – közölte szándékát a pult felett áthajolva - üzleti ügyben. – tette még hozzá, bizalmaskodó hangon. A csapos, - egy felettébb kövér, butaarcú törp - bólintott, majd eltűnt az egyik hátsó helységben. Addig Iheon szórakozott közönnyel figyelte a verekedőket. Közben szája szélét rágta, mely nála a feszültség jele volt. Kis idő múltán a csapos visszatért, majd nevetségesen vékony hangon így szólt:
- Fogad téged, kövess!
A törp ugyanazon az ajtón keresztül vezette, mely mögött előzőleg eltűnt. A pince e részében egy hosszú folyosó kapott helyet, mindkét oldalán egy sor zárt ajtóval. Az egyik ajtó mögül épp akkor lépett ki két kobold, mikor elhaladtak mellette. Iheon így beleshetett a helységbe. Szerény kis szobácska volt, két székkel és egy asztallal. Az asztalon gyertya és két pohár. Még ifjú csempész korában maga is látott néhány ilyen pincét. Tudta, hogy az efféle helységekben kerül sor a mocskos üzletek megbeszélésére és nyélbeütésére. (Esetleg a leszámolásokra, két rivális között.)
Rövid idő után, egy hasonló lyukba kalauzolta a mozgás fáradalmaitól fújtató csapos, majd miután egy üveg pálinkát rendelt, magára maradt. Nem sokkal a törp távozása után egy hosszú, fekete köpenyt viselő alak lépett be a szobába. Arcát csuklya fedte, így Iheon nem tudhatta miféle szerzet a jövevény. Feltűnésmentesen meglazította kardját hüvelyében, majd így szólt:
- Te vagy Lhola?
- Te vagy az, aki Lholát keresi? – kérdezett vissza az alak, női hangon.
- Valsztroni Iheon vagyok, és igen. – mondta kissé nyugodtabban. – Híreket hoztam egy férfiról, s ha jól tudom, igen sokat ér neked ez az információ.
A nő leült, s hátrahajtotta csuklyáját. Az irgón pedig ráismert Lholára, az Eregon által adott személyleírás alapján. Meg kellett állapítania, hogy a jóval csinosabb, mint ahogy elképzelte. Arcát, mintha angyalok faragták volna, metszően zöld szemei, akár az erdők zöldjének rejtelmes mélysége, ravasz értelmet és bölcs elszántságot sugároztak. Hosszú, sötétbarna haját lófarokba fogva hordta, ahogy minden hosszabb hajú fegyverforgató. Mozdulataiból pedig rögtön látszott a kecsesség és a kiegyensúlyozottság, melyek a jó harcos ismérvei.
- Honnan tudjam, hogy csakugyan arról hoztál hírt, aki engem érdekel?
Kopogtattak. A törp volt az, visszatért az üveggel és két pohárral. Amíg bent volt, nem szóltak egy szót se.
- Húrion kövén áll egy üzenet, ő pedig felkutatta a barlangot. – mondta Iheon, a kocsmáros távozása után. Majd töltött Lholának, ő maga pedig az üvegből húzott jókorát.
- Most közel van hozzád, s készülünk a menekülésre. Azt mondta, neked talán lesz használható ötleted, hogy miként tudunk, minél gyorsabban kereket oldani.
- Talán. – mondta a nő, ám látszott rajta, hogy még mindig gyanakszik. Szemében azonban, egy pillanatra, mintha a remény szikráját látta volna felcsillanni – Mi tartott ilyen sokáig? Miért csak most kerestek fel?
- Elválásotok után nem sokkal, sebesülten a tengerbe zuhant. Az áramlatok pedig messze sodorták a parttól. Végül egy irgón halászbárka lelt rá, félholt állapotban, és hazavitte a földünkre. Ott aztán sokáig tartott,de meggyógyították, ám pénzt kellett szereznie a hazaútra. Különben is, a sors hatalmas ajándékot tartogatott ott neki: megismerhetett engem! – felelte, széles vigyorra húzva a száját.
- Te a barátja vagy?
- Barátja, testőre és életadósa.
Lhola elgondolkozott, majd úgy tűnt, végül is hisz az irgónnak, mert arca kissé megenyhült, és felhajtotta a pálinkát. Iheon újra akart tölteni, de a poharat szájjallefele tette az asztalra, s intett, nem kér többet:
- Az elejétől fogva tudtam, hogy nem halt meg. Azt éreztem volna! Aztán, mikor hallottam, hogy megint felbukkant, és újból a nyomába eredtek, reméltem, hogy hamarosan fölkeres, vagy legalább üzen. Bár nekem nem szoktak beszámolni a hajszáról, amit lehet megtudtam. Csapda les rátok. Tudják, hogy Kandrába értetek, és szerintem már azt is sejtik, hogy Zölddombi Pipó segített nektek! Amint visszaértél, azonnal el kell tűnnötök a Kupából, különben előbb-utóbb elfognak benneteket.
Iheon káromkodni kezdett, de a nő félbeszakította:
- Erre most nincs idő, minden perc drága! A szökésre csak egy esélyünk lesz, a közeljövőben. Ha elszalasztjuk, hosszú ideig nem lesz több lehetőség. Hajnalban, a délkeleti légikikötőből, indul egy léghajó Hegyvárba[3], a Vorvorin[4]. A kapitánya, Fuldo, régi ismerősöm, és nem mellesleg, tartozik egy szívességgel.
Ez az egyetlen kiút. A többit figyelik. Hajnalig viszont, még sok esélyük lesz, hogy elkapjanak minket. Sajnos kiderült, hogy nem Kar’bagh az, aki Eregont üldözi, bár ő bízta meg a Kopót a megölésetekkel. A parancs Tűzföldről jött. Azt beszélik, Kar’bagh megbízója türelmetlenségében egy feketemágust küldött ide, aki már éjjel a városba érkezik.
- Egy nyavalyás mágus? – szisszent fel Iheon. Ez az új hír lelohasztotta lankadatlan jókedvét. Sokat hallott a sötét mágusok hatalmárólés kegyetlenségéről. Bár ő személyesen még csak sima mágusokkal küzdött, annak idején az Irgón háború során. Azt tudta, hogy ők is veszélyes ellenségek. Ám ha lehet, ők nem az ellenfél elpusztítására vagy meggyötrésére törekednek, mint a fekete mágiát használó, egykori társaik.
- Hajnalig, ha lehet, a csatornákban keressetek menedéket, mert bárhol máshol vagytok, megtalálnak. – folytatta Lhola – Eregon, ha jól emlékszem, ismeri annyira Alsóvárost, hogy el tudjatok jutni a légikikötőig. Amint a nap felkel, ott találkozunk. Ha nem jönnék, ne várjatok rám. Mondjátok Fuldonak, hogy én küldtelek titeket. Ha nem hiszi, tegyétek még hozzá; „Az őszi nap, mindig alacsonyabbról süt.” Ő érteni fogja.
- Ez minden? – kérdezte Iheon, miután gondosan megjegyzett minden szót.
Lhola ravaszkás mosolyt villantva így felelt:
- Most jön a java! Amint kilépsz innen, el fognak kapni! Az utasításomra visszavisznek a Kupához, hogy Eregont előcsalogassák veled. Tudják, hogy a barátai a gyengepontja. Ha az életed veszélyben van, kiadja magát, és akkor nincs menekvés.
- De itt jön a fordulat! – mondta Iheon, és ő is ravaszul vigyorgott – Engem nem fognak el, mert az egész kocsmát helyrepofozom egy pillanat alatt, aztán kereket oldunk Eregonnal!
- Jelenleg, vagy ötvenen tartózkodnak az ivóban és a környékén. Olyan katonák, akik az irgón háború veteránjai, hidd el, könnyedén képesek elbánni veled! Akad itt rajtuk kívül számos híres fejvadász és bérgyilkos. Ha csak sejtenék, hogy ki vagy, ízekre szednének, mielőtt kardot rántasz!
Iheon erre már igazán közbe akart szólni, mert a pálinkától megjött a henceghetnékje, de Lhola leintette, mert fogytán voltak az időnek!
- Nézd, Iheon, - mondta igen komolyan – Eregon élete a te kezedben van. Elfogták, vagy hamarosan elfogják majd a kupában. Egyelőre csak én tudok róla, mert a hírvivő személyesen nekem jelentett. Én pedig alaposan leitattam, jutalmul a jó hírért. Most az istállóban hortyog a széna közt. Reggelig nem lesz vele baj. Nem úgy, mint Eregonnal. Menj az őrökkel! Mikor visszaértek, szabadulj meg tőlük. Ebben biztos vagyok, hogy számíthatok rád!
- Naná! – bólintott Iheon egyszerre megkomolyodva – Azonnal indulok, de veled mi lesz?
- Nekem még van egy kis elintézni valóm. – mondta a nő ismét felvillantva ravaszkás, ugyanakkor bájos mosolyát – Meg kell szerveznem az indulást! - majd egy újabb vigyor kíséretében hozzátette: - Különben is, ha elfognak, valakinek ki kell majd szabadítania benneteket!
Iheon elégedett arckifejezéssel bólintott. Felállt, s kifelé vette útját a helyiségből. Közben azon gondolkodott, hogy Eregon és ez a nő nagyon jól megtalálták egymást. Mind vakmerőségben, mind előrelátásban hasonlítottak. Ráadásul, a veszélyes helyzeteket is pont ugyanolyan, higgadt szenvtelenséggel kezelték, mint a másik. Lhola még maradt egy percig, s elgondolkodva nézett maga elé.
_______________________________________________________________________________________________
[1] Háborúk Dorgolinban: a közelmúltban – alig egy emberöltő leforgása alatt – zajlott le Agranor két világméretű háborúja, köztük mindössze huszonnégy évnyi szünettel. Ezek voltak: az Irgón háború illetve Syragor és Lokken háborúja.
[2]Meroph: Agranor egyik holdja, a kék. A másik, a vörös Aiolon.
[3] Hegyvár: törp nevén Angvór, mely a bevehetetlenségéről híres Agranor szerte.
[4]Vorvorin: név jelentése, Rétivércse
(Na jó. Volt úgy, hogy tovább haladtam az első fejezetnél, de azon kísérletek, végtagok nélküli, életképtelen torzók voltak csupán. Pont elegendőek ahhoz, hogy az írást valamiféleképpen gyakorolgassam.)
